OTTHONVÁGY

Mari, add el a házad!

A mai fiataloknak már mások az igényeik, mint nekünk voltak. Ezek már azzal kezdik, hogy a tyúk meg a malac ólakat letúrják…
nn

- Mari, add már el ezt a nagy házat, csak kínlódsz benne! Múltkor is hogy összetörted magad a lépcsőn!

- Dehogy adom, Jolika! Hova mennék innen?

- Te Mari! Ott vannak a gyerekek, mekkora az a ház! Ha a két autónak van fűthető hely, akkor csak neked is találnak egy szobát!

- Te csak azt hiszed, Jolika! Direkt úgy építették azt, hogy véletlen se legyen plusz egy szoba az öreglánynak! Különben sem bírom a vőmet egy napnál tovább! Dehogy megyek én oda!

- Hallottad, Gizikével is mi volt?

- Nem hallottam én, hol hallottam volna, tudod, hogy a vírus miatt már egy éve lassan a kaput se nyitom ki!

- Feltették a házát, mert kitalálta, hogy kisebbe akar költözni, nem kell már az a nagy kétemeletes egymagának. Meg is találta egy ingatlanos, azzal leszerződtek, máris drágább lett a ház… Mindegy, nem ezt akartam mondani. Sorba jöttek is a fiatalok, mindegyik ott magyarázta, hogy ezt meg azt a falat ütnék ki, Gizi meg állítólag teljesen kiborult. Ott kiabált velük, hogy minek jönnek akkor megnézni, ne vegyék meg, ha nem tetszik nekik a ház úgy, ahogy van. Szegény urát hajtogatta, hogy mennyit dolgozott ő azzal a házzal, hogy mindent a két kezével csinált az alapoktól a tetőig!

- Hát aztán?! Miért nem gondolkozott ő is előbb? A mai fiataloknak már mások az igényeik, mint nekünk voltak száz éve. Ezek már azzal kezdik, hogy a tyúk meg a malac ólakat letúrják, mert nem kell már az! Jolika, ezek úgy veszik a füvet is, hogy csak leterítik az udvaron, mint egy szőnyeget! Nem is való az ilyen helyre a tyúk vagy a kacsa, mert még azok is csak nevetnének rajtuk!

- Inkább foglalkoznának egymással, mint azzal az örökös flancolással! Ezért van az a sok válás is! De Marikám, mi lesz veled, ki vágja majd a fát a kályhába? Nem bírod már magad.

- Tibinek szoktam csörögni, ott lakik az utca végén. Ide figyelj, megkap érte mindent, amit a gyerekek otthon leselejteznek. Tiszta új dolgok, Jolika, mikor lenne ezeknek olyan kabát meg cipő, meg a sok gyerekjáték! A Tibi az jön lelkesen, vagy ha nem is lelkes, de tudja, hogy jönni kell neki.

- Mi lesz ezekkel a házakkal, Mari, ha mi már nem leszünk?!

- Bánja a nyavalya akkor már! Amerikai konyha lesz, Jolika, meg gyeptégla, meg fűtött garázs. Vagy ha nem kell nekik, majd jönnek a Tibi-félék, és lelakják. Kivágják a sok szőlőt meg az almafát, amit az uram úgy szeretett. És a rózsabokrokat… Jaj, a rózsabokrokért de kár!

- Ezért csináltuk, Mari! Már olyat is hallottam, hogy idegenek akarnak az öregasszonyokkal eltartásit kötni, csak hogy aztán övék lehessen a ház, meg minden, ami marad.

- Én velem biztos nem kötnek, Joli. Addig megyek, amíg tudok.

- Jaj, Mari, mi lesz velünk!

- Majd lesz valami, Jolika! Olyan még nem volt, hogy ne legyen sehogy! Na, megyek, kapcsolom a gépet, mert hívnak a gyerekek kamerával!

- Jól van, Mari, puszilom őket!

- Jól van, Joli, átadom! Ha addigra el nem felejtem…

(folytatása következik)

Juhász Henrietta tárcasorozata, az OTTHONVÁGY itt olvasható.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.