Bangóné Borbély Ildikót indítja az MSZP és a Párbeszéd a Hajdú-Bihar megyei 5-ös számú választókerület előválasztásán

2018-ban még Csepelen indult volna, de visszalépett a későbbi győztes ellenzéki jelölt javára. Visszatérését azzal indokolja, hogy nagy igény volt a hajdú-bihari indulására. A szocialista politikussal együtt már 20 jelölt sorakozott fel a megye előválasztásaira. – Az MMM és a Jobbik után az MSZP is Hegedüs Pétert támogatja a hajdú-bihari 6-os választókerületben.

Az MSZP közleményben tájékoztatta a Debrecinert arról, hogy a vele szövetséges Párbeszéddel együtt Bangóné Borbély Ildikót, a szocialista párt országosan ismert parlamenti képviselőjét indítja az őszi ellenzéki előválasztáson, a hajdúszoboszlói központú Hajdú-Bihar megyei 5-ös számú választókerületben.

A párt közleményében Bangónét az elmúlt hét év egyik legaktívabb országgyűlési képviselőjeként mutatja be, aki számára a parlamentben a legfontosabbak a gyermekeket érintő ügyek, és aki elfogadhatatlannak tartja, hogy a gyermekek sorsát ma az határozza meg, hogy hol születtek, és mennyire vagyonos a családjuk.

Facebook

„Hajdú-Bihar megyei lakosként ismeri a térségben élőket is érintő egyenlőtlenségeket, amelyen csak ront az oligarchák terjeszkedése a helyi vállalkozók kiszorításával” – olvasható az MSZP közleményében.

Telefonon kérdeztük meg Bangóné Borbély Ildikót arról, hogy szerinte melyek a választókerület legfontosabb ügyei, problémái. A politikus szerint az egész országban, így itt is vissza kell adni az önkormányzatok hatásköreit, valamint az iskolákat is azoknak a településeknek, amelyek ezt kérik. A képviselő fontos problémaként beszélt a korrupcióról, erre példaként Mészáros Lőrinc hajdúszoboszlói szállodákat érintő tulajdonszerzését hozta fel, továbbá azt, hogy az elmondása szerint a választókerületben rendszeresen szorítanak ki helyi vállalkozókat a beruházásokból. Szintén kiemelte Bangóné a fiatalok, a jó szakemberek és az értelmiségiek elvándorlását, a következő Országgyűlés egyik legfontosabb feladatának tekinti a folyamat megállítását.

Felkészülni, vigyázz…! Olvasd a Debreciner VÁLASZTÁS 2022 rovatát!

2018-ban nem indult el egyéniben

Bangóné 2014-ben már elindult Hajdúszoboszlón, akkor 18,42 százalékot szerzett, ami a harmadik helyhez volt elég a Fidesz és a Jobbik jelöltje mögött. Az MSZP-s politikus 2018-ban eredetileg a budapesti 17. számú választókerületben (Csepel) indult volna, de visszalépett az azóta megszűnt Együtt párt jelöltje, a későbbi győztes Szabó Szabolcs javára. A hajdúszoboszlói központú választókerülethez történő visszatérését Bangóné a Debrecinernek azzal magyarázta, hogy ingázóként sohasem szakadt el ettől a térségtől, sokkal jobban is kötődik ide, mint Budapesthez, de az itteni indulásában az is szerepet játszik, hogy hívták őt. „Nagy igény volt arra, hogy visszajöjjek, és azt gondolom, hogy egy politikusnak soha nem szabad elugrani a feladat elől” – fogalmazott a politikus, aki úgy tudja, az eddig bejelentett előválasztási jelöltek közül egyedül ő lakik a választókerületben.

Hegedüs Péter mögé állt be az MSZP a 6-os választókerületben

A napokban más fejlemény is történt a Hajdú-Bihar megyei előválasztással kapcsolatban. Hegedüs Péter (független), Balmazújváros polgármestere, a hajdúböszörményi központú 6-os OEVK-ban induló jelölt egy június 15-i Facebook-bejegyzésében bejelentette, hogy a Márki-Zay Péter által vezetett MMM és a Jobbik után az MSZP is őt támogatja a megmérettetésen. A Hegedüs posztjában közölt képen Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is látható, a párt másik társelnöke, Tóth Bertalan nem szerepel.

Facebook

Az ellenzéki előválasztás eddig ismert jelöltjei Hajdú-Bihar megyében

1-es számú választókerület:
Fábián István (Párbeszéd–MSZP)
Pálinkás József (Új Világ Néppárt)
Szabó Bence (Momentum)
Varga Zoltán (DK)

2-es számú választókerület:
Bánfalvi Győző (ÚVNP)
Jármi Péter (LMP)
Mándi László (Momentum, támogató szervezet: Jobbik)
Vaszkó Imre (DK)

3-as számú választókerület:
Csák László (ÚVNP)
Kosztin Mihály (Momentum, támogató szervezet: MMM)
Szórádi Sándor (Párbeszéd–MSZP)

4-es számú választókerület:
Bihary Judit (MSZP–Párbeszéd)
Szabó Patrik (DK)
Szántai László (független, támogató szervezet: Momentum)

5-ös számú választókerület:
Bangóné Borbély Ildikó (MSZP–Párbeszéd)
Kiss László (Momentum, támogató szervezet: MMM)
Szörényi Károly (DK)

6-os számú választókerület:
Hegedüs Péter (független, támogató szervezet: Jobbik, MMM, MSZP)
Tóth József (DK)
Tömöri Zsolt Sándor (Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület)

Idáig tehát 20 hajdú-bihari jelöltről tudunk, ám egészen biztosan több olyan személy is van, akinek habár a nevét most még nem ismerjük, a későbbi indulók között ott lesz. A Jobbik például még egyetlen saját jelöltet sem mutatott be Hajdú-Bihar megyében, ahogy más pártok is nevezhetnek még indulókat, valamint további civilek is bejelentkezhetnek.

A Debreciner folyamatosan figyelemmel követi az előválasztás minden lényegesebb fejleményét.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.