fizetett politikai hirdetés fizetett politikai hirdetés
fizetett politikai hirdetés

Visszaléptette az LMP Jármi Pétert a momentumos Mándi László javára a Hajdú-Bihar megyei 2-es választókerület előválasztásán

Ez az első valódi visszalépés Hajdú-Bihar megyében. A két politikus jövőhéten fog találkozni, hogy megbeszéljék, hogyan tudja segíteni Jármi a sajátján kívül immár öt szervezet által is támogatott Mándi László kampányát.
Rajtad is múlik, meddig végezheti a dolgát a Debreciner. Kattints a képre!
debreciner.hu

Augusztus 12-én, a Debrecinerhez eljuttatott közleményben jelentette be a Momentum debreceni alapszervezete, hogy a Jobbik és az MMM mellett már az MSZP-Párbeszéd szövetség és az LMP is Mándi László debreceni önkormányzati képviselőt, a lilák országos választmányi elnökét támogatja a Debrecen délkeleti részét lefedő Hajdú-Bihar megyei 2-es számú országgyűlési egyéni választókerületben (OEVK).

A közlemény kitér arra, hogy saját helyzetértékelésük szerint a Momentum Debrecen legmeghatározóbb ellenzéki erejévé vált a Civaqua-program „felgyorsításával és köztudatba emelésével”, valamint a városvezetés tevékenységének kritikájával, más fejlesztési irányok megfogalmazásával.

Felkészülni, vigyázz…! Olvasd a Debreciner VÁLASZTÁS 2022 rovatát!

Habár a Momentum ezt nem említi, de az LMP-nek már volt egy jelöltje a választókerületben Jármi Péter személyében. Jármit telefonon értük el, a Debrecinernek megerősítette: pártja visszaléptette őt az előválasztástól Mándi László javára. A politikus elmondása szerint azért támogatják a Momentum jelöltjét, mert neki van a legnagyobb esélye Pósán László legyőzésére – habár azt Jármi is megjegyezte: még nem biztos, hogy a Fidesz 2022-ben is a Debreceni Egyetem történészprofesszorát indítja a választáson. Az LMP-s politikus azt is elmondta, jövőhéten fognak beszélni Mándival arról, hogyan tudná segíteni a sajátján kívül immár öt szervezet által is támogatott jelölt előválasztási kampányát.

Hajdú-Bihar megyében ez az első tényleges visszalépés. Korábban Szörényi Károly (DK) jelentette be, hogy mégsem indul az 5-ös számú OEVK-ban, mivel pártja az MSZP-Párbeszéd jelöltjét, Bangóné Borbély Ildikót támogatja. Ő ugyanakkor ettől még elindul az előválasztáson, a 3-as OEVK-ban méretteti meg magát.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Az ellenzéki előválasztás eddig ismert jelöltjei Hajdú-Bihar megyében

1-es számú választókerület:
Fábián István (Párbeszéd-MSZP)
Illés-Rácz Mariann (Civil Fórum)
Pálinkás József (Új Világ Néppárt, támogató szervezet: MMM)
Szabó Bence (Momentum)
Varga Zoltán (DK)

2-es számú választókerület:
Bánfalvi Győző (ÚVNP)
Fülep Olivér (Civil Fórum)
Mándi László (Momentum, támogató szervezet: Jobbik, LMP, MSZP-Párbeszéd, MMM)
Vaszkó Imre (DK)

3-as számú választókerület:
Csák László (ÚVNP)
Kosztin Mihály (Momentum, támogató szervezet: MMM)
Salamon Gergő (Jobbik, támogató szervezet: LMP)
Szabó Zsolt (Civil Fórum)
Szórádi Sándor (Párbeszéd–MSZP)
Szörényi Károly (DK)

4-es számú választókerület:
Bihary Judit (MSZP–Párbeszéd)
Szabó Patrik (DK)
Szántai László (független, támogató szervezet: Jobbik, Momentum)

5-ös számú választókerület:
Bangóné Borbély Ildikó (MSZP-Párbeszéd, támogató szervezet: DK)
Kiss László (Momentum, támogató szervezet: Jobbik, MMM)
Somogyi Ferenc (ÚVNP)

6-os számú választókerület:
Hegedüs Péter (független, támogató szervezet: Jobbik, MMM, Momentum, MSZP-Párbeszéd)
Nagy Péter (ÚVNP)
Tóth József (DK)
Tömöri Zsolt Sándor (Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület)

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.