Mint írják, világosan látszik, hogy bár nincs olyan tagállam, amelyikkel szemben ne szerepelne kritikus pont az Európai Bizottság jelentésében, Magyarországon egyenként is súlyos, összességében pedig rendszerszintű problémák vannak a jogállamisággal. A jogállamiság védelme azért is fontos, mert a Bizottság és civilek által is feltárt problémák megoldásával tisztességesebb és igazságosabb viszonyok teremthetők Magyarországon.
Az Európai Bizottság jelentése minden vizsgált területen súlyos, a jogállamiságot veszélyeztető problémákat azonosított Magyarországon – olvasható a civilek értékelésében. Mivel nem történt érdemi javulás a tavalyi eredményekhez képest, az ország jelentős uniós forrásoktól eshet el. Ráadásul egyes területeken a korábban azonosított problémák súlyosbodását, illetve újabb aggodalomra okot adó fejleményeket sorol a jelentés.
Nyolc hazai civil szervezet – Amnesty International Magyarország, Eötvös Károly Intézet, K-Monitor, Magyar Helsinki Bizottság, Mérték Médiaelemző Műhely, Political Capital, Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország – teljes közleménye itt olvasható.