„Nem nagyon tudtunk volna másképp eljönni Debrecenbe” – Megnyitott az 1. Mini ARC kiállítás

Az elmúlt évek ARC kiállításainak képeiből állítottak össze egy tárlatot. Bakos Gábor, az ARC egyik alapítója, szervezője a megjelenteknek azt javasolta: legyenek kreatívak, szabadon gondolkodók, és nyilvánuljanak meg az életükről, ahogy azt a képek alkotói is tették.

November 5-én nyitották meg az 1. Mini ARC kiállítást Debrecenben, az Alternatív Közösségek Egyesületének (AKE) Baross Gábor utca 16. szám alatt található közösségi terében.

Galéria: Megnyílt az 1. Mini ARC kiállítás (A KÉPRE KATTINTVA LÁTHATÓVÁ VÁLIK A GELÉRIA)
Lia

A Civilizáció koalíció által támogatott, az AKE által befogadott kiállítást Bakos Gábor, valamint az említett szervezetek képviselői nyitották meg, majd Sárosi László, Somogyi Tibor és Varga Zsombor, a DebreSlam slammerei mondtak az egyes képekre reagáló szövegeket.

A megnyitóról videót is készítettünk:

A kiállítást december 15-ig lehet látogatni hétköznaponként 9 és 17, valamint szombatonként 11 és 18 óra között.

November 3-án ott voltunk a tárlat berendezésén, ahol megszólaltattuk Bakos Gábort is.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.