Zöld sávot aszfaltoznak le a Bethlen utca kiszélesítése miatt – Elmaradtak a viták a debreceni közgyűlésben, hamar végeztek

Papp László szerint a következő évtizedekben nőni fog a forgalom, ezért szükséges a Bethlen utca és az Egyetem sugárút kétszer kétsávosra bővítése. Egyelőre nem döntöttek a fórumos tulajdonrész eladásáról, a következő közgyűlésen ismét tárgyalják az ügyet. Szabó Magdáról most elnevezett „sétány” mellé köztéri műalkotásokat is terveznek. A polgármester öntözőrendszer kiépítésével oldaná meg az aszály által okozott gondokat.

Július 22-én délelőtt ülésezett Debrecen közgyűlése. Az esemény elején Papp László (Fidesz) polgármester átadta az idei Kölcsey Ferenc ösztöndíjat, a Cívis talentum ösztöndíjat és a Békessy Béla sportösztöndíjat az elismerésben részesülőknek. A város sportösztöndíját több debreceni olimpikon is megkapta, ők a hamarosan kezdődő tokiói olimpia miatt nem tudták személyesen átvenni az elismeréseket.

Galéria: Debreceni közgyűlés – 2021. július 22. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Polgár Tóth Tamás

A kézfogásokat és közös fotózkodást követően 17 napirendi pontot tárgyalt az ezúttal meglehetősen foghíjas képviselő-testület (csak 28-an voltak a 33-ból), ezeknek a többségét kérdések és hozzászólások nélkül, egyhangúlag fogadta el a közgyűlés. A Fidesz és ellenzéke között komolyabb vita nem alakult ki az ülésen, a politikusok érdemben mindössze három előterjesztést tárgyaltak.

Polgár Tóth Tamás

Milyen versengés az, ahol a két cég közül az egyik a másiknak a tulajdonosa?

Gondola Zsolt Zoárd (Civil Fórum) az önkormányzatnak a Fórum épületében lévő tulajdoni hányadának eladása kapcsán tette fel a kérdést, hogy miért van egyáltalán erre szükség, ha közben a város előre kiköti, hogy az új tulaj csak kulturális célokra használhatja az érintett területet. Papp László a válaszában elmondta: szeretnék, ha egy kulturális funkciókat is betöltő kávézó lenne a helyszínen, ennek a kialakítása azonban mintegy 200 millió forintba kerülne. Úgy ítélték meg, hogy amennyiben megszabhatják a felhasználás módját, az önkormányzatnak érdemes eladnia az ingatlant.

Illyés János és Gondola Zsolt Zoárd
Polgár Tóth Tamás

Mándi László (Momentum) azt kifogásolta, hogy az előterjesztés szerint csak két cégtől vár árajánlatot a város, amelyek közül az egyik a bevásárlóközpontot működtető cég, a másik pedig az azt tulajdonló Dexium Kft. „Milyen versengés várható ott, ahol az egyik cég a másiknak a 100 százalékos tulajdonosa?” – tette föl a kérdést Mándi, majd azt javasolta, vagy tegyék nyílttá a versenyt, vagy döntsenek inkább a bérbeadás mellett. Papp László erre úgy reagált, hogy a nyílt pályázatnak semmi akadálya, a következő közgyűlésre ennek megfelelően fogják újra benyújtani az előterjesztést. Az eredeti javaslatot Papp kezdeményezésére egyhangúlag vonta vissza a testület.

Mándi László
Polgár Tóth Tamás

A Bethlen utcán egy zöld sávot aszfaltoznak le a kétsávosítás miatt

Ahogy előzetes beharangozónkban már jeleztük, a napirend egyik legfontosabb pontja a Bethlen utca és az Egyetem sugárút kétszer kétsávossá bővítéséről szóló előterjesztés. Az önkormányzat január 20-án írt ki közbeszerzést a beruházásra, az egyelőre meg nem nevezett pályázattevő pedig a város költségvetésében szereplő, előre tervezett összeghez (829,8 millió forint) képest jóval többet, 1,49 milliárd forintot kér a megvalósításért. Papp László előterjesztése szerint az önkormányzatnak a 662,4 millió forintos különbözetre kellett volna előzetes kötelezettséget vállalnia. A kormány vállalta, hogy ezt az összeget a 2022-es költségvetés terhére fogja kifizetni Debrecennek.

Szabó Bence
Polgár Tóth Tamás

Szabó Bence (Momentum) felvetette, hogy a kiskörút befejezésével nagy forgalom terelődhet el a Csemete utca irányába, emiatt nem biztos, hogy szükséges a kétszer kétsávossá alakítás. Papp a válaszában arról beszélt, hogy a forgalom dinamikus növekedése miatt furcsának tartja a felvetést. Elismerte, hogy a kiskörút befejezése könnyíthet a belváros forgalmi terhelésén, de hangsúlyozta, hogy a Dózsa György utcán nincs szélesítési lehetőség a Nádor utca irányában, ezért szerinte csak azt lehet megfontolni, hogy a zárt villamospályát megnyitják a forgalom számára. Úgy fogalmazott, hogy ezt mindenképpen vizsgálat tárgyává kell tenni, ugyanakkor szerinte arra kell felkészülni, hogy a következő években, évtizedekben tovább nő a forgalom, így indokolt az előterjesztésben szereplő kétszer kétsávosra bővítés.

Madarasi István
Polgár Tóth Tamás

Madarasi István (MSZP) a hozzászólásában arról beszélt, hogy a Honvéd és a Bethlen utca kereszteződése, valamint a Füredi út és az Egyetem sugárút kereszteződése nagyon „problémás”, ezért támogatja az előterjesztést, miközben aggódik a zöldterület várható csökkentése miatt. „Azt nem lehet megcsinálni, hogy kitiltjuk a parkolást erről a területről. Ha az a szándék, hogy megmaradjon a kétoldali parkolás, akkor máshonnan nem tudunk elvenni, megint a zöldterületből fogunk” – mondta Madarasi, hozzátéve, hogy az egyik legmelegebb városrészről van szó, ahol a panelek és a járdák komoly hőmegtartó képességgel bírnak.

Polgár Tóth Tamás

Pacza Gergely, a városfejlesztési főosztály vezetője erre azzal reagált: az Egyetem sugárúton sávújraosztást hajtanak majd végre, így zöldterületet nem vesznek el. A Bethlen utcán azonban valóban vesznek majd el zöldterületet. Papp László ezzel kapcsolatban elmondta, az út és a kerékpárút közötti zöldsáv egy részét fogják leaszfaltozni. „Szinte senki nem használja, nem kifejezetten sétálásra alkalmas terület” – fogalmazott a polgármester.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Az egyik érintett választókerület egyéni önkormányzati képviselője, Fodor Levente (Fidesz) nem szólalt fel a vitában, míg a másiké, Papp Csaba Sándor (Fidesz) jelen sem volt. A határozati javaslat szavazásánál a Momentum két képviselője tartózkodott, a Fidesz, a DK, a Civil Fórum, az MSZP és a független Kőszeghy Csanád Ábel szavazatával elfogadta a közgyűlés az előterjesztésben foglaltakat.

Szabó Magdáról nevezik el a Békás-tó melletti gyalogutat

Puskás István kulturális alpolgármester javaslatára a közgyűlés elé került a javaslat arról, hogy egy „sétányt” (a Békás-tó mellett elhaladó gyalogutat) nevezzenek el Szabó Magda debreceni születésű író-költőről a Nagyerdőnél. Illyés János (Civil Fórum) kérdésére válaszolva Puskás elmondta, az önkormányzat arra készül, hogy Szabó Magdához kapcsolódóan köztéri műalkotások sorozatát valósítják meg a sétányon. Az előterjesztést – más közterületek elnevezéseivel együtt – egyhangúlag fogadta el a közgyűlés.

Puskás István
Polgár Tóth Tamás

Nem az önkormányzat dobja el a flakonokat

A hivatalos napirendet követően állampolgári jogán szólalt fel Varga Zoltán (DK) országgyűlési képviselő, aki arról beszélt, hogy a Fényes udvarba konténeres növényeket telepített az önkormányzat, amelyeket „elfelejtettek” locsolni, így a kiszáradás szélén állnak. A politikus kifogásolta továbbá a város köztisztasági állapotát. Példaként hozta fel, hogy a Bethlen utcán és a Csapó utcán szerinte szemetesek a buszmegállók, és műanyagflakonokat hord a szél. Szintén megemlítette, hogy ki vannak száradva Debrecen parkjai. „A város szemetesnek tűnik, a parkok nagy része elhanyagoltnak tűnik. Ezt nem lehet arra fogni, hogy mi is méhecskelegelőket próbálunk létrehozni, hiszen nem erről van szó” – fogalmazott Varga.

Varga Zoltán felszólal
Polgár Tóth Tamás

Papp László úgy reagált: az önkormányzat dolgozói folyamatosan dolgoznak, de az aszály próbára tette a városi parkokat. A polgármester megkérte a főkertészt, hogy dolgozzanak ki egy öntözőrendszer-kiépítési programot. A szemetes közterületekkel kapcsolatos kritikát Papp azzal hárította el, hogy nem az önkormányzat szórja szét a flakonokat, hanem bizonyos polgártársaink, ezért őket kell közösen rávenni a szemetelés megszüntetésére. Papp mindenesetre arra kérte az önkormányzat dolgozóit, hogy fokozottan ellenőrizzék az érintett közterületeket.

A debreceni testület mai ülése – a számos előterjesztés ellenére – hamarabb véget ért, mint egy mozifilm.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.