fizetett politikai hirdetés fizetett politikai hirdetés
fizetett politikai hirdetés

Esélyteremtésre esély sincs…

Látlelet hátrányos helyzetű, vidéki gyerekekről

Minimális mozgásteret sem hagynak azoknak a civil szervezeteknek, amelyek a demokráciadeficitre és az állam működési zavaraira is felhívják a közvélemény figyelmét – nyilatkozta a helyben.hu szerkesztőségének L. Ritók Nóra. A szakember több mint húsz évvel ezelőtt indította útjára az Igazgyöngy Alapítványt, amely Berettyóújfalu központtal hátrányos helyzetű gyerekek művészeti oktatásával, komplex családsegítő munkával, közösségfejlesztéssel foglalkozik. Az alapítvány elnökét a generációs szegénység felszámolásának lehetőségéről kérdeztük.

- A hátrányos helyzetű gyerekek oktatására kapott tavalyi kiegészítő állami támogatás felét elvonták, a 2021/22-es tanévre pedig csak az alaptámogatást adja az állam az alapítványnak. Hogyan tudják folytatni a munkát?

- Az alapfokú művészetoktatásban mindig kellett hozzájárulást fizetniük a szülőknek. A hátrányos helyzetű gyerekektől nem lehet térítési díjat szedni, ezért hirdették meg 2006-ban a köznevelési pályázatot, amelyre azok az alapítványi iskolák pályázhattak, amelyek sikeresen fejlesztik ezeket a gyerekeket. A költségvetésünkben jelentős tétel volt tanévenként 17 millió forint állami támogatás, ennek a felét vonták el tőlünk az előző tanévben, és a világjárványra hivatkozva többet nem is részesülünk a forrásból. A jelenleg kapott alaptámogatás a bérekre sem elég, a hiányzót a szülőktől kellene beszednünk, de a mi tanítványaink 70 százaléka hátrányos helyzetű.

- Mivel indokolták ezt a lépést?

- Azt mondták, a pandémia miatt szüksége van az államnak a mi pénzünkre is, hogy digitális eszközöket tudjon biztosítani a közoktatásban. Ezt nagyon igazságtalannak éreztük, mivel a járvány első hónapjától több mint 200 eszközt gyűjtöttünk és adtunk oda gyerekeknek. Az utolsó otthontanulási időszakban pedig sokaknak internetelérhetőséget is biztosítottunk, mivel ezt csak azok kaphatták ingyen, akiknek volt előfizetésük. Az alapítványunk azért dolgozik, hogy minden lehetséges eszközzel támogassuk a hátrányos helyzetű gyerekek megkapaszkodását, tanulmányi előmenetelét az állami oktatási rendszerben. Az ösztöndíj-programunkban 80 gyerek kap támogatást. A tankerületi iskolában az alapozó szakaszban a mi művészeti módszertanunkkal segítjük a gyerekek szociális készségeinek fejlesztését. Mindezeken kívül családsegítő munkával, kríziskezeléssel, közösségépítéssel foglalkozunk, van társadalmi vállalkozásunk is, ötféle közhasznú, állami feladatot látunk el.

- 17 településen vannak jelen folyamatos munkával. Hány gyereknek adott az állam digitális eszközt?

- A mi célcsoportunkból általános iskolásokról nem igazán tudok, középiskolások kaptak digitális eszközöket az utolsó hullám idején, viszont internet híján nem tudták volna használni. Amilyen indoklással tőlünk elvontak, azt nem láttuk teljesülni a kapcsolatrendszerünkben. A következő tanévre adományokból már összejött a pénz, de jó lenne évekre előre tervezni.

- Pedig még a Belügyminisztérium Felzárkózó települések programjában is részt vesz az alapítvány.

- Igen, Told településsel mi is szakmai megvalósítók vagyunk, erre is hivatkoztak, amikor elvonták a támogatást az alapítványtól. De ezt nem iskolafenntartásra, hanem a település esélyteremtésére kaptuk, Toldon nincs is iskola. A különféle állami és uniós pályázatokon 2016 óta nem sikerült nyernünk.

- Hogyan érinti az alapítványt, hogy a kormány nem teljesítette a demokratikus elosztásra vonatkozó feltételeket, s ezért a Norvég Alap megvonta a 77 milliárd forintos, civil pályázatokon is szétosztható támogatását Magyarországtól?

- Úgy tűnik, minimális mozgásteret sem akarnak hagyni azoknak a civil szervezeteknek, amelyek a demokráciadeficitben vagy az állam működési hézagaiban dolgoznak. A Norvég Alap pénze sok ilyen szervezet költségvetéséből fog hiányozni.

- A pedofiltörvény kormányzati kisiklatásával sikerült az LMBTQ-közösség ellen hangolni az embereket. Mit érzékelnek ebből?

- Valamilyen hátrányban érintettnek lenni, akár szegényként, cigányként, fogyatékkal élőként vagy melegként nem egyszerű. Mi a halmozódásokat is megtapasztaljuk, ezekkel együtt szinte lehetetlen megküzdeni. Hogy kiskorú gyerekeknél kellene elejét venni a nemváltoztatásnak, ez nevetséges, ilyen egyszerűen nincs. A törvény azt is ellehetetleníti, hogy az iskolákban beszélhessenek homoszexualitásról, nemi identitásról. Mindez létezik akkor is, ha eltakarjuk a gyerekek elől. Egyértelmű, hogy az előítéleteket és a gyűlöletet táplálja, ha valamiről nem beszélünk. Elárulom: pedagógusként magam is egyfajta tudathasadásos állapotban vagyok. Mert úgy gondolom, akkor vagyunk harmóniában önmagunkkal és a világgal, ha vállaljuk az identitásunkat. Ezt közvetítem pedagógusként is, de közben azt látom, hogy ma veszélynek teszi ki magát az, aki ezt nyíltan vállalja. Tehát, hogy megvédjem őket, inkább azt kell mondanom: maradj rejtve, ne hangoztasd, ne vállald fel nyíltan. Mert csak akkor hagynak békén, akkor élhetsz biztonságban. A környező világtól féltem őket. Ezeknek a gyerekeknek is egy életük van, és nem nyomoríthatjuk meg őket azzal, hogy az elvekért küzdve arra várunk, hogy majd ezek az elvek egyszer elfogadóbbá teszik a világot. Borzasztó dilemma ez, és nemcsak a homoszexualitással, hanem sokszor a roma identitással kapcsolatban is megélem.

- Az elvek, amiket 21 éve képvisel az alapítványi munkában, mennyire változtatták meg azt a közeget, ahol dolgozik?

- Amikor elkezdtem ezt a munkát, azt gondoltam, van a társadalmunkban egy általánosan elfogadható szint, amiben a körülményektől a képzettségig, a jövedelemszerzéstől a kommunikációig minden benne van. A mi dolgunk pedig az, hogy a leszakadókat segítsük ennek a szintnek az elérésében. Aztán azt kellett tapasztalnunk, hogy a tágabb társadalmi közegben ez a bizonyos szint elkezdett süllyedni. Jelenti ez a növekvő elszegényedést, de a korrupció felerősödését, vagy azt, hogy a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés, a bűnbakkeresés lett a fő vonal az kommunikációban. A forráshiányos intézményrendszer a jelenleg érvényes szakmai protokollal nem tudja kezelni a problémákat, „ügykezelés” van, miközben az okokkal kellene foglalkozni. Ráadásul az utóbbi időben elképesztően kiterjedt a fekete zóna a gazdaságban. Az illegális megélhetési stratégiák felett pedig mindenki elnéz, mert ezek nélkül a leszakadó települések már nem élhetők. Ahol nincsen bolt, ott van „boltocskázás”. Ahol nincsen nemzeti dohánybolt, ott van illegális dohánykereskedelem. Ahol ritka a tömegközlekedés, ott a pénzért fuvarozás intézménye működik. Ezek a szolgáltatások drágábbak, mintha a legálisak lennének, de nagy vonzerő, hogy hitelbe is igénybe vehetők, mindez pedig az uzsora melegágya. A feketemunka napi fizetésével szemben a minimálbéres foglalkoztatást egyre nehezebb perspektívaként feltüntetni. További nehezítő tényező az általános eladósodás, a behajtócéges tartozás megakadályozza, hogy a felnőtt lakosság elhelyezkedjen a legális munkaerőpiacon, ugyanis ekkor a fizetés ötven százalékát is levonhatják, s akkor már ott vagyunk a közmunkabérnél, amiért viszont nem kell igazán dolgozni.

- Minden körülmény ellenük dolgozik, az alapítvány weboldalának mégis az a szlogenje, hogy „Mindig van kiút”. Valóban hisz ebben?

- Nem adhatjuk fel a reményt. Vannak sokan, akik hosszú távon is elköteleződnek mellettünk. A gyerekszegénység olyan társadalmi jelenség, amivel nagyon sokan nem szeretnek együtt élni. Ezek a támogatók hisznek abban, amit az Igazgyöngy képvisel. A társadalmi hatékonyságmérés pedig kimutathatóvá teszi, hogy van értelme ennek a munkánknak. Mérhető a gyerekek tanulmányi eredménye, a kriminalizációs esetek számának csökkenése, a 18 éves kor alatti szülések minimalizálódása, és még sok más. Mindez arról tanúskodik, hogy a közösség változik, épül. Hiszem, hogy valamikor valakinek szüksége lesz arra a tapasztalati tudásra, amit az alapítvány az elmúlt időszakban felhalmozott.

- Úgy beszél, mintha az igazi áttörést, a nagy sikert másoktól remélné.

- Az igazi mérce az, hogy sikerül-e rendszerszintű változást elérni. Nekem is ez a célom. Jelenleg azonban a civil szervezetek egyfajta zárványként dolgoznak egy-egy településen. Abban reménykedem, hogy lesz egyszer valós politikai szándék a generációs szegénység problémájának megoldására, és egy kormányokon átívelő, hosszú távú stratégiával elindul valami. Minimum 20 évben kell gondolkodni, kevesebb idő nem elég a beépülő változásra. Akkor talán hasznosulhat mindaz a tapasztalat, amit az Igazgyöngy kidolgozott.

- És mi történik, ha nem lesz ilyen politikai akarat?

- Arra az esetre nagyon borúlátó vagyok. Valami olyasmi fog történni, amit Spiró György a Feleségverseny című regényében leírt. Az éhséglázadásra, amit sokszor emlegetnek, nem látok reális esélyt, amíg a feketegazdaságban meg lehet találni a túlélés lehetőségét. De annak nagy a kockázata, hogy bűnöző hálózatok jönnek létre, amelyek nem válogatnak az eszközökben. A másik veszélyt abban a szocializációban látom, amit a konfliktuskezelésben, az indulatkezelésben, a közösségi kontroll hiányában lehet megtapasztalni. Ezek nagyon veszélyes pontjai a társadalmi egyensúlynak. Mi már megtapasztaltuk, hogy ha jól irányzott pontra célozva, manipulálva behergelik az embereket, akkor úgy elszabadulhatnak az indulatok, hogy már nem lehet megállítani. És ez nagyon félelmetes, higgyék el nekem.

(Az interjút a helyben.hu munkatársai készítették, a Debreciner a helyben.hu jóváhagyásával jelentette meg.)

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.