fizetett politikai hirdetés fizetett politikai hirdetés
fizetett politikai hirdetés

„Tehetsége sikerrel törte át a politikai karantén falát”

Emléktáblával tiszteleg Niklai Ádám költő előtt Debrecen.

Báró Zech Colbert 1924. szeptember 2-án született, a politikai rendszer kegyetlen kényszerűségei okán változtatta meg a nevét. Ő Niklai Ádám, aki 1965 és az 1985-ben bekövetkezett halála között Debrecenben élt. Az egykori lakóhelye (Holló János utca 5.) falán elhelyezett emléktáblát szeptember elsején avatták.

Galéria: Niklai Ádám emléktáblájának avatása – Debrecen, 2021. szeptember 1. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Debreciner

Puskás István kulturális alpolgármester köszöntő szavai után Csikos Sándor színművész Niklai Ádám két versét olvasta fel. Majd Bakó Endre irodalomtörténész méltatta a költő munkásságát. Az emléktábla avatása előtt Niklai Ádám fia, Zech Gábor idézte fel édesapja alakját.

Debreciner

Alább teljes egészében megjelentetjük Zech Gábornak az avatóünnepségen elhangzott emlékezését. Olvasóink nevében is köszönjük, hogy ezt lehetővé tette a Debreciner számára.

1985 tavaszán, amikor apám meghalt, én még csak 14 éves voltam, de anyám elmagyarázta, milyen nagy szó, hogy Debrecen városa díszsírhelyet adott neki, a Köztemető ravatalozója mögötti félköríves “közéleti parcellában”. Bár több mint három és fél évtized telt el azóta, benne egy rendszerváltással, a város mostani gesztusa – ez az emléktábla – szép megemlékezés, amiért nagyon hálás vagyok.

1985-ben még nem tudhattam, hogy az Állambiztonság évtizedekig figyelte – kollégák, úgynevezett “barátok” segítségével, mint F kategóriás, azaz “különösen veszélyes, ellenséges személyt”. Erről csak pár évvel ezelőtt, az állambiztonsági levéltártól kikért jelentések nyomán szereztem bizonyosságot. Az “ellenség” – az apám – bűne annyi volt, hogy egy 800 évre visszavezethető német arisztokrata család, a Zechek sarja volt, akiknek kastélya, birtokai voltak Bajorországban és másutt.

Ám a kitelepítés, vagyonelkobzás, módszeres megaláztatások, komoly betegségek sem akadályozták abban, hogy roppant formai fegyelemmel minőségi lírát alkosson. Ahogy én látom, tehetsége sikerrel törte át a politikai karantén falát, így jelenhetett meg négy kötete is a rangos Szépirodalmi Kiadónál, ami a debreceni kortársak eredményei fényében is kiemelkedő teljesítmény, de különösen az én szememben az.

Kiskamaszként elveszítve őt már nem beszélgethettünk “komoly” dolgokról, arról, hogy hogyan igazodjon el az ember a világban… Mégis, gyerekként belémrögzült néhány fontos mondata-gesztusa, amik máig támpontot adnak. Most csak kettőt idéznék fel.

Egyszer elmagyarázta, miért kell a konzervek tetejét visszanyomni a dobozba, mielőtt kidobjuk őket (“hogy a nincstelenek, akik a kukában keresnek ennivalót, meg ne vágják a kezüket” – mindezt a hetvenes évek végén, a szocialista “általános jólét” közepette), másszor egy nálunk adott ebédről dobott ki egy helyi kulturális főmuftit, aki pár Unicum után hangosan zsidózni kezdett. Embersége példaadó volt, és ma biztosan felvont szemöldökkel hallgatná a közbeszéd embertelen, uszító mondatait.

A klasszikus zene szeretete, a nyelv iránti tisztelete, mélyen megélt európaisága és humanizmusa, emberi tartása – ezek mind olyan értékek, amelyeket büszkén adok majd át a kisfiamnak, Zech Konrádnak.

Niklai Ádám és felesége, Molnár Éva az egyéves Gábor fiúkkal
mandadb.hu
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.