„Egy hétszáz fős település is tud így kinézni” – gólyafesztivált és polgárőrnapot tartottak Tiszagyulaházán

Sok fiatal vett részt az egészen különleges programokat tartogató falusi fesztiválon, amelyet az eső sem tudott elmosni.

A szombaton délelőtti szakadó eső ellenére több százan látogattak ki a XXVI. Hajdú-Bihar Megyei Polgárőrnappal egybekötött XIII. Gólyafesztiválra Tiszagyulaházán. A kistelepülésen számos gólyafészek található, a gázlómadár pedig láthatóan komoly szerepet tölt be a közösség életében: a község címerében is szerepel, valamint a fesztivál is a Gólya tér elnevezésű közterületen kapott helyet.

Galéria: Gólyafesztivál - Tiszagyulaháza
Tóth Tamás

Népi játékok, koncertek és utcabál

A délelőtt kezdődő és éjszakába nyúló rendezvényen olyan különleges programok is várták az érdeklődőket, mint a férfiláb-szépségverseny, a „célba dobás orsós horgászbottal célponyvára” vagy a nyelvtanilag is bravúros „Gyergyószárhegyi Polgárőr Egyesülettel látványos Együttműködési Megállapodás megkötése”.

Meglepően sok fiatal látogatott ki a fesztiválra. A gyerekeket a népi játékok, a kreatív foglalkozások és a vásárosok, az idősebbeket a mulatós koncertek, a drón- és katonai bemutatók, valamint az éjszakai utcabál vonzhatták.

Tóth Tamás

Közel ötven település csak Hajdú-Biharból

Megkérdeztük Tiszagyulaháza polgármesterét, hogy miért vonták össze idén a gólyafesztivált a polgárőrök rendezvényével. Mikó Zoltán elmondta, hogy a gólyafesztivált évről évre szeretnék más programokkal is színesíteni, hogy minél több embert vonzzanak a településre. Tavaly ebből a megfontolásból a megyei közfoglalkoztatási kiállítással kötötték össze a fesztivált. A polgármester elmondása szerint akkor ötven település vett részt Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből, idén pedig csak az elsőből közel ötven helységből érkeztek. „A megyében minél több emberrel meg kéne ismertetni, hogy egy hétszáz fős település is tud így kinézni” – fogalmazott a polgármester, aki arról is beszélt nekünk, hogy elsősorban a fellépők, a katonai bemutatók és a tűzijáték vonzza az embereket.

Tóth Tamás
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.