NASS

Suttogva figyelmeztetnek a fák a természet egyensúlyára

Takács Rita magyar erdőrezervátumban forgatott filmje bátran beszél a halál szerepéről a természet körforgásában. Megjelent az alkotás rendezői változata.

A Filmdzsungel Stúdió április 3-án először a Telexen mutatta be az Amiről a fák suttognak című magyar természetfilm rendezői változatát. A filmet a stúdió Youtube-csatornáján cikkünk írásáig 82 ezren tekintették meg. Takács Rita rendező és forgatókönyvíró a Médiatanács támogatásával készített filmjének egy 50 perces változatát már 2020. december végén bemutatták az állami televízióban, a most megtekinthető alkotás ennél majdnem félórával hosszabb. Ennyivel tovább nézhetjük Tisza Balázs, Tóth Zsolt Marcell és Vidos Erik lenyűgöző felvételeit, amelyeket több magyarországi erdőben, többek között egy bükki erdőrezervátumban készítettek.

A film egyik legnagyobb érdeme kétségkívül az, hogy nem akar „piárt” csinálni az erdőnek – ami érthető is, hiszen a célja nem a természetjárás népszerűsítése, hanem a természetben lejátszódó, szinte láthatatlan folyamatok megismertetése –, a játékidő nagyobb részében nem madarak és mókusok, populárisnak mondható állatok életét követhetjük benne. Helyette az erdő valójában legmozgalmasabb részére, az avarszintre és a talajra, gombákra, férgekre és rovarokra helyezi a fókuszt, miközben bátran és hangsúlyosan mutatja meg a halál ökoszisztémában betöltött szerepét.

Az Amiről a fák suttognak megtekintését minden korosztálynak ajánljuk, hiszen mindenkihez szól a Für Anikó narrátor szájából a film végén elhangzó figyelmeztetés: „Ha a finomra hangolt rendszert egyszer túlságosan kibillentjük az egyensúlyából, a folyamatot már nem fogjuk tudni visszafordítani. És az ember, távolodjon el bármennyire is tőle, elszakíthatatlanul és végérvényesen a természet része marad.”

NASS – a Debreciner ajánlórovata.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.