Herpergel három kívánsága

Herpergel Róbert, a Jobbik debreceni önkormányzati képviselője idén negyedik alkalommal nyújtott be módosító indítványt az országos költségvetéshez - a Jobbik parlamenti képviselőinek segítségével. A javaslatok ezúttal egészségügyi, környezetvédelmi és kulturális területet érintettek – tájékoztatta a Debrecinert a Jobbik.

„A debreceni egészségügyi ellátás színvonalára ráfér egy alapos tatarozás, mert tavaly óta sajnos semmit sem javult” - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján a képviselő. A képalkotó vizsgálatokra több hetet vagy akár 5 hónapot is várni kell, a szakrendelések széles palettáján néhány esetben már fél éves vagy éves várólisták is előfordulnak, a Fidesz így szorítja bele az embereket a térítéses betegellátás rendszerébe - vélekedik Herpergel Róbert, akinek a módosító javaslata a várakozási idők csökkentését szolgálta volna.

Jobbik

Egy másik módosító javaslata 500 milliós tételt irányzott volna elő az ún. „szemétkommandó” alapjainak lerakására, amely azt szolgálná, hogy a Debrecenhez tartozó zöldterületeket hulladékhegyekkel elárasztókat tetten lehessen érni és kellően megbüntetni.

A harmadik módosító indítvány 2 millió forintot tartalmazott az egykor szebb napokat megért Ady parkban található közösségi könyvszerkény rendbe hozatalára, konstrukciójának átalakítására.

„Bárcsak arról számolhatnék be, hogy a Fidesz elővette a jobbik eszét, és legalább ránézett ezekre az indítványokra, de idén sem ez történt” - számolt be Herpergel Róbert. A képviselő szerint, miközben a kormánypártok konstruktív ellenzékiséget várnak el a politikai ellenfeleiktől, arra sem veszik a fáradságot, hogy elolvassák az írásban benyújtott észrevételeiket, javaslataikat – olvasható a Jobbiknak a Debrecinerhez eljuttatott anyagában.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.