fizetett politikai hirdetés fizetett politikai hirdetés
fizetett politikai hirdetés

800

Az igazságtalanság

Sokféle igazságtalanság létezik, de jó tudni, hogy egyszer mindegyik véget ér.
Koppányi Szabolcs

Mottó: Aki semleges az igazságtalanság korában, az az elnyomók oldalára áll. Desmond Tutu

Oly sokféle igazságtalanság létezik, de jó tudni, hogy egyszer mindegyik véget ér. A társadalmi igazságtalanságok a legrosszabbak, mert milliókra képesek hatással lenni. A nyomor például nem bűn, hanem igazságtalanság, mondja Viola Ardone, és most induljunk ki ebből:

Mi a nyomor? Annyiféle meghatározás létezik! Én kielégítetlen igényként vagy teljes igénytelenségként gondolok rá. Olyan helyzet, amit nem kíván magának az ember. Ha a hajléktalanokra gondolunk már meg is lehetne a fogalom, hacsak nincs egy olyan ember a földön, aki cserélne valamelyikkel. Higgyék el, van! A belső, titkos bánatok sokkal, de sokkal gyötrőbbek, mint a közös nyomorúságok, mondta valaha Voltaire, és igaza volt. Egy joggal szomorú ember, én azt gondolom, csak azért, hogy szabaduljon a belsőjét feszítő bánattól, akár egy ilyen nyomorúságban lévő emberrel is képes lenne cserélni. Mondjuk, egy olyan ember, aki visszacsinálná élete legnagyobb gaztettét, szerintem bármit megadna érte – akár hajléktalan is lenne –, ha ezzel a hibáját jóvá lehetne tenni. Belátás kérdése.

A nyomor nagyon furcsa egy valami! Sok bűn és elrontott élet veszi körül. Fogyasztói társadalmunk milliónyi reklámmal bombáz minket szinte minden kommunikációs csatornán. Így lehet az is, hogy – ha időlegesen is – például százezer forintos telefont látnak egy szegény ember kezében. Nehéz ellenállni, amikor minden nap azt látja, hogy másoknak van. Megszerzi, és persze eladja igen olcsón, amikor éhes. Lesz, aki kihasználja a nyomorát. Ugyanúgy, mint a drogdíler, aki tudja, hogy a kenyérre valót veszi el a függőségben élő embertől.

Érdekesek a kultúrabéli különbségek is. Egy oláhcigány nő szinte soha nem válik meg az ékszereitől. Jórészéhez előszereteti érték fűződik, több generáción átívelő talizmán, aminek elvesztése még gondolatban is tragédia. Hasonló a helyzet a tehetős családoknál is. A családi ékszer az tabu, csak végszükségben szabadulnak meg tőle, de akkor általában már késő, és soha nem fogják azt az életet élni, mint annak előtte. Mások pedig minden zokszó nélkül megválnak tőle, ha a szükség úgy hozza.

A nyomor nem lehet a bűn következménye? Szerintem lehet. Nem bűn, hanem annak következménye. Akár igazságos is lehet. De mi az igazságtalanság, ha abszolút igazság valójában nincs? És itt álljunk meg, mert nagyon megunnák az okfejtéseimet, és sokszor nem is értenének velem egyet. Vagy már nem is értenek.

A nyomor egy állapot. Nem zárja ki a boldogságot, ami pillanatok sokasága, és hol elillan, hol megjelenik. Nem lehet tudni, hogy ki boldogabb többször: az, aki egy szelet kenyérnek is örül, vagy egy teljesen kiégett gazdag ember, aki már bűnöket követ el, hogy szórakozni legyen képes.
Tételezzük azt fel, hogy a nyomor sok esetben az emberrel tett igazságtalanság következménye, vagy az ember állapotából fakadó magárahagyatottság, esetleg maga az igény elmúlása a változtatásra. Talán emlékeznek még a „tanult tehetetlenség” állapotára, amikor a gondok súlya alatt, a prioritások mentén, csak az önfenntartási ösztön működik valamelyest, de béklyóba zárja a cselekvést a kitörésre.

És eljött az igazság pillanata (legalábbis számomra)!

Mi az igazságtalanság? Béklyóba zárt cselekvés. A kreativitás, az önmegvalósítás szörnyű béklyója úgy, hogy az emberben egyébként lenne tetterő a változtatásra.
A társadalmi javak elosztása, megosztása, újra elosztása soha sem lehet igazságos. Érdekek és lobbik mentén történik a mai modern társadalmi berendezések mentén is. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem – mondja még a nóta is. Azonban azoknak, akik az elosztásról, a megosztásról, az újraelosztásról döntenek, nem kellene sokkal felelősebben eljárni? Kellene! Mi az érdekem? – mondhatná ezt egy vállalkozó, de nagyon rosszul hangzik egy politikus szájából, nem igaz? Mi az érdekünk? Így talán kicsit szebb. Elvégre a politikus a nép szolgája, elvileg.

A jelenlegi társadalmi újraelosztás bűnös elvtelensége okozza az országunk társadalmi szintű kettészakadását is. Nem is írom le, hogy hogyan. Mindenki látja, tudja.

Ami sokkal aggasztóbb, hogy minden igazságtalanság egyszer véget ér (nem mindegy, hogy mi módon), de ezt a hatalom letéteményesei nem akarják tudomásul venni, és nem is élnek a szerint. Érzik, hogy már túlzás a túlgazdagodás, a hatalomközpontosítás, az egyéni érdekek körül kialakult lobbik, de ez nem belátást eredményez náluk, hanem hatalmas méretű dacosságot! Csak azért is, csak még jobban, csak mindenki felett! „Elszállt vele a ló” – mondaná erre az egyszeri ember.

Ennek az állapotnak az eredménye a gyűlölet és a megosztás propagandája. Ennek az állapotnak a velejárója az ország eladósodottsága, a látszólagos gazdasági növekedés, a viszonylagos jólét (és a hatalmas nyomor), a bűnös, országellenes üzelmek, és bizony az álszent keresztényállapot is olyanoktól, akik talán már imádkozni is elfelejtettek, nemhogy ismernék a vallási szertartások sorát.

Égbekiáltó igazságtalanság például egy államról úgy gondoskodni, hogy mindenkit munkaképes állapotúnak képzel egy a kormány, és csak azokat támogatja, akik eleve jobb helyzetben vannak. Az ember nem robot. Az ember egy érző lény. Az ember hullámzó kedélyállapottal él. Az ember nem mindig képes olyan cselekvésre, amiből pénzt lehet szerezni. Az ember sokszor nem egészséges. Az ember öregszik. A gyermek nem tehet semmiről, arról sem, hogy hova született. Illene ezeket tudni a kormánytagoknak, hisz nagy részük egyáltalán nem született gazdag családba. Sokat felejtettek a hatalom és megalománia oltárán. Bizonyos szemszögből egy nem létező meriktokrata államban élünk, bár nálunk még az alkotmány sem szent. Mindenkinek érdeme szerint: és tulajdonképpen nem is a felső százezer utálja a hajléktalanokat, hanem az alsó középosztálybéli ember, akinek sikerült lakást, boltot szereznie. Ő kiabálja a hajléktalanra, hogy miért nem áll talpra, ha neki sikerült, akkor más mit bűzölög itt a boltja előtt! A kormány csak cinkostárs ebben, a társadalom megosztásában, és kihasználja ezt a szörnyű emberi felfogást. Üldözi az „érdemtelen” hajléktalanságot, tehát az állapot a bűn! Őrület! Persze elfed még szörnyűbb dolgokat is. Nem tudhatjuk például, csak elképzelhetjük, hogy az érdem szempontjából érdemes, vidékről érkező egyetemista, akinek a szülei átlagosan élnek, mit meg nem tesz azért, hogy legyen fedél a feje felett és nyugodt körülmények között tanulhasson, az átlagosságból való kitörés reményével a szívében! Vagy mi mindent elvisel egy 40 éves ember, hogy maradhasson az albérletében. „Ki mennyire vitte, annyit is ér.” Emlékezzenek majd erre!

A szociális gondoskodás hiánya mindig az állam feleslegességére utal. Valami olyan működésére, ami felrúgja a társadalmi szerződést, mert túl sok embernek nem ad védettséget, biztonságot, nyugalmat. A boldogtalan embereknek a gazdasági növekedés semmit nem jelent, mint ahogy a beteg embernek sem, aki három hónapra kapott időpontot a szakorvoshoz.

Minden olyan kicsiben, mint nagyban. Az égbekiáltó társadalmi igazságtalanság legyűrűzik az utolsó emberig. Próbálnak az emberek viszonyulni az adott helyzethez. Ha az állam felelőtlenül megosztja a társadalmat, akkor ők sem bánnak a másikkal kesztyűs kézzel! Ha az erőszak kifizetődőbb, mint a humánum, akkor erkölcseiket vesztik ők is. Ha az erőshöz tartozás egyéni jóléttel jár, akkor sárba taposnak bárkit, csak övék legyen a kegy, hogy az erőshöz tartozhatnak. Innen az a hatalmas gyűlölet, az a hatalmas közömbösség bárki iránt, aki másképp gondolkodik vagy rivális lehet. Ezt ragasztják át a hatalomtól távolállókra is, akik egy idő után hasonlítani kezdenek rájuk! Ugyanolyan „birkák” lesznek, csak a másik oldalon. A tisztességes emberi kommunikáció közöttük kizárva, és ami szörnyű, maguk sem tudják, hogy miért, hisz csak párszáz ember iszonyúan gazdag, a többi a túlélésért küzd.

Sajnos a túlélésért folytatott küzdelemben sokan elvesztik az erkölcsi tartásukat. Így esik meg, hogy mostanában még a példaképeimet is képes vagyok megtagadni. Olyan embereket, akiknek elhittem, hogy a demokrácia tanulható. Ők maguk cáfolták meg azzal, hogy szóba álltak olyan emberekkel, akik saját népcsoportjuk elnyomói, és szerintem egyben az állam kiszolgálói, besúgói is. Megtagadom őket, és búslakodom, hogy miért nincs ilyen helyzetben Magyarországon egy elfogadott roma politikai erő! Utálkozom a pro és kontra hataloméhes emberektől. Persze a választ tudom: mindig is nemzetbiztonsági kockázatot jelentett volna ebben az országban egy roma politikai erő. Kik laknának akkor a szegregátumokban, kik lehetnének mindenért a bűnbakok, akiket tolvajjá és erőszakossá, mindig a tolvaj, őket kifosztó világ tett. Akikről lemondott az állam. Ez a kormány sem szeretné, ha lenne valós politikai képviselete a cigányoknak szemben azzal, hogy a saját kisebbségeit erőn felül támogatva erre törekszenek, a határon túl.

Nem gondoltak volna egy ilyen végszót, nem igaz? Tudják miért? Mert: „Aki semleges az igazságtalanság korában, az az elnyomók oldalára áll.” Desmond Tutu

Nem Önök a hibások, a társadalmi szerződés látszik bedőlni.
Olvassák a Debrecinert, segítsék, támogassák az igaz szót, amíg megtehetik!
Lehet, hogy egy ügynökünk ma is elveszett… – hogy pontatlanul idézzek egy kis „Bűnvadászok”-at is, 1977-ből. Sokan szerették Bud Spencert és Terence Hillt akkoriban. Lehet, hogy egy jó ember, ma is elveszett.

Horváth Ferenc írásai itt olvashatók: 800 .

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.