Három napon belül közös listát akar látni Debrecenben Varga Zoltán – másnak nincs értelme szerintük

Érvénytelenítené a „rabszolgatörvényt” az önkormányzati cégeknél, visszavenné az iskolákat, ingyenessé tenné rövid időre a belvárosi parkolást a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás választási összefogás programja.

Ízelítőt adott a választási programjából, illetve megmutatta a sajtónak az egyéni képviselőjelöltjeit a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás debreceni választási pártszövetség az augusztus 7-én tartott sajtótájékoztatóján. „Azért jöttünk, hogy bejelentsük, készen állunk” – kezdte Varga Zoltán polgármesterjelölt, a DK debreceni önkormányzati képviselője.

Tóth Tamás

Elektromos buszokkal, erőművel a klímakatasztrófa ellen

Varga Zoltán úgy fogalmazott, hogy azért szövetkeztek az ellenzéki szervezetek, hogy megpróbálják kirántani Debrecent a „sógorság-komaság világából”. A polgármesterjelölt kijelentette, hogy mind a 23 választókerületben el fognak indulni a jelöltjeik, akiket bérből és fizetésből élő debreceni polgárokként jellemzett.

6 fejezetből és 30 pontból álló programjukat az ellenzék programjának nevezte. A várhatóan napokon belül nyilvánosságra kerülő szöveg szerint Vargáék Debrecent szociális, gondoskodó, európai nagyvárossá szeretnék tenni.

Több forrást szánnának a szociális gondozói hálózatra, külön kiemelte a Pallagi úti Idősek Háza fejlesztését.

Önkormányzati fenntartásba szeretnék venni a debreceni iskolákat, a pallagi nemzetközi iskolában pedig ingyenes képzést nyújtanának a debreceni tanulók egy részének.

Átvizsgálnák a város teljes ingatlangazdálkodását, és bérlakásprogramot indítanának.

Bevezetnék a Debrecen Kártyát, amely használatával a helyi lakosság kedvezményekben részesülne a szolgáltatóknál.

Hatalomra kerülésük esetén azonnal érvénytelenítenék a „rabszolgatörvényként” elhíresült munkatörvénykönyv-módosítást az önkormányzati cégek esetén, a multicégekkel pedig tárgyalásokat kezdenének szintén ezzel a céllal.

Az intermodális központ tervét teljesen újragondolnák, a Petőfi teret szeretnék megtartani közparknak.

A klímakatasztrófa ellen úgy vennék fel a küzdelmet, hogy az új buszbeszerzések során kizárólag elektromos járműveket vásárolnának, az áramellátást pedig azzal biztosítanák, hogy megvásárolnák a debreceni erőművet.

Zöld nagyvárost szeretnének kialakítani fásítással és közparkok létrehozásával, valamint azok gondozásával. Debrecen jelenlegi magas szállópor-koncentrációjával kapcsolatban Varga Zoltán azt mondta: „effektíve koszos a város”.

A parkolást a belvárosban az első 30 percre ingyenessé tennék mindenki számára azért, hogy minél több autó fordulhasson ott meg, valamint minél gyorsabban távozzanak onnan. A Kenézy-kórház parkolójában Varga szerint jelenleg „maffiaszerű pénzlenyúlás” folyik, éppen ezért az ottani rendszert minél hamarabb felülvizsgáltatnák.

Megmutatták, de még nem mutatták be a képviselőjelöltjeiket
Tóth Tamás

Nem koordinálnak, de egy közös listában még benne lennének

A Debreciner kérdésére a polgármesterjelölt elmondta, hogy a programjukat és a jelöltjeik bemutatkozó anyagait hamarosan közzéteszik a Facebook-oldalukon. Szintén a mi kérdésünkre beszélt Varga Zoltán arról, hogy a Jobbik-Momentum-LMP szövetség újabb tárgyalást kezdeményező felhívására már megadta a választ, ami nem változott: a koordinációt nem tartják megoldásnak. Ellenjavaslatként azzal állt elő, hogy 3 napon belül egyezzenek meg a felek a teljeskörű összefogásban, ahol mindenki a résztvevő szervezetek nevei és logói alatt szerepelne közös listával, közös egyéni képviselőjelöltekkel és közös polgármesterjelölttel. Csak erről tárgyalnának tehát Vargáék.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.