Nem lesz szabad sajtó, ha nincsenek, akik kívánnák

Lia

„Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.”
(Mit kiván a magyar nemzet)

Nem lehet elégszer elismételni.

Az 1848. március idusi 12 pontból nem véletlenül volt az első, amelyik a sajtó szabadságát követelte. Arról szól(t) a legelső pont, hogy a hatalom ne ellenőrizhesse, ne korlátozhassa azt, hogy mi jelenik meg a nyilvánosságban, lehessen megírni azokat a tényeket és történéseket is, amik nem tetszenek a hatalomnak, mert nem kedvezőek ránézvést, s tiltások nélkül kaphassanak teret a különböző nézetek, szabadon versenghessenek érvek a polgárok tájékoztatása és meggyőzése szándékával, rájuk bízva, hogy döntsék el ők maguk, mivel értenek egyet, mit támogatnak, mire mondanak nemet.

Megtanultuk a leckét? Nos…

A világ, a magyarvilág most sem szól másról: ott van, ott lehet a polgárok szabadsága, ahol a tények nyilvánosságot kaphatnak, ahol minden vélemény megmutathatja magát. Ott pedig nincs szabadság s demokrácia sem lehet, ahol a köz pénzéből működő sajtó kizárólag az éppen hatalmon lévőket szolgálja országosan és helyben is. Ez nyilvánvalóan durva hatalmi visszaélés, ez azoknak az adófizetőknek a meglopása, akik az ország, a város működésére adják oda a pénzüket, s nem az éppen uralkodók önfényezésére, a tények elhallgatására, a hazugságok hirdetésére.

A hatalmi sajtó elfedi a valóságot, önelégült sikerpropagandát folytat, megbélyegzi a hatalommal egyet nem értőket. Lehet-e válasz erre, hogy a politikai ellenzék így-úgy erős alakulatai olyan saját sajtót működtetnek, amelyik kizárólagosan csak az önös valóságértelmezésükről szól, nagyon nem fukarkodik a jelzőkkel saját – olykor kétes – sikereikről szólva, s megbélyegzi a velük egyet nem értőket? Lehet ez egyes ellenzéki politikai pártok válasza? Látjuk, lehet. Az ország népességének többsége pedig behúzott nyakkal próbálja túlélni azt, hogy felettük ezerrel tüzelnek egymásra.

Nem vitatom a pártsajtó jogosultságát, legyen az bármelyik alakulaté. A pártsajtó szól az adott párt tagjainak, szimpatizánsainak, arról, hogy a párt mit gondol a világról és mi mindent tesz céljai elérése érdekében, s természetesen a párt pénzéből készül. Ellenben rendkívül kártékonynak gondolom azt a pártsajtót, amelyik független orgánumként igyekszik feltüntetni magát, s nem fedi fel valós feladatát és párthátterét. Így ez is csak az emberek átverése, nem más, aljas játék – akár kormányzó erő teszi, akár ellenzéke.

A magyarvilágban még találhatók olyan országosnak mondott médiumok, amelyek a hatalommal dacolva igyekeznek megmutatni a való világot; munkájuk nagyrészt arról szól, hogy mi történik a fővárosban, a nagypolitikában. Tegyék! Azonban az egész országban épp csak tucatnyi vagy tán kevesebb olyan sajtóorgánum van, amelyik helyben szól. Amelyik megmutatja az ottani visszaéléseket, amelyik teret ad a helyiek véleményének, amelyik még küzd az ellehetetlenülés határán. Gyenge, ezért aztán roppant sérülékeny annak az országnak a demokráciája, ahol a fővárosban ugyan még fellelhető a plurális sajtó, a fővároson kívül azonban már szinte kivétel nélkül csak kormányszimpatikus és/vagy a helyi hatalmasokat szolgáló média működik, egyoldalú a tájékozódási lehetőség, nincs közös tere az eltérő véleményeknek, hogy vitázhassanak.

Újságot olvasni egykoron leginkább a városi polgárság szokása volt. Igényük volt a tájékozódás, megtehették, hogy lapokat vásároljanak. A ma polgárainak jelentős része is megteheti, hogy áldoz egy keveset médiára, hogy előfizetésével-támogatásával maga teremti meg és tartja fenn a demokrácia egyik legfőbb pillérét szerte az országban, azt a sajtót, amit nem a kormányzó erő vagy szűk pártpolitikai akarás működtet pusztán az önösérdekű manipuláció szándékával.
Azt a sajtót, ami egyedül az olvasóit szolgálja.

Ha vannak, ha lesznek, akik kívánják, akkor lesz szabad sajtó Magyarországon.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.