A SZÓLÁS JOGÁN

Oly jól csúszik ez a Kossuth tér avagy – ha már kenyeret nem – cirkuszt a népnek

Miénk itt a tér, gondolhatnánk mi, naiv cívisek. Hát, tévedések vígjátéka. Ez itt a Circus Maximus kicsinyített mása. Igaz, ez a tér eredetileg nem ennek épült, de ez lett belőle. A városvezetők bizonyára úgy fogalmaznának, hogy ezzé fejlődött, én meg úgy, hogy ezzé silányult.
Épül az ideiglenes műjégpálya Debrecen főterén – 2021. november 8.
Koppányi Szabolcs

Én már akkor is cívis voltam, amikor a jelenlegi polgármester távol innen világra jött. Tudom, a kor nem érdem, csak állapot. A különbség az, hogy amit ő esetleg korabeli képeslapon láthat, azt én megéltem. Sokat sétáltunk szüleimmel a városban, és emlékszem, hogy a szökőkút mellett is gyakran leültünk. Nem a megszépítő messzeség mondatja velem, hogy az akkori főtér sokkal szebb volt.

Nem, nem volt 31-es busz. Voltak viszont villamosok. Egy épp a Hatvan utca elejétől indult a Nyulasra. Egy másik a Csapó utca elejétől ment a Köztemetőig. (De az a sok villamosvonal nem volt modern, most vannak az igazán zöld megoldások.)

Koppányi Szabolcs

Az Aranybika Szállodának sokáig csak a régi szárnya volt meg, a folytatásban egy kisebb épületsor volt, amelyben helyet kapott többek között egy bank, egy papír-írószer bolt, egy bizományi is, az egyik kapualj hosszan ment befelé, ott isteni finom süteményeket árultak, már kívül, az utcán hívogató illatok szálltak.

Aztán azt ott lebontották, mert kellett a modern, a beton, a fém, az üveg. Az új szárny nem illett a régihez, sebaj. Modern. Az még az előző éra volt. A tanácsi rendszer, a fúj, az átkos. A mostani nem olyan, az gondoskodó, zöld, környezetbarát. Lózungokban.

Koppányi Szabolcs

Van Debrecenben egy jellegzetes épület, ami ennek a városnak a jelképe is.

Ez a Péchy Mihály által tervezett épület, ami alapterületét tekintve Közép-Európa legnagyobb református temploma. Neve is van, így is szoktuk emlegetni: Nagytemplom. A Hajdú-Bihar megyei napilap - internetes változatának - munkatársa számára ez talán ismeretlen, talán dehonesztáló, vagy csak valami nagyon egyénit, eredetit akart mondani: „a cívisváros jelképének számító református gyülekezeti hely”. Elgondolkodtam, mit szólnának hozzá mondjuk, a milánóiak, ha a Duomot nemes egyszerűséggel csak római katolikus gyülekezeti helynek nevezné valaki. Vagy akár a Vatikánban a Szent Péter székesegyházat, az antwerpeni Kathedraalt, a barcelonai Sagrada Familiat, de akár az esztergomi Bazilikát vagy a Mátyás templomot.

Koppányi Szabolcs

És ez az elnevezés tökéletesen leképezi azt, amekkora tisztelettel bánnak ezzel a szép klasszicista épülettel. Az év nagy részében turisták jönnek Debrecenbe, akik legalább ezt az épületet szeretnék megnézni. Esetleg saját fotón megörökíteni. Ha szerencséjük van, sikerül. Ha nem, akkor láthatnak helyette mást. Azt, amivel épp el van barikádozva. Mikor mivel. Óriáskerékkel, kosárlabdapályával, tankokkal, de láthatnak haknibuszt, felfújható, gagyi szent koronát is. Meg rengeteg bóvlit. Cirkuszt a népnek.

Amikor lekövezték, sétálóövezetté tették ezt a részt a Kossuth utca és Széchenyi utca kereszteződéstől, azt hihettük, hogy a gyalogosoknak szinte csak a villamosra kell figyelniük. De aztán történelmileg úgy alakult, hogy csak előlünk, civilek elől van elzárva a kocsikázási lehetőség. Mehetnek ott azon a burkolaton többtonnás járgányok, bármi, ha az önkormányzat érdeke úgy kívánja, szelhetik tankok, ha épp azokkal akarnak parádézni. A haknibusz is odaállhatott a Nagytemplom (én továbbra is így emlegetem) tövéhez. Közlekedési bemutatóhoz is kiváló terep. Bizonyára a Kossuth-szobornak sem árt semmi, Szabó Magdát meg úgyis rendre elbarikádozzák. Úszhat zsírban is a főtér, az is belefér.

Koppányi Szabolcs

Most a legújabb őrület a jégpálya. Ahogy a KESMA-birodalom hírnökei tudatják, a téli sportok kedvelőinek akarnak a kedvében járni azzal, hogy csúszóssá teszik a főtér egy jelentős részét. Nem mintha Debrecenben amúgy nagyon kéne igyekezni télen, hogy bármelyik részt csúszóssá tegyék. Szóval, létezett a Nagyerdőn az Oláh Gábor utcai sportcentrumban egy műjégpálya, ami már nincs, helyette lehet majd jegeskedni a főtéren. De még az oldalsó sétányrészeket is lefoglalják erre a célra. Szuper. „Aztán a következő tél óta (2014 tele) immár a Nagyerdei Stadion melletti rendezvénytéren működött hasonló létesítmény – kivéve, amikor legutóbb a pandémia miatt nem építettek pályát ott.” Csak óvatosan kérdezném: Most nincs pandémia? Vagy csak a Nagyerdőn van, a belvárosban nincs? Amíg a Nagyerdő nem lett ennyire „modern”, addig létezett az Újvigadó előtti csónakázótó. Nyáron, ahogy a neve is mondta, lehetett csónakázni, vízibiciklizni. Télen pedig alkalmas volt korcsolyázásra. Klassz volt, szerették az emberek. Azt megszüntették. Mert csak. Most nincs ilyen lehetőség a helyén.

Koppányi Szabolcs

Aztán épült a Tócóvölgyben egy jégcsarnok. Oda is sokan járnak. Aztán mögé még egy.

Most mégis a főteret kell erre a célra beáldozni.

Hamarosan felállítják a város karácsonyfáját (remélhetőleg a tavalyi trianonos hungarocell nélkül, és Pikó Sándor azt gondol rólam, amit akar), a DEBRECEN feliratot (ha fér), jön a karácsonyi kirakodóvásár. Érdekes lesz az az eklektikus zsúfoltság. Sebaj, választások előtt minden mehet, ami népszerűséget hozhat. Ha valakinek csak át kell mennie a téren, mert arra van dolga, majd tolakodhat, lökdösődhet. Nem számít, az adventi szeretetteljes hangulatba az is belefér.

Kosztonyák Katalin írásai itt olvashatók: A SZÓLÁS JOGÁN.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.