A Természettudományi Múzeumnak csak egy része költözik Debrecenbe – mondta L. Simon László az ATV-n

A miniszteri biztos május elején még arról beszélt, a következő kormányzati ciklus közepére vagy a második felére valósulhat meg a beruházás, most viszont már egyáltalán nem tudott időpontot mondani. Még a debreceni kutatók közül sem mindenki lelkesedik a kormány ötletétől.
debreciner.hu

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában vett részt május 13-án L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztos. A fideszes országgyűlési képviselő a beszélgetés második felében elmondta, május 21-én utazik Debrecenbe, hogy Papp László (Fidesz) polgármesterrel tárgyaljon a kormány szándékai szerint a Magyar Nemzeti Múzeumba olvasztandó Magyar Természettudományi Múzeum költözéséről.

Az ATV műsorvezetőjének kérdésére L. Simon László nem mondta el, pontosan hol lenne a múzeum épülete, csak annyit árult el, hogy Debrecen vezetésének már van elképzelése ezzel kapcsolatban. (2020 februárjában Papp László azt nyilatkozta, hogy a városvezetés az Oláh Gábor utcai stadiont gondolja a Budapestről kiköltöztetendő Magyar Természettudományi Múzeum új épületkomplexuma helyének.) A miniszteri biztos megemlítette, hogy a kormányközeli Századvég éppen most készíti a beruházás hatástanulmányát, ha ezt megkapták, csak azt követően lesz miről beszélni.

Papp László ide gondolja
Google Map

L. Simon kitért arra is: a szakemberek, akikkel ő eddig konzultált, egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy nincs értelme a Természettudományi Múzeum minden elemét Debrecenbe költöztetni. „Az elsődleges cél a Ludovika épületének fölszabadítása, és egy új múzeumépület építése Debrecenben. De az, hogy valamennyi szakdolgozót és valamennyi gyűjteményelemet elvigyünk Debrecenbe, ez nem reális” – fogalmazott a politikus, majd felidézte, készültek korábban olyan becslések, amelyek szerint a teljes költözés többe kerülne, mint egy teljesen új múzeum létrehozása.

Az ATV műsorvezetője hiába kérdezte, L. Simon nem tudta megmondani, mikor kezdhetik el a múzeum költöztetését.
L. Simon László
YouTube

L. Simon László május elején a 168.hu-n futó KeljfelJancsi című műsorban arról beszélt, fontos lenne, hogy vidéken is legyenek sok látogatót vonzó intézmények, jelenleg ilyet ugyanis alig lehet említeni. A 168.hu beszámolója szerint L. Simon szólt arról is, hogy már elkezdte végigjárni a múzeumi raktározásra és időszaki kiállításokra alkalmas, állami tulajdonban lévő épületeket. Ekkor a miniszteri biztos még azt mondta: a következő kormányzati ciklus közepére vagy annak második felében valósulhat meg a beruházás.

Számos kutató ellenzi a költözést

Ahogy arról tavaly a Debreciner is beszámolt, a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetését számos kutató, köztük debreceniek is ellenzik, ugyanakkor Varga Zoltán biológus professzor egy nekünk adott interjúban arról beszélt, hogy az intézménnyel kapcsolatban kényszerhelyzet alakult ki, a jelenlegi helyszínekről ugyanis mindenképpen költöznie kell. Podani János biológus később a Válasz Online-on megjelentetett publicisztikájában vitatkozott Varga kijelentéseivel.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumától még április 10-én levélben kérdeztük meg, hogyan érinti majd a múzeum Debrecenbe költözését az intézménynek a Magyar Nemzeti Múzeumba történő beolvasztása, a levelünkre azonban azóta sem reagáltak.

Kapcsolódó anyagok:

- Debreceni kutatók: „nem támogatjuk a Természettudományi Múzeum elköltöztetését Budapestről”

- Csivava kutyát csinálnak a Természettudományi Múzeumból?

- 30 hazai tudós tiltakozik a Természettudományi Múzeum elköltöztetése ellen – RTL Híradó

- Elkerülhetetlenek lesznek a károk! Nélkülözhetetlen a debreceni tudósok tisztázó felelőssége!

- Természettudományi költözés: ígéretet szeg az Orbán-kormány – írja a Népszava

- Még az idén elköltöztetik a Természettudományi Múzeumot – Majd Debrecenben lesz

- Tragikusan rossz döntés a múzeum Debrecenbe költöztetése

- Nagyerdő? Fancsika? Tankúsztató? Belváros? Hová építik a Debrecenbe költöző múzeumot?

- „Múzeumok éjszakája”

- Az év végéig levezényelhetik a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözését

- Súlyos aggályát fejezte ki az akadémia elnöksége a Természettudományi Múzeum Debrecenbe tervezett elköltöztetésével kapcsolatban

- Eddig kihagyták a Természettudományi Múzeum költöztetéséből a debreceni ellenzéket

- Legyen múzeum! Lehetőleg saját…

- Fordított Széchenyikről beszélt a jobbikos képviselő a Természettudományi Múzeum költöztetése ügyében

- Debrecen, a múzeumváros

- Több mint 13 ezren a Természettudományi Múzeum maradásáért

- A Vágóhíd utcára tervezték átköltöztetni a Természettudományi Múzeumot?

- Nem Vágóhíd, hanem Oláh Gábor – Hová épülhet Debrecenben a Természettudományi Múzeum?

- Mégsem kell ideiglenes helyre költöznie a Természettudományi Múzeumnak? Se Debrecenbe?

- Végre elárulta a polgármester, hová tervezik Debrecenben felépíteni az új múzeumot

- RTL Híradó – Már biztos: Debrecenbe költözik a múzeum

- Természetesen kell múzeum, de nem így!

- Vegyék újra napirendre a múzeum Debrecenbe költöztetésének ügyét! – tudósok fordultak nyílt levélben a kormányhoz

- A Természettudományi Múzeum „Trianonjáról” ír Podani János biológus a Válasz Online-on

- Budapest a Józsefvárosi pályaudvar területére költöztetné a Természettudományi Múzeumot – RTL Híradó

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.