fizetett politikai hirdetés fizetett politikai hirdetés
fizetett politikai hirdetés

Heti koronavírus-körkép: radikálisan visszaestek a fertőzésszámok Hajdú-Bihar megyében

A tízezernél kevesebb lakossal rendelkező Nádudvaron több az aktív fertőzött, mint a harmincezres lélekszámú Hajdúböszörményben. Debrecen és Hajdúnánás polgármestere is megkapta a második védőoltását. Polgáron az óvodában és az általános iskolában is karantént kellett elrendelni.
debreciner.hu

A kormány által közölt adatok alapján lecsengőben van a koronavírus-járvány harmadik hulláma. Miközben a legfrissebb hivatalos információkért folyamatosan kérdezzük (bár válaszokat hónapok óta nem kapunk) a Nemzeti Népegészségügyi Központot, fontosnak tartjuk Hajdú-Bihar megye vezető intézményeinek és személyeinek a vírussal kapcsolatos online kommunikációját is rendszeresen áttekinteni. Éppen ezért minden héten összefoglaljuk olvasóink számára, hogy milyen információkat közöltek a járvánnyal kapcsolatban a megye városainak polgármesterei, a 6 – kormánypárti – egyéni országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, továbbá a koronavírusos betegeket kezelő Klinikai Központ, valamint az ezt működtető Debreceni Egyetem – már ha közölnek valamit egyáltalán.

Második oltások a polgármestereknek

Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere május 13-án a közösségi oldalán adta hírül, hogy megkapta a második adag koronavírus-elleni védőoltását. „Bízom benne, hogy életünknek ezt a nehéz időszakát magunk mögött tudjuk hagyni!” – írta Papp, aki egyúttal azt is közölte: szükség van arra, hogy éljünk az oltás lehetőségével.

Szólláth Tibor (Fidesz), Hajdúnánás polgármestere ugyanezen a napon tette közzé, hogy ő is megkapta a második oltását. „Aki csak teheti, kérem jelentkezzen oltásra, hiszen csak az oltással kaphatjuk vissza a régi életünket” – írta a posztjában.

A helyi járványügyi adatokról az elmúlt héten egyik politikus sem számolt be a közösségi oldalán, ilyen információk a két önkormányzat hivatalos honlapjain sem találhatók.

Nádudvaron több a fertőzött, mint a sokkal nagyobb Hajdúböszörményben?

Habár a harmadik hullám lecsengése miatt már az előző héten is érezhetően visszafogottabbá vált a városvezetők koronavírus-kommunikációja, ismét akadtak olyan önkormányzatok, amelyek fontosnak tartották a lakosok tájékoztatását a helyi járványhelyzetről. Május 14-én Kiss Attila (Fidesz) polgármester a Hajdúböszörményi Városi TV-t arról tájékoztatta, hogy a településen az előző heti 79-hez képest már csak 49 aktív fertőzöttről tudnak, 15 helyett pedig már csak 5-en vannak kórházban. Arról a polgármester ezúttal nem beszélt, hogy a járvánnyal összefüggésben hány böszörményi lakos hunyt el az előző héten. Kiss Attila köszönetet mondott minden egészségügyi dolgozónak, valamint minden más személynek is, akiknek szerepük volt a helyi járványkezelésben.

Hegedüs Péter (független), Balmazújváros polgármestere a helyi Daru TV-ben május 13-án arról számolt be, hogy egy hét alatt 10 új fertőzöttet regisztráltak a településen, miközben az influenza gyakorlatilag „kihalt” a városban: több hét alatt összesen 3 influenzaszerű megbetegedést jelentettek a háziorvosok. „Ha másra nem, akkor a maszk az biztos, hogy az influenza ellen tökéletesen hatásos. A későbbiekre vonatkozóan tudnám mondani és javasolni, hogy az influenzaszezonban hordjunk majd maszkot” – fogalmazott a polgármester. Hegedüs tájékoztatása szerint a város egyesített óvodájában és bölcsődéjében egy személy lábadozik a koronavírusos megbetegedésből, a helyi általános iskolában pedig egy felső tagozatos diák és egy technikai munkatárs fertőződött meg.

Muraközi István (Fidesz), Berettyóújfalu polgármestere május 14-én a közösségi oldalán közölte, hogy az elmúlt héten mindössze egy fertőzöttet regisztráltak a településen, újabb haláleset pedig a járvánnyal összefüggésben nem történt. „Látható az adatokból, hogy lecsengőben van a járvány harmadik hulláma Berettyóújfaluban is. A vírus megállítása azonban kizárólag védőoltással lehetséges” – hívta fel követői figyelmét a polgármester.

MÉG NINCS VÉGE!
Itt olvashatók a Debreciner cikkei a koronavírus-járvány helyi aktualitásairól.

Maczik Erika (független), Nádudvar polgármestere május 16-án egy nyilvános Facebook-bejegyzésben a város lakóit arról tájékoztatta, hogy az előző héten az önkormányzat tudomása szerint 8 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel az aktív fertőzöttek száma 50-re emelkedett. „Ez a megnövekedett szám azzal magyarázható, hogy az egyes egyéni megbetegedések elhúzódása miatt a gyógyulttá nyilvánítás későbbre tolódik, míg ezzel párhuzamosan újabb megbetegedések kerülnek megállapításra” – magyarázta a többi Hajdú-Bihar megyei városétól eltérő trendet a polgármester. Maczik Erika tájékoztatása szerint eddig közel 3000 nádudvari kapta meg legalább az első adag védőoltását. A polgármester arról is beszámolt, hogy az önkormányzat az elmúlt időszakban 80 személynek nyújtott segítséget a regisztrációkban, valamint 100 személyt szállított be valamelyik oltópontra.

Tóth József (DK), Polgár polgármestere május 14-én a város közösségi oldalán közzétett videóüzenetében arról beszélt, hogy az előző heti 83-ról 44-re csökkent a hatósági házikaranténra kötelezett polgáriak száma. A polgármester beszámolója szerint Polgáron újabb haláleset a járvánnyal összefüggésben nem történt. Tóth azt is közölte, hogy a helyi óvoda „Csibe” csoportjában május 13-tól május 14-ig rendkívüli szünetet rendeltek el egy fertőzés miatt. A Vásárhelyi Pál Általános Iskola 2.b osztályát is karanténra kötelezték, ennek időtartamáról azonban a polgármester nem beszélt. Az önkormányzat becslései szerint a lakosság nagyjából 40 százaléka kapott eddig legalább egy oltást. A polgármester a háziorvosok kérésének megfelelően arra biztatta a lakosságot, hogy foglaljanak maguknak időpontot az oltópontokra, illetve, amennyiben a Janssen cég vakcináját szeretnék megkapni, ezt e-mailen jelezhetik a saját háziorvosuknak. Tóth József elmondása szerint eddig 150 idős polgári lakosnak segítettek eljutni az oltópontokra.

Gyakran ismételt kérdések a koronavírus és a koraszülött-ellátás kapcsán

A Debreceni Egyetem honlapján május 11-én jelent meg az az információ, amely szerint a Bölcsészettudományi Kar öt fordító szakos hallgatója a Melletted a Helyem Egyesülettel együttműködésben a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan a koraszülött-ellátásról megfogalmazódó kérdéseket fordítottak le angolra. „A hallgatók – többek között – lefordították az Európai Alapítvány az Újszülött Gyermekek Ellátásáért (EFCNI) és a globális összefogás a koraszülöttekért (GLANCE) által összegyűjtött gyakran ismételt kérdéseket, amelyek az anyák és újszülöttek egészségével kapcsolatosak, és felmerültek a COVID-19 járvány alatt” – olvasható az egyetemi honlapon.

Kattints a képre!
Debreciner

Vitányi köszöni, és oltakozásra buzdít

Hajdú-Bihar megye 6 – egyaránt kormánypárti – egyéni országgyűlési képviselője közül az elmúlt héten a közösségi oldalán egyedül Vitányi István, a berettyóújfalui központú 4-es számú választókerület képviselője foglalkozott legalább érintőlegesen a helyi járványhelyzettel. Előbb május 10-i bejegyzésében a mentők napjáról megemlékezve köszönte meg a mentőszolgálat dolgozóinak „a járvány alatti fáradhatatlan helytállást”, majd két nappal később az ápolók napján köszönte meg az érintettek munkáját. „Nélkülük nem tudnánk harcolni a vírus ellen” – írta Vitányi. Március 13-án aztán Vitányi az elmúlt hetek gyakorlatához hasonlóan ismét oltakozásra buzdította a követőit. „Együtt legyőzzük a vírust” – jelentette ki a képviselő.

debreciner.hu
debreciner.hu

Az első grafikonon a Hajdú-Bihar megyében eddig regisztrált, a másodikon pedig az új fertőzöttek számának az elmúlt időszakban történt változását láthatjuk 7 napos mozgóátlagban. Ez a számítási mód a napi adatközlések időnként nehezen értelmezhető számai helyett megmutatja a helyi járványhelyzet trendjeit. A mozgóátlagról itt olvashatnak részletesebben.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.