ARCOK DEBRECENBŐL

Rácz Angéla

Egymástól elszeparált, magányos farkasok, magányos harcosok próbálnak küzdeni azért, hogy Debrecen egy kulturálisan pezsgő és színes város legyen.
Rácz Angéla
Törő Vanda

15 évvel ezelőtt költöztem Debrecenbe az egyetem miatt. Akkor azt éreztem, hogy ez egy hatalmas ajándék nekem, hiszen egy olyan utcán járhatok, ahol Ady Endre, vagy megsimogathatom azt az épületet, ahol Szabó Magda tanított. Mivel egy kisvárosból származom, ez nekem olyan kulturális sokk volt, ami a mai napig meghatározó számomra. És mégis annyira fájt, hogy amikor debreceni csoporttársaimmal beszélgettem, akkor mind azt mondták, hogy ó, hát itt nincs semmi! Ha Debrecenről gondolkodik az ember, vagy debreceniként, akkor mindenki azt mondja, hogy igen, itt van a Hortobágy, itt van a Nagytemplom, meg itt van a Nagyerdő, és ezzel gyakorlatilag be is zárul a kör, mert mindenki csak ezzel foglalkozik. Pedig Debrecenben hihetetlenül sok és végtelenül színes kulturális program van. Úgy érzem, hogy egymástól elszeparált, magányos farkasok, magányos harcosok próbálnak küzdeni azért, hogy ez egy kulturálisan pezsgő és színes város legyen, de mintha nem kapcsolódnának egymáshoz. Mintha nem tudnának egymásról, és mintha nem tudnák elérni azokat az embereket, akiknek ezek a kulturális programok szólnak, hiszen nincs egy platform, ahol lehetne ezekről a programokról értesülni.

Ha eldöntöd egy pénteki napon, hogy szeretnél valamit csinálni itt Debrecenben, és valami újdonságra vagy különleges dologra vágysz, egyszerűen nem találod meg azokat az embereket, akik ezt csinálják. Ott van az Arany János utcán például a Vintage kávézó, ami virágbolt is egyben, és ők szoktak lakásszínházakat tartani, de egyszerűen nem tudod, hogy ők tartják ezeket, és nem jutsz el oda. A Kandia utcán is van egy kis hely, ahol ilyen lakásszínházakat tartanak, de nem kerülünk el oda, mert nem értesülünk ezekről a programokról. És annyira fájó, hogy nincs senki, aki felvállalná ezt, mint egyfajta kultúrmissziót.

Borzasztóan rossz ezt, még mindig kívülállóként látni, hogy mennyire sokan pocskondiázzák a várost, hogy itt nincsen semmi, pedig valójában rengeteg program van és nagyon színes dolgok vannak, csak nem tudunk róluk. Ezen gondolkodok folyamatosan, hogy mit lehetne ezért tenni. Én a saját eszközeimmel annyit tudok tenni, hogy amikor tudomást szerzek egy programról, gyorsan szólok minden ismerősömnek róla. Szerintem fontos erről beszélni, hátha eljut valakihez, aki ezt el tudja vállalni.

Az ARCOK DEBRECENBŐL sorozatunkban arról érdeklődünk, hogy éppen kit mi foglalkoztat.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.