A NAP KÉPE

Hátsókijárat – Debrecen, Hotel Aranybika

Vigyázat! Leeső tárgyak! – Emlékeztek még arra a zöld fotelre a hallból?
Lia

Mint azt megírtuk előzetesen, aztán a biznisz nyilvánosságra hozatalakor is: Debrecen ikonikus szállodája több évnyi hanyatlás után gazdát cserélt nemrégiben. A jelentős állami pénzekkel megtámogatott Mathias Corvinus Collegium (MCC) tulajdonába került.

Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár, az MCC Alapítvány kuratóriumának elnöke a tulajdonosváltást bejelentő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a szálloda lesz a tehetséggondozó központ új debreceni főhadiszállása, ahol az általános iskolától az egyetemig tart majd a képzés. Bejelentette, hogy az új, a szocializmus idején épült szárnyat jelentősen megújítanák, hosszútávon ott rendeznék be a programjukban részt vevő diákok kollégiumát, és ott zajlana az oktatás is. „Ígérjük, hogy jó gazdái leszünk az Aranybika szállodájának, és vissza fogjuk adni régi hírnevét” – mondta.

Lia

Kósa Lajos országgyűlési képviselő akkor még polgármesterként 2010-ben egy kormány által szervezett turisztikai konferencián az önkormányzati média beszámolója szerint azt mondta: „Az Aranybikát nem szabad veszni hagyni! Mindent megteszek annak érdekében, hogy a kormány segítségével azzá varázsoljuk, ami eredetileg is, Debrecen idegenforgalmi szimbólumává.”

Lia

A NAP KÉPE rovatunk korábbi fotói itt láthatók.

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.