Bocsánatkérésre szólította fel a Fidelitast a debreceni Jobbik, amiért Tikász Ferencről készült fotókkal toboroztak új tagokat

A jogerősen elítélt volt berettyóújfalui Fidelitas-elnököt ábrázoló fényképekkel szerintük a nők elleni erőszakot reklámozta a Fidesz ifjúsági szervezete.

Sajtótájékoztatót tartott július 5-én Debrecenben a Jobbik a Hajdú-Bihar megyei Fidelitas toborzóvideójával kapcsolatban, amelyben feltűnik a napokban jogerősen elítélt Tikász Ferenc, a Fidesz ifjúsági szervezetének volt berettyóújfalui elnöke is. Herpergel Róbert, a Jobbik debreceni alelnöke emlékeztetett: Tikászt garázdaság, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt ítélték el, amiért korábban egy Majka-koncert után megvert egy Jobbik-szimpatizáns nőt.

Salamon Gergő és Herpergel Róbert
Polgár Tóth Tamás

Herpergel elmondta, néhány hónappal ezelőtt megdöbbenve olvasta a Debrecineren, hogy Debrecen fideszes vezetése Tikász Ferenc cégével szerződött a Future of Debrecen „program” online marketingjére és webfejlesztésére. Herpergel ekkor levélben kért magyarázatot Papp László (Fidesz) polgármestertől. Szekeres Antal jegyző a válaszában arról írt, hogy Tikász erkölcsi bizonyítványa tiszta, azonban Herpergel elárulta: Papp László és Balázs Ákos (Fidesz) alpolgármester szóban arról tájékoztatták, hogy „leveszik” Tikászt a projektről. Herpergel kiemelte: szeretnék tisztán tartani a Future of Debrecent az ilyen ügyektől.

Polgár Tóth Tamás

Salamon Gergő, a Jobbik regionális igazgatója, a párt LMP által is támogatott előválasztási jelöltje (Hajdú-Bihar megyei 3-as számú választókerület) elmondta, a Fidelitas nem elítélte Tikászt, hanem úgy döntött, vele promotálják a szervezetüket. A toborzó videójukba ugyanis két fotót is közöltek róla, ezzel pedig Salamon szerint burkoltan támogatják és reklámozzák a nőverést. A politikus szerint a Fidelitasnak tudnia kellett az ügyről, hiszen a téma ekkorra már komoly sajtóvisszhangot kapott. A párt ezért levélben kérdezte Kiss Norberttől, a Fidelitas helyi elnökétől, hogy helyénvalónak tartják-e Tikásszal reklámozni a szervezetüket, vagy kivágják-e őt a videóból, továbbá, hogy elítélik-e a nők elleni erőszakot. Salamon elmondása szerint nem kaptak választ a kérdéseikre, a videót pedig nem módosították.

A Jobbik hirdetése a közösségi hálón
Facebook

Salamon és Herpergel a Jobbik nevében felszólították a Fidelitast, hogy kérjenek bocsánatot minden nőtől a nők elleni erőszak reklámozásáért.

Megkérdeztük a politikusokat, hogy szerintük mi a garancia arra, hogy Tikász Ferenc cégével nem köt újabb szerződéseket Debrecen önkormányzata. Herpergel szerint az éleslátással rendelkező emberek egy ilyen múltú személytől elhatárolódnak, de amennyiben egy újabb hasonló ügyről lesz tudomása a Jobbiknak, ismét felszólalnak ellene.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.