800

Tisztes ősz hajszálak

Ha ez a világ nem tetszik, merjük kimondani, de akár azt is, ha tetszik!
NT

Mottó: Fiatalíthatjuk magunkat. De nem fiatalodunk. Victor Eftimiu

Öregnek érezte magát. Bandukolt a boltból hazafelé, csak nézett előre és ment a begyakorolt módon, de a gondolatai messze jártak. Kezében egy reklámszatyor volt. Nemsokára eltűnik majd az is. Mármint a reklámszatyor. Felváltja a papír. Szegény fák! Minden összefügg mindennel ezen a világon. Eszébe jutott a műanyaghálók közé szorult fókabébi, és talán helyeselte is, hogy papíralapúvá lesz a világ. Ha lesz. De meddig? A fa is fogy. Az építőanyagok is egyre drágulnak! Drágul itt minden. Mindig van ok rá, hogy valami barom elkezdje, és a többi kapzsiságból folytatja. Adam Smith láthatatlan kezére ez a nyomorék kormány csak akkor csap rá, ha harácsolni akar, de annak más a módija, ergo ritkán csap rá.

Az élet olyan, mint egy piramisjáték. Egyszer csak rádöbbensz, hogy vége van, és nem is nyertél semmit. Persze többször túlélheted, mert az életben a matt után is folytatódik a játszma. A sakkos hasonlatot nem tudom, ki találta ki, de tetszik. Maximum az vigasztal, hogy nemcsak rajtad csattan az ostor, hanem mindenkin. Egyszer, biztos. A vége ugyanaz – morfondírozott magában, de valahogy nem volt a témánál, mint ahogy most én sem, aki papírra vetne annyi mindent, de nem tudja, hogy hol kezdje.

Szóval öregnek érezte magát. Most ne is beszéljünk a testi változásokról! Fáj ez, fáj az, és állandóan szunyókálna. Talán poszt-Covid-szindróma, de ki fog ezzel zavarni egy főorvost, aki üti már a hetvenvalamennyit. Az nem akarja tudni, hogy mi az az e-mail, a telefonja meg csak városi. Csak akkor csörög, ha rendel. Mondom, csörög! Ritkán veszi fel az asszisztense is, mostanában elfoglaltak.

Sokan úgy el vannak ájulva maguktól, hogy valahol dolgoznak. Hű, micsoda országépítő emberek ezek, te! Csak ne lenne közöttük az a sok oligarcha meg mindenféle léhűtő, valakinek a valakije és így tovább, meg ez a Viktor is visszafoghatná magát, már olyan unalmas. Én azt mondom, sok a parazita!

Dolgoznak. Hm. Az utcán elég sok cigányt látni dolgozni. Sokan közmunkások, mások az építkezéseken vannak, és még fel-feltűnnek, amikor emberi erő kell a munkához, a betakarításhoz. A másokat mikor kifizetik, mikor nem. Nagy a tűrőképességük. A másoknak. - Otthon se jobb egy rasszista polgármesterrel egyezkedni a közmunkáért. Ez a szép, új világ!
A közmunkások is dolgoznak, gombokért! Végigdolgozták a pandémiát. Jutalom, megbecsülés? Semmi. 56 ezer/hó, amit aztán sarcol a bírósági végrehajtó és a másik, a törvénytelen uzsorás, a belső elnyomó. Élőerős közmunkás szakszervezet pedig nincs. Érdekegyeztetés sincs. Ha van is valami, az nem gyűrűzik le. Néha úgy bánnak velük, mint a kutyával. Ha nem tetszik, el lehet menni. Ez már olyan természetes mindenütt, és nincs egy erős kéz, amelyik betapasztaná azt a lyukat, amit szájának nevez a „nem tetszik, el lehet menni” ember.

Koppányi Szabolcs

Basszuskulcs! Hogy repkednek ide-oda a gondolatai! Lehet, hogy a vérnyomás teszi? Vagy inkább a keserűség, hogy halnak meg körülötte az emberek? Neki még élni kell! Még nem végzett! Emlékszik rá 1994-ből, amikor a gyógytornász (aki volt vagy 70 éves) azt mondta neki: „fiatalember! Láttam már 70 évest, aki sokkal jobban mozog magánál.” Éljen! - gondolta magában, miközben a törökülést próbálta imitálni, de a kötött izomzata erősen tiltakozott. Most már 2021 van. Mit sipítozok itt – gondolta magában. A stressz, meg az a lift, amikor leszakadt vele és egy fogvatartottal. Az a hibás. Fiatal volt. Kit érdekelt, hogy nem vett fel róla Esztike jegyzőkönyvet. Fájt a háta, hát fájt a háta. Aztán két év múlva járni sem tudott. Egy rugót kivettek a gerincéből. Akkor még nem volt lézerkés...

Nagyon fáradt volt. Bandukolt hazafelé és csak pörögtek a gondolatai. Misi milyen hamar meghalt már! Épp csak, hogy nyugdíjba mentek. 12-13 éve kábé? Összefolytak az évek. Arra jobban emlékezett, amikor Sanyihoz mentek Kisújszállásra. Együtt volt a váltás. Jó volt.

Nem tudom, hogy kell leírni egy félgúnyos hümmögést. Ő még emberi mércével, nem is öreg. Csak annyit látott már. Tudja, hogy a testi-szellemi fáradságot, a szorongást és a környezeti ártalmakat nehéz ám legyőzni. Pláne, ha együtt jönnek, mint a gyorsvonat. Poszt-Covid-szindrómája lenne? Lehet. De kit érdekel? Senkit!

Ebben az aljas és gyűlölködő világban egyre kevesebb a mosoly és a valódi kikapcsolódás! Vagy csak azoknak, akiket ismer. Lehet, hogy rétegspecifikus. Tiborc, a nemzet veje biztosan másképp látja.

Tessék mondani! Ha valaki elmúlt ötven, annak azt tetszik gondolni, hogy semmi gondja? Vagy ha már inkább hatvan? Húszévesen nézve, az már igen öregembernek tűnik, nem igaz? Nincs megállás kedves olvasóim! Van, aki többhöz többet akar még 70 évesen is (az már cseppet beteges szerintem), és van, aki már 55 évesen is megfárad néha.

Koppányi Szabolcs

Non stop! – mondja az angol. Ebben az országban folyamatosan stresszelik az idősebbeket. Az nem vigasztal engem, hogy mindig is így volt. Kis életerős fiatalkáim! Ha láttok egy idősebb embert, az nem biztos, hogy nyugdíjas, mert én már egyszer azt a korszakomat is túléltem, ugyanis pártunk és kormányunk félt tőlünk, megregulázott minket, visszavette a nyugdíjat, de még félhet is. Ami késik, nem múlik. Drágább lett az „izé”! Vérnyomás emelkedik. Nem tudok elmenni a gyerekért, megtennéd? Vérnyomás növekszik. Törik a napodat! Hallottad! Meghalt X.Y. - Király! Két évvel, fiatalabb volt szegény… Apu, nem tudnál kölcsönadni egy húszast, ki kell fizetni a villanyszámlát? X.Y. menjen a fejből, a bús gondolatok is, a gyereknek pénz kell! Megannyi stressz, ami néha kutyakötelesség. Nem tettél rendet, nem csináltál semmit, minek vagy itthon! Ja, hogy még te próbálsz élni is, és még aktív is maradni, mert abból is jön némi pénz! Az smafu! Amikor te dolgoztál, te ki voltál szolgálva… és így tovább, és így tovább... Megint nem tudtál megnézni egy árva filmet se, és már este van!

Szóval, bandukolunk sokan a járdán valamiféle szatyorkával, ami rám ugyan ritkán jellemző még, de higgyenek nekem! Életsorsok bandukolnak azokon a járdákon. Öreg és fiatal életsorsok, amik éppen akkor még íródnak. A fiatal hősnek képzeli magát, és bármit legyőz, azt gondolja. Persze érheti sok kudarc, és akkor megtörik a lendület. Az az idősebb ember pedig, aki nem állhat még meg, mert a gyerek, mert az unoka vagy éppen a még idősebb anyu vagy apu számít rá. Ezért rohanhat a kisnyugdíjas a villamos felé, mert még úgy érzi, dolga van. Irigyeljük őt! Legyen nekünk is dolgunk! Ha ez a világ nem tetszik, merjük kimondani, de akár azt is, ha tetszik! Csak ne gyűlölködjünk, és ne ítélkezzünk elhamarkodottan! Valaki egyszer azt mondta (mondjuk, nem érdekel, hogy pontosan ki): mindenkinek megvan a maga keresztje! De akkor mit szólhat egy buddhista?

Történjen bármi, maguk néha lazítsanak egyet, és mosolyogjanak tiszta erőből! Talán még annyit, hogy tiszteljük egymás emberségét és munkabírását! Talán az még segít! Aztán a vége ugyanaz, de addig menni kell előre, mert muszáj!

Horváth Ferenc írásai itt olvashatók: 800 .

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.