Vita & Virginia – avagy egy szerelem kiteljesedése

A Vita és Virginia két írónő szerelmét mutatja be, amint a két hősnő egymást olvassa. A filmben – ahogy Virginia Woolf szövegeiben is – nem elsősorban a cselekményen van a hangsúly, hanem ennek a szerelemnek a megélésén, kiteljesedésén és megvalósulásán.

Nagyon érdekes, ahogy a két nő viszonyul egymáshoz, és az első kapcsolódási pont is az egymás szövegei iránti érdeklődés lesz. Míg Virginia Woolf korának egy újító-őrült zsenije, addig Vita Sackwille-West egy amolyan bestseller író, akinek sokkal jobban fogynak könyvei. Az első találkozás már előrevetíti a film felépítését és lényegét is, hiszen egy jelmezbálon történik. Ezen az eseményen pedig mindkét főhős egyfajta reprezentációt mutat. A film ezen első mozzanatai kicsit irányt adnak a nézői értelmezésnek is, hiszen nem igazán lehet eldönteni, hogy a film valóban önéletrajzi film-e, vagy inkább fikció.

A két nő ugyanis ténylegesen értelmezi egymást különféle szinteken és nézőpontokból. Egyrészről bemutatja, hogy hogyan éli meg Virgina ezt a szerelmet, majd képzelete tárgyát hogyan teszi szöveggé az Orlando című művében. Másrészről pedig Vita nézőpontját láthatjuk, aki pedig a vágyát teszi valósággá Virginia által. Eleinte rajongással, példaképként tekint Virginiára, majd később, miután találkoznak, aztán személyes levelekben beszélgetnek, inkább a prédájává válik. Az ő karaktere rendkívül hangsúlyos a filmben, egy kifejezetten maszkulin, független írónőről van szó, aki mindent képes irányítani - saját vágyain és érzésein kívül. Ebből a szempontból izgalmas a színészi játék is, Gemma Arteton már-már irritáló színpadiassággal játszik. Hatalmas gesztusai vannak, élénk ruhákat visel, szövegeit pedig úgy mondja el, mintha folyamatosan felolvasna. Talán tudatos ez a játék, hiszen a film az ő szöveggé válásának is a története. Éppen ez adja a film metanarratív szintjét is, hiszen Virginia Woolf az ő szövegeit értelmezve (olvasva) írja meg az Orlandot. Ez a perspektíva nemcsak a fikciót és a párhuzamot állítja egymással szembe, hanem az irodalmat (szöveget) és az életet is. Azt a szintjét a létezésnek, amelyet Virginia képvisel, hogy hogyan tudja megeleveníteni papíron az ő elképzelt valóságát, és hogyan ragadja meg az élet ritmusát a szövegeiben.

A filmben egyszerre érezhető a két főhős között az összehangoltság és az ellenpontozás, ezt az imént említett színészi játék is érzékelteti. A Virginiát megformáló színésznő (Elisabeth Debicki) ugyanis kissé szürkébbnek van ábrázolva, s mondatait valamivel természetesebben adja elő. Azonban ez esetben sem természetesek ezek a mondatok, olyan kifinomult dialógusokat tettek a színészek szájába, hogy a film sokkal inkább funkcionál könyvként, mint mozgóképként. Nem igazán életszerűek ezek a megírt szövegek. Ám ez semmiképp nem róható fel hibaként, hiszen vállaltan ez a film célja. Végig a valóság-fikció vagy még inkább az irodalom-élet mezsgyéjén tartja a nézőit. Némelyik jelenetben dokumentumfilmes eszközöket használ a produkció, azonban a párbeszédek szövegszerűsége ezt mégis kizárja.

A zenével tovább mélyül néző zavarodottsága, ugyanis ez sem korhű, hanem kortárs dallamokat hallhatunk benne. A történetet azonban mégis szépen kíséri. A két nő közötti levelezés kiteszi a film mintegy harmadát, ami szintén egy újabb szint, hiszen ez esetben is írott szóról van szó, ám mégis jóval személyesebb formában.

A fő konfliktus a két főhős látásmódjából adódik, mindkettejükben benne van a vágy, ám miután szerelmük testileg is kiteljesedik, két külön nézőpontot kapunk. Míg Virginia szellemi lényként húz hasznot a kapcsolatból a szöveg szintjén, addig Vita rajongása és vágya alábbhagy. Nehéz hová tenni az ő karakterét, a film elején egyfajta csodálattal viszonyul szerelméhez, később pedig már testként, tárgyként kezeli. Csodálja a másik nő zsenialitását és tehetségét, ténylegesen elfogadni és megélni azonban mégsem képes ezt a szerelmet. A konfliktus talán épp ebből az irigységből adódik.

Virginia Woolf rajongóinak a film kötelező darab, de ha valaki csak olvasott tőle valamit, már akkor is úgy érezheti, hogy kapott egy picit többet az ő látásmódjából. Nem egy tipikus popcorn mozi, a tempója lassú, és vannak benne kifejezetten idegesítő mozzanatok. Nem elsősorban a cselekmény fogja lekötni a nézőket, azonban egyszer mindenképpen érdemes megnézni azoknak, akik valamelyest érdeklődnek az irodalom iránt.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.