fizetett politikai hirdetés fizetett politikai hirdetés
fizetett politikai hirdetés

Átnevezhetik az egyetemet? - Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány – Benyújtották a magánosítási törvényjavaslatot

Az alapítvány és az egyetem tulajdonába kerülnek az eddig állami kézben lévő ingatlanok. Habár Szilvássy rektor már több alkalommal is az első világháborús miniszterelnöknek tulajdonította az egyetem alapítását, a kép ennél jóval árnyaltabb. Forrásaink szerint nem lenne meglepő, ha a jövőben mégis ismét Tisza nevét venné fel az egyetem.

A hvg.hu vette észre, hogy március 31-én nem sokkal éjfél előtt benyújtotta a kormány 11 magyar egyetem alapítványi, valamint egy intézmény egyházi fenntartásba helyezéséről szóló törvényjavaslatait. A Debreceni Egyetemről szóló javaslat szerint az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézményét a most létrehozandó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány fenntartásába helyezik. A kuratórium tagjait és elnökét is a felsőoktatásért felelős miniszter, tehát Palkovics László jelöli ki.

A fenntartói jogok mellett az alapítvány tulajdonába kerül a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. üzletrészének 50 százaléka, továbbá részben az alapítványé, részben az egyetemé lesznek az egyetemhez tartozó, eddig állami tulajdonban lévő ingatlanok.

Virágzó Tisza-kultusz Debrecenben

Tisza István kultusza az elmúlt években folyamatosan épült a Debreceni Egyetemen, ennek a folyamatnak leglátványosabb eleme az volt, amikor 2016-ban Magyarország volt miniszterelnökének a szobrát a Klinika elől áthelyezték az egyetem főépülete elé. Az egyetem honlapján található beszámoló szerint ezt hivatalosan a DEHÖK kezdeményezte, áthelyezést pedig az Adjátok vissza a hegyeimet! Alapítvány szervezte. Az egyetemi honlapon Tiszára egyetemalapítóként hivatkoztak.

A szobrot a volt kormányfő halálának évfordulóján azóta minden évben megkoszorúzták, egy, a Hajdú-bihari Naplóban megjelent olvasói levélből kiderül, a 2018-as alkalmon szintén elhangzott, hogy Tisza alapította az egyetemet. 2019-ben Szilvássy Zoltán rektor az évnyitó beszédében azt állította, Tisza volt az intézmény létrehozásának eredeti kezdeményezője is. „Nagyon fontos az is, hogy az egyetem létrejöttének az ötlete gróf Tisza István agyában fogant meg, aki 14 évesen érettségizett a Református Kollégiumban és azt mondta, ha a Jóisten őt megsegíti, akkor Debrecenben egy modernkori, XX. századi egyetem lesz” – magyarázta. 2020-ban a rektor már egyenesen úgy fogalmazott: kizárólag Tisza István tevékenységének köszönheti létét a Debreceni Egyetem.

Fekete Károly A Debreceni Egyetem története 1912–2012 című, 2012-ben megjelent kötetben azt írja: az egyetem megalapításának gondolata már 1870-ben felmerült, ekkor Tisza még csak kilencéves volt, tehát aligha tekinthetjük őt ötletgazdának. Az egyetem létrehozására a 20. század elején egy mozgalom szerveződött, ennek az egyik meghatározó alakja volt gróf Degenfeld-Schomburg József, Hajdú vármegye és Debrecen főispánja, de más neveket is lehetne említeni, akik sokat tettek azért, hogy Debrecenben egyetem jöhessen létre. Tisza István végig támogatta az egyetemalapítás tervét, sokat tett a megvalósításáért, de alapítónak az említett kötet szerzői sem nevezik őt. Mudrák József és Király Sándor így írtak az egyetem 1920-as névadásáról: „Minthogy a budapesti tudományegyetemet alapítójáról, Pázmány Péterről szándékoztak elnevezni, 1920 decemberében Barabási Kun József jogászprofesszor kezdeményezte, hogy a debreceni egyetem a Református Kollégium egykori diákjának, az egyetem létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett néhai miniszterelnöknek, Tisza Istvánnak a nevét vegye fel”.

A Debreceni Egyetem 1945-ig viselte Tisza István nevét, a hallgatók ugyanebben az évben döntötték le a politikus szobrát. Utóbbi – papíron a hallgatói képviselet kezdeményezése nyomán – egy ideje már ismét központi helyen áll. Az új alapítvány nevében már szerepel a volt miniszterelnök, az egyetem ügyeire rálátó forrásaink szerint nem lenne meglepő, ha hamarosan az intézmény nevébe is bekerülne Tisza.

Kapcsolódó írások:

- Alapítványi kézbe kerülhet a Debreceni Egyetem

- Alapítványosítás következik? - Új működési modell vizsgálatáról szól a Debreceni Egyetem közleménye

- Modellváltás? Heteken belül megszavazhatja a szenátus a Debreceni Egyetem privatizálását – Szegeden már tiltakoznak a hallgatók

- Politikai megszállás zajlik a magyar felsőoktatásban Fábián István szerint

- A mit modellváltásnak hívnak, az a „Fidesz-hálózat bebetonozása” – írja Pálinkás József a hvg.hu-n

- A DEHÖK elnöke szerint a Momentum miatt esett el egy 10 milliárd forintos kollégiumfelújítástól a Debreceni Egyetem

- Megszavazza a DEHÖK a Debreceni Egyetem modellváltásnak nevezett magánosítását

- Petíciót indítottak a Debreceni Egyetem autonómiájáért

- Törvényi garanciák kellenek az egyetemi autonómia és a szerzett munkavállalói jogok megmaradásához

- Órákon belül megszavazhatják a Debreceni Egyetem alapítványi tulajdonba kerülését

- Íme annak a szenátusnak a névsora, amelyik megszavazta a Debreceni Egyetem modellváltásnak nevezett kiszervezését

- „Erős a gyanú, hogy az átalakítás elsődleges célja nem az oktatás és tudományos színvonal emelése” – debreceni professzorok

- A Debreceni Egyetem professzorai kérnek egyeztetést – RTL Híradó

- 38 civil szervezet tiltakozik az antidemokratikus egyetemi folyamatok ellen

- Az első Orbán-kormány privatizációért felelős minisztere koordinálja a felsőoktatási „modellváltást”

- „A város és az egyetem is echte narancs, nincs mit szépíteni” – nem mindenkinek tetszik a modellváltás Debrecenben

- Petíciót indít és országgyűlési határozati javaslatot nyújt be az LMP az egyetemi autonómia védelméért

- „Mindez az értelmiség elleni totális háború újabb állomása” – Így látja az Oktatói Hálózat az egyetemek privatizálását

- Egy levélben két interjúkérésünket is elutasította a Debreceni Egyetem

- A járvány és az öncenzúra akadályozza az ellenállást – A Debreceni Egyetemről is beszélgettek a Partizán műsorában

- Nyomokban ellenállást tartalmaz

- A kormány nem is akarta privatizálni a vidéki egyetemeket – fejtegette Pósán László fideszes képviselő

- SZILVÁSSY ZOLTÁN: „Az elégedetlenkedőket a Magyar Szocialista Munkáspárt és utódpártja tagjai között lehet megtalálni” – RTL

- Sosem akartak pártérdekeket képviselni – Reagált Szilvássy rektor mondataira a 21 debreceni professzor

- Amit Pósán mondott, annak a „valóságalapja kétes”

- Nemzeti színű szalagokkal tiltakozik a Debreceni Egyetem magánosítása ellen a SzabaDEgyetem csoport

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.