VÉLEMÉNY-VITA

A többpárti demokrácia védelmében

Ha igazi demokráciává akarunk válni, akkor nem négyévenkénti gondnokválasztást kell tartanunk, hanem minden kényesebb kérdésben népszavazást.

Mostanában sok zavar van a Jobbik keddi szavazási magatartásával kapcsolatban. Őszintén bevallom, nekem sem szimpatikus semmilyen szín alatt az, ahogy szavaztak, ugyanis szerintem egy „három B-s” törvény mellé tették le a nevüket: bugyuta, bigott és „bullshit”.

Ülésezik az Országgyűlés - 2021. június 15.
parlament.hu

A törvény ugyanis nem védi meg a gyerekeket a pedofíliától, mivel attól csak a hatékonyan működő szervezetek és a tájékozottság védheti meg őket. Nem segíti a hivatalos és civil szervezeteket a pedofil ügyek feltárásában, ugyanis ha a gyerek nem tudhatja meg, hogy mit nem szabad vele csinálni, akkor lehet késő lesz a cselekvésre, ha atrocitás éri. Ez könnyen tragédiákhoz vezethet. A hab a tortán az, hogy kicsinálja az amúgy is gyatra szintű szexuális oktatást is, aminek nem csak annyiból kellene állnia, hogy hova kell dugni, mit lehet elkapni, nyakon öntve valami USA-beli tájidegen, puritán maszlaggal. Ám eltekintve attól, hogy mit gondolok erről az egész törvényről, elismerem azt, hogy a Jobbik oda szavaz ilyen kérdésben, ahová akar. Sőt, ha az ellenzéki összefogás demokráciát akar építeni, akkor ennek így is kell működnie. Mindenki szabadon lehet bigott, és ugyanúgy szabadon szóvá is lehet tenni, ha valaki bigott módon viselkedik. Az előválasztáson majd meg fog mutatkozni, mennyire díjazzák a bigottságot az emberek.

Most ebben mindenki az ellenzéki összefogás széthullását látja, és ettől hangosak a fórumok. Az összefogás nem fog viszont széthullani, ugyanis nem ideológiai egységet fogadtak, hanem szövetségre léptek a pártok ügyek mentén. Sőt, ha minden párt mindenről ugyanúgy gondolkodna, az valójában a demokrácia halálát jelentené, és egy diktatúra kezdetét. A demokrácia egyik alappillére ugyanis a vitakultúra, és nem a morális abszolutizmus. Így ha van értelme az összefogásnak, az hét ügyben nyilvánul meg számomra:

● A választási rendszer arányossá tétele, amivel többé senki sem szerezhet túlhatalmat, látva azt, hogy mekkora zavart tudnak okozni vele. Nem léphetünk rá a kétpártrendszer útjára, ugyanis azzal minden társadalmi kérdésben két szekértábor alakulna ki – és ezáltal elhalványulnának a konszenzust kereső hangok.
● A kiszervezett közvagyon visszaállamosítása, az egyetemekkel kezdve a klinikákon keresztül az autópályákkal bezárólag. Utóbbi még nincs kiszervezve, de szépen halad a projekt.
● A közmédia közjellegének helyreállítása. A járvány idején is szinte csak a politikai agitáció ömlött belőle, miközben az ismeretterjesztés szolgálta volna a társadalom javát.
● Hazánk függetlenségére fokozott veszélyt jelentő szerződések felülvizsgálata, különös tekintettel a hitelszerződésekre. Amennyiben stabilitási záradékot tartalmaznak, azon nyomban el kell állni a teljes tervezettől.
● Az úgynevezett „rabszolgatörvény” és a „Tajgetosz-törvény” mihamarabbi hatályon kívül helyezése.
● A mezőgazdasági támogatási rendszer átalakítása: ne egy tucat emberhez kerüljön a támogatások 80%-a!
● És a legfontosabb: A fékek-ellensúlyok, valamint a kiüresített minisztériumok helyreállítása. Az egyik legjelentősebb ebben a népszavazást érintő törvények átalakítása, ugyanis a népszavazás az egyetlen legitim, békés és valóban demokratikus eszköz a politika kontrollálására.

Hogy miért az utolsó pont volna a legfontosabb? Azért, mert ha igazi demokráciává akarunk válni, akkor nem négyévenkénti gondnokválasztást kell tartanunk, hanem minden kényesebb kérdésben népszavazást. Ennek a törvénynek a homofób kiegészítéseit akár most is népszavazás elé lehetne tárni, ugyanis a jelenlegi Alaptörvény egyik népszavazásról rendelkező pontja sem zárja ki ennek lehetőségét, bár a jelenlegi helyzetben egy népszavazás erről egyenlő lenne a politikai öngyilkossággal. A népszavazáson keresztül nyerhet bármi igazán demokratikus legitimitást, és a népakarat segítségével ki lehet javítani nem csak az elmúlt 11 év, hanem az elmúlt 30 év hibáit – nélküle viszont lehetetlen.

A NER lebontása csakis a népakaraton keresztül lehetséges, és nem fog varázsütésre menni. Az ellenzék győzelme a nulladik lépése csak annak, hogy végre megszülethessen az igazi Harmadik Magyar Köztársaság. A munka java csak azután fog következni.

Murguly Mátyás
az LMP Hajdú-Bihar megyei tagja

VÉLEMÉNY-VITA - Várjuk olvasóink gondolatait. Levelüket erre a címre küldjék: szerkesztoseg_KUKAC_debreciner_PONT_hu

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.