Infóközpont

- Gyere, Zita, foglalj helyet! – mutatott a hajmosó előtti székre. - A maszkot vedd le nyugodtan, már úgyis be vagyunk oltva!
- Öö, rendben – tényleg be vagyok oltva, de ő ezt honnan tudja.... merült fel bennem a kérdés, aztán ráhagytam, a fodrászok mindent tudnak: ott központosul a falu minden tudása.
- Sógornőd mondta, hogy megkaptad a Pfizert, miután koronás lettél.
- Igen. Múlt héten kaptam a másodikat.
- A fiam is azt kapta, a férjem az Astrát, én meg az oroszt. De nem bántam meg, bár a Pfizer biztosan jobb lett volna. De ugyanazt tudják ezek.
- Igen, biztos jó mind.
- Gabónak fájt a feje az első után. Anyósomat meg a kínaival oltották, ő meg van győződve róla, hogy azért fáj a feje azóta is folyamatosan.
- Ki tudja. Mindenki másképp reagál. Az első oltás után én is elég rosszul éreztem magam. A karomat sem tudtam felemelni.
- Nekem egy nőgyógyász adta be, hát meg sem éreztem. Hiába na, ezek tudják, hogy kell hozzáérni a nőkhöz – nevetett. – És utána sem volt semmi bajom.
- Szerencsés vagy.
- Akkor csak vágás lesz?
- Igen.
- Mennyit?
- Kb. 4-5 centi lejöhet belőle. Hátul se nyírd fel nagyon, azt nem szeretem.
- Rendben.
- Hol is a választékod, Zita? Jaj, miért zitázlak, Juditka?! Szólj rám, nyugodtan.
- Semmi gond. A jobb oldalon van a választék – válaszoltam, majd miután átfésülte a hajam, a saját frufruját ugyanazzal a fésűvel igazította meg.
- Szeretsz itt lakni?
- Igen, nagyon.
- Akkor ti nem szeretnétek beköltözni a városba, mint Tamásék?
- Nem. Nincs tervben, hisz egyelőre minden ideköt minket.
- Persze, érthető.
- Akkor sikerült is eladniuk a házat? Mondjuk, gondoltam, mivel lekerült az eladó tábla.
- Igen, marha nagy szerencséjük volt, hogy ezért a százéves házért valaki adott 30 milliót. Állítólag pesti a vevő.
- És mikor költöznek?
- Mit is mondott Melinda? Talán július vagy augusztus vége. Meg azt is mondta, hogy reméli, az új lakók halkabbak lesznek, mint ők. Mondtam is egyből, hogy azt én is remélem.
- Ezt hogy érted? Hangosak? Nem is tudtam.
- Nem? A múltkor rendőr jött ki, olyan bulit csaptak. Két pici gyerek mellett. Idehívtak egy nagy baráti társaságot, de hallottam, mikor kimentem este cigizni, amikor valaki jött ki a kapun, hogy inkább hazamennek, mert ennek nem lesz jó vége. Egyik jobban ordított, mint a másik. Tamás állítólag fojtogatta Melindát.
- De ezt láttad?
- Nem, mesélték aztán, akik ott voltak – ekkor a blúza ujjában megtörölte a szája körül, kicsit már gyöngyözött a bőrén az izzadság. – A kisfiú talán elesett odakint és nagyon sírt, kereste az anyját, aki közben már a kicsit altatta. Mikor kijött, nekiesett Tamásnak, miért nem vigyáz a gyerekre. Mindketten részegek voltak. Nekem, őszintén szólva, nem fognak hiányozni. Bár rosszat nem tudok róluk mondani, jóravaló asszonyka ez a Melinda. Jól bírja a két gyerekkel. Tamás viszont... Akkora önbizalma van, hogy én még olyat nem is láttam. Nem nagyon bírjuk egymást, nem beszélünk sokat. Biztos, hallottad a múltkor, mikor fél 10 körül kezdte el túráztatni a motort.
- Nem rémlik.
- Pedig biztos hallottad, csak már nem emlékszel rá. Hát, az már nekem is sok volt... Szóval ja, nagy szerencséjük volt, hogy találtak egy hülyét, aki ezért a kajibáért 30 milliót ad. Mi az a tető te? Emlékszem, mikor Melinda minden nap rohangált fel a padlásra, hogy ne ázzanak be. A hirdetésben meg az volt az úgynevezett „második szint”. Kész vicc. Na, mindegy. Ha nekik ott jobb lesz, legyen úgy. Jó lesz így?
- Igen, jó. Köszönöm.
- Nagyon szép hajad van. Szép színű és egészséges.
- Köszönöm. Mennyivel tartozom?
- Háromezer lesz.
- Pont annyi van csak nálam, ne haragudj.
- Ugyan, Zita!
- További jó munkát!