hirdetés hirdetés
hirdetés

Bérrendezés helyett a kormány megfélemlíti a pedagógusokat a PDSZ szerint

Közel egymilliárd forintot költ az Emberi Erőforrások Minisztériuma a „komplex ellenőrzésre”. Az erről szóló döntést tavaly tavasszal, a digitális oktatásra történő átállás idején hozták meg.
Érettségire igyekvő debreceni diákok – 2020 májusa
Budai Péter

Egy 2020. március 20-án meghozott kormányhatározatra hívja fel a figyelmet honlapján a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). E szerint a kormány „egyetért a tanfelügyeleti rendszer folyamatainak áttekintésével, tevékenységének megerősítésével”, ezért erre a célra a költségvetésből 2021-ben 287 millió forintot, 2022-től kezdve pedig évente 969 millió forintot biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára.

A PDSZ emlékeztet: a kormányhatározatot éppen egy héttel azután hozták meg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette a köznevelési intézmények bezárását és a digitális oktatás elrendelését. „Amíg a pedagógusok a digitális munkarend feltételeit teremtették meg saját kútfőből és pénzből, addig a kormány meghozta ezt a rendeletet, amely a tanfelügyeleti rendszert hivatott »megerősíteni«” – írja a szakszervezet.

A minisztérium egy augusztus 31-én a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletben ír az új „komplex ellenőrzésről”, a PDSZ szerint azonban a pedagógusok ellenőrzésének szempontjai nem derülnek ki a határozatból, az érdekelteket sem most, sem korábban nem tájékoztatták ezekről.

A szakszervezet úgy látja, hogy nem ellenőrzésekre és az azokkal kapcsolatos adminisztrációra van szükség, hanem hagyni kellene, hogy a pedagógusok ledolgozzák a digitális oktatás alatt felhalmozott hátrányt a tanulókkal. A PDSZ arra is felhívja a figyelmet, hogy a saját felmérésük szerint Magyarországon elszegényedtek a nevelésben, oktatásban dolgozók. „A PDSZ szerint cinikus dolog ismeretlen célú és tartalmú, megfélemlítő ellenőrzésekre költeni milliárdokat akkor, amikor a kormány nem képes régi adósságát, a bérrendezést sem végrehajtani!” – írja a szakszervezet, majd leszögezik: nem fogják tűrni ezt a helyzetet.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.