fizetett politikai hirdetés fizetett politikai hirdetés
fizetett politikai hirdetés

Azok a boldog kilencvenes évek…

Nosztalgikus múltidézéssel mutatták be Vass Norbert legújabb novelláskötetét, az Indiáncseresznyét május 21-én. Az eseményen Csáki Lászlóval és Tímár Sára Erzsébettel közösen repítettek vissza minket a kilencvenes évekbe.

A helyszín a debreceni Modemben lévő Zöldkilincs kávézó volt, ahol a beszélgetés előtt Vass Norbert olvasta fel kötetéből a Fél elf című novellát. Már a felolvasás során is látszott, hogy az érdeklődők szinte mindegyike kötődik valamilyen formában ehhez korszakhoz, hiszen sokan elmosolyodtak egy-egy „ismerős” szituáción. Majd a moderátor, Don Tamás kezdte el a beszélgetést azzal, hogy mi hozta össze a most itt ülő három vendéget. Természetesen a korszak megválasztása: Csáki László ugyanis a Kék pelikán című animációs filmjében épp ezt a korszakot választotta – bár itt inkább a vonatjegy-hamisítások kapnak főszerepet; Tímár Sára Erzsébet pedig olyan kultúrházakat fotózott az elmúlt években, amelyek mintegy időkapszulaként megőrizték a kilencvenes éveket.

Miért éppen a kilencvenes évek kerültek terítékre most? – kérdezte a moderátor, hiszen az utóbbi évek trendje az, hogy inkább a ’80-as évekre helyezik a hangsúly (például: Az, Ready Player One ). A szerző válasza: nála pusztán az a biográfiai tényező döntött, hogy ő éppen akkor volt gyerek. Nagyon megmaradt benne, hogy ez az időszak mennyire tárgyi világ volt, és sok mindent zenék, filmek felől tudtunk megközelíteni – mindazok ellenére, hogy ma már „trash”-nek számítanak az akkor „menő” dolgok (például: a Play Back – néha indokolatlan – túlzott használata). Maga a gyermeki nézőpont pedig sokaknak adhat azonosulási pontot, hiszen a kilencvenes évek gyermekei ma már felnőttek, és jólesően tekintenek vissza akkori emlékeikre. Ugyanakkor ez egyfajta békaperspektíva, ami nem feltétlenül vesz számításba mindent, csak egy részét figyeli az akkori kultúrának.

Ezt követően Don Tamás bevonta az ide kapcsolód animációs film készítőjét: Csáki Lászlót is, aki elmesélte, hogy akkor ő már félig felnőtt, egyetemista volt. Rövidfilmje pedig egy dokumentum-animációs film, amelyben valós hamisítók mesélnek akkori tapasztalataikról. A korszakban ő azt látja különlegesnek, hogy noha ez nem volt teljesen legális, mégis mindenki természetesnek vette, hiszen akkoriban szinte lehetetlen volt megfizetni a külföldre szóló vonatjegyeket, így sokaknak csak ez a lehetőség adódott arra, hogy kijussanak tanulni vagy dolgozni.

Majd a moderátor Tímár Erzsébetet kérdezte, aki elmondta, hogy esetében szintén a nosztalgia volt az, ami elindította a sorozatát. Mesélt a gyerekkoráról: felidézte, hogy akkoriban McDonaldsba járni például ünnepnek számított, és noha még sok minden emlékeztetett azt az megelőző korszakra, gyerekként is lehetett érezni valamiféle kettősséget, egyfajta „két világ közötti” érzést. Maga a fotósorozat egy kétéves munkafolyamat volt, ahol kultúrházakat néztek meg, s némelyik valóban időkapszulaként működik most is. Természetesen sokat már felújítottak azóta, de a bútorok a felújítás után is megmaradtak, vannak olyan mintázatok az emberek fejében, amelyeket már annyira megszoktak, hogy az új, modern bútorokat egyszerűen nem lehet rájuk erőltetni – ezt még a rendszerváltás sem tudta megújítani.

Sára Erzsébet fotója

Don Tamás ezután arra tért ki, hogy az világos, hogy a mostani felnőttek a kilencvenes évek gyermekeiből lettek azzá, akik, viszont az idősebbek – az ő szüleik – hogyan viszonyulnak ehhez a korszakhoz. Vass Norbert szerint az idősebbek is tudnak vele azonosulni, hiszen a gyermekkornak egyébként is vannak időtlen traumái, amelyek mindenkit érintenek függetlenül attól, hogy milyen évet írunk. Így az idősebb korosztály a kötetet egy felnövekedés történetként értelmezi. Inkább a fiatalabb generáció az, amit nehéz megszólítani, ugyanis a 2000-es évek gyermekeinek számos olyan tárgy szerepel például a kötetben, amelyek már egyáltalán nem a mindennapjaink részei.

Indiáncseresznye

Végül Don Tamás rákérdezett, hogy milyen érzéseket tud kelteni ez a kötet? Tímár Sára elmondta, hogy amikor ő beleolvasott, számára egy abszolút nosztalgiagyárat jelentett. Viszont elárulta, hogy neki kissé taszító is ez a korszak, hiszen egyfajta tárgyi kultúra volt akkor, másrészről pedig nagyon nehezen értelmezhető, hiszen olyan, mint két világ határa: összetorlódik benne a múlt a jövővel. Csáki László szerint a kilencvenes évek olyan, mint a Tokaji Eszencia – iszonyatosan tömény, egy iszonyatos nosztalgiaáradat ez, amit sokáig kell ízlelgetni. Hangulatok jönnek elő, ez a rendszerváltás utáni időszak, egy kissé holttér, még csak ismerkedik az újjal, de nem igazán tudja magáévá tenni. Ránézni viszont most lehet leginkább aktuális, hiszen már eltelt annyi idő azóta, hogy objektíven tudjunk ide visszatekinteni.

A könyv tehát a kilencvenes évek gyermekeinek biztosan egy nosztalgia vonat lesz, amire érdemes felülni, ugyanis valóban olyan ismerős dolgokat, képeket jelenít meg, amikre nehéz nem szeretettel visszatekinteni. Feltűnnek benne VHS-kazetták, sárga Nintendo-kazetták, iszonyatosan menő – ma már gáz – együttesek, és olyan apró dolgok, amelyeket akkor még nagyon tudtunk szeretni. Valóban érzéseket ébreszt mindenkiben, az idősebb korosztály is megtalálja benne természetesen az ismerős dolgokat, a legfiatalabbak pedig talán észreveszik, hogy miért érdemes néha kimenni a szabadba is a számítógépes játékok helyett.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.