Ismét zárva tartják Debrecen belvárosi piramisát – Miért?

A Tourinform szerint ki sem nyit, mert néhány képen kívül nincs is ott sok látnivaló. Valójában egy 17. században épült templom harangtornyának maradványait rejti az üveggúla.
Rajtad is múlik, meddig végezheti a dolgát a Debreciner. Kattints a képre!
debreciner.hu

2020 júliusában írtunk arról, hogy évek óta lakat alatt van Debrecen belvárosának egyik kiállítása, a Nagytemplom mellett található üvegpiramis, amely az 1630-as években épült, majd 1802-ben leégett András templomhoz tartozó Verestorony maradványait, illetve azzal kapcsolatos rekonstrukciós képeket, alaprajzokat, valamint a turistáknak szánt magyarázó szövegeket fedi.

Lakattal zárják, nyitni nem akarják
NT
Habár akkor érdeklődő leveleinkre sem Puskás István kulturális, sem Széles Diána (Fidesz) turizmussal is foglalkozó alpolgármester nem válaszolt, cikkünk megjelenése után néhány nappal azonban már arról számolhattunk be, hogy levették a láncot a bejáratról, látogathatóvá tették a Nagytemplom melletti az üveggúlát.
A rácsos bejáraton kívülről csak részben látszik a történelmi ismertető
NT

Egy évvel később, július 27-én ismét arról kell írnunk, hogy a kiállítást zárva tartják, oda sem helyiek, sem turisták nem mehetnek be. Az üggyel kapcsolatban telefonon kerestük a debreceni Tourinform irodát, ahol ugyan nem tudták megmondani, miért tartja zárva az önkormányzat a történeti látványosságot, azonban azt valószínűsítették, hogy a közeljövőben már nem is fogják azt kinyitni. A Tourinform dolgozója a Debrecinernek továbbá elárulta, az idegenvezetőjük elmondása alapján „semmi különlegesebb dolog” nincs a piramis alatt, mindössze néhány kép, amelyek „inkább csak úgy kívülről” tekinthetők meg. (A rácsos bejáraton kívülről bizonyosan nem, hiszen csak egy részük látszik, s azok is olyan távolságból, hogy a Debrecen történelmébe bevezető felirataik olvashatatlanok.)

Itt-ott már a fű is kinőtt
NT

Az üggyel kapcsolatban ismét levelet írtunk Puskás István és Széles Diána alpolgármestereknek. Amennyiben ezúttal válaszolnak a kérdéseinkre, esetleg újra kinyitnák a kiállítást, cikkünket frissítjük.

Az Országzászló közvetlen szomszédságában
NT

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.