VILÁGGÁ MENTEM

Legyen segítség, ha minden kötél szakad!

Tóth József: Csupán reménykedni merek az önzőség tömjénjébe burkolódzva, hogy még itt lesznek, amikor visszatérek. Hogy még várnak rám, és nem felejtettelek el úgy, ahogyan elmentem: nyomtalanul.

Miért mentél el?

Bármennyire is „meglepő”, nem azért, mert vágytam a kalandra, ahogyan ez egy időben – talán még most is, nem tudom, nem követem a magyarországi média folyását – nagyon nagy népszerűségnek örvendett odahaza. A döntésem fő nyomatéka a kilátástalanság: nem láttam a fényt az egyetem végén. Abban az időben – 5 évvel ezelőtt – nem én voltam az egyetlen, hatalmas tömegek hozták meg azt a végtelenül nehéz döntést – legalábbis én így éltem meg –, hogy elhagyják a családjukat, a barátaikat, mindent lényegében: az egész létezésüket feltéve egy lapra, remélve, hogy majd csak kiforog az az ász a pakliból. Reménykedtem én is abban, hogy bármi is vár majd, amikor leszállok a ködös Albionban, az csakis jobb lehet, mint ami odahaza akkor várhatott.

Tóth József

Most mit csinálsz?

Jelenleg is ott dolgozom, ahol kiérkezésem után elhelyezkedtem. Nem mondom, hogy egy álombeli munka, mert nem az. Nehéz, emberpróbáló, megerőltető. Egy H&M raktárban dolgozom – vagy ahogyan errefelé jobban szeretik használni, ha szebb hangzást szeretne valaki: egy logisztikai centerben. Lényegében szerteágazóan, városokra kiterjedően és az azokban elhelyezkedő üzletekbe szedjük össze és küldjük ki a megrendelt árumennyiséget. A munkafolyamat – a dobozból a polcokig – viszonylag jól működő, egymástól elkülönülő, de egymásra épülő szervezeti és szerkezeti egységet alkot. Tehát minden részlegnek meghatározott feladatok mentén kell nap mint nap eljárnia, hogy teljesítse a rá eső részt. De mégis, ha valamelyik rész megcsúszik, akkor könnyedén képes megborítani a többit is. Ennek elkerülése végett az ott dolgozó ügynökségi és szerződéses munkavállalók is képesek bármikor „átvedleni” és besegíteni a szükséges munkafolyamatok felzárkóztatása érdekében. Természetesen, a nehéz fizikai részeknél a férfierőt vesszük igénybe, bár vannak esetek, amikor a hölgyek is szeretik aktívan kivenni a részüket ebből.

Én és a csapatom a „buffer” szerepkörben tevékenykedünk: ezt talán leginkább úgy lehetne lefordítani, ha egy testnek nézzük a rendszer működését, hogy mi vagyunk a keringtető rendszer. Mi keressük meg a raktár egészében elhelyezkedő dobozokat, majd ezeket adott pontok mentén összegyűjtve kategóriák szerint szétválogatjuk a megfelelő szinteken haladva, attól függően, hogy az adott termék mely célcsoportot kívánja megszólítani. Majd ezt követően nyitjuk fel és helyezzük el őket a rendszer által meghatározott helyeken, amelyek mentén aztán a következő csoport halad végig a megrendelés menetétől függően, és aztán az általuk összegyűjtött mennyiséget pedig továbbítjuk a következő célcsoportot felé. Mint mondottam, rétegesen épül fel a szerkezeti struktúra. Néha monoton, néha sok, de valami miatt mégis mindenki megtalálja benne a számítását így vagy úgy.

Hogy érzed magad, jó döntés volt elmenni?

Nehéz lenne így megmondani, hogy jó volt-e vagy rossz. Úgy vélem, hogy egyik sem és mindkettő. Mivel rettenetesen nehéz döntés volt. Bár voltak kinn barátaim már, akik előttem érkeztek és hívtak, hogy jöjjek, de ez sokban nem tette könnyebbé a dolgokat. El tudtak látni tanácsokkal, hogy az ő tapasztalataik alapján mire figyeljek. Valamint segítettek, hogy legyen hová kiérkeznem. Ahonnan aztán x idő múlva mindenki távozott, de ettől függetlenül, kezdeti kiindulópontnak akkor és ott megtette. És lényegében ennyiben ki is merült, amit tudtak segíteni. Valamint kaptam még egy telefonszámot, ami egy munkaerő-közvetítő száma volt. Erről annyi infót kaptam, hogy hívjam fel, jelentkezzem be ott, hogy most jöttem és munkát keresnék. Ott voltam egy idegen országban, idegen házban, javarészt ismerős és részben ismeretlen emberekkel. A pénzem, amivel kiérkeztem, amiről úgy gondoltam, hogy elég, hamar rá kellett jönnöm némi fejszámolás után, hogy több, mint elégtelen.

Lényegében 2, maximum 3 hétre, mivel itt – többnyire – hetente kell fizetni a rentet, azaz a szobában való lakhatásért a pénzt. Nem is keveset. Igazából egy nagy sóhajt vettem és egy gondolat keringett bennem vadul, mert nem volt más opcióm: vagy sikerül, vagy sikerül. Más nem volt elfogadható a számomra.

Mit tanácsolsz azoknak, akik tervezik az elindulást itthonról?

Talán elsősorban azt, hogy legyen olyan személy, aki elkap, ha zuhannál. Nincs annál rosszabb, mint amikor fejest ugrasz a szakadékba, és félúton realizálódik az elmédben, hogy amúgy annyira siettél ugrani, hogy elfelejtetted felkötni a kötelet, ami megmentene. NE TEDD! Ha annyira el vagy keseredve, hogy nincs más mód, mindig legyen olyan kontaktod, akit fel tudsz hívni, hogy baj van, nem sikerült. Segíts hazamenni! Mert igen, ez is benne van a pakliban. Igen, sok ilyet láttam és hallottam. Csak ezekről nem szeretnek annyira beszélni az emberek, sokkal jobb a marketingje annak, hogy itt kolbászból van a kerítés, valamint annyit lehet keresni, hogy odahaza kilóra megveszel mindent és mindenkit. Mert igen, elenyésző százalékban és pár ritka kiválasztottnak valóban így van. Ám az itt élők nagy többségére azért ez nem mondható, és NEM szabad erre építkezni. Tehát segítség legyen, ha minden kötél szakad.

Valamint, ha lehetőség van rá, akkor NE indulj egyedül. Legyen barát, barátnő, családtag, akárki. Mert nincs rosszabb annál, hogy idegen helyen, idegen emberek közt szállingózol egyik helyről a másikra. Ilyenkor csodákra képes az, ha van körülötted valaki, akivel egy csónakban evezel, akivel tudjátok támogatni egymást. Persze, ennek is van hátulütője, de nem szeretném mindig csak a rossz oldalt megvilágítani az itteni létnek. Habár azért teszem, mert ez is a realitás része, nem csak a mézesmázos tündérmese, amivel megy a vakítás mindenfelé, utána pedig sokan csodálkoznak, hogy mégsem így van.

Valamint még egy, ami kicsit ambivalens lesz, de mégis így van, csupán meg kell találni az egyensúlyt, ami az elején szerintem nehéz: ez pedig a bizalom. Nagyon sokan kihasználják azokat, akik túlságosan bíznak és mindenfélét elhisznek. Nem azt akarom sugallni, hogy ne bízz senkiben sem, hanem azt, hogy fenntartással kezelj mindent, de szó szerint mindent, mindaddig, amíg be nem bizonyosodik, hogy amit kapsz/hallasz/mondanak, az tényleg úgy van, ahogyan lennie kell. Fontos, mert ezeken is nagyon sok minden múlhat, és súlyos – itt értve az anyagi vonzatát is – a tanulópénz, mire rájön az ember, hogy bizony-bizony, itt nem mindenki a javadat akarja, aki „segíteni” akar. Sokszor, sajnos, a magyar legnagyobb ellensége a magyarnak. Nem mondom, hogy más nemzetiségből nem lehetséges, hogy rosszakaró bukkanjon fel, mert ilyen típusú emberek mindenhol adódnak, de legtöbbször a saját nemzetiségből adódnak a báránybőrbe bújt farkasok.

Haza fogsz jönni? Mikor, miért?

Igen, nagyon szeretnék. Mint említettem, én nem kalandvágyból érkeztem, hanem szükségből. Persze, olyanokról is tudok, akik már soha többé nem akarnak hazatérni, maximum csak látogatóba. Igen, ilyenek is vannak, és nem tudom elítélni őket érte. Megértem ezt az oldalt és ezt a döntést is. Én haza akarok menni. Hiányzik sok ember, akiket szinte szó nélkül hagytam ott, amikor eljöttem. Hiányoznak helyek, érzések, gondolatok, dolgok. Az itteni életnek teljesen más az atmoszférája, a kisugárzása. Mert van neki. És mindenki, aki egy ideje itt él, fel fogja ismerni és tudni fogja, hogy van és milyen is. A „mikor”-t nehéz lenne belőni, de szeretném minél hamarabb. Maximum 2, de a plafon 3 év. Ennél többet semmiképpen sem szeretnék itt maradni. Nem azt mondom, hogy eleget tudtam félretenni minden tervem megvalósításához – amit kijövetelemkor, otthon, nem lett volna esélyem megteremteni –, de remélem, eleget ahhoz, hogy megtegyem a kezdő lépéseket ezek irányába. Habár szívem szerint már jövőre hazatérnék. Talán így is lesz, ezt még egyelőre homály fedi.

A „miért”-re a válasz: ahogyan egy számomra kedves hölgy fogalmazott velem kapcsolatban, sokszor úgy gondolja, hogy a viselkedésem olyan, mint a Terminátoré. Ezt nem teljesen értettem, de kifejtve valami olyasmi jött át belőle, hogy rendíthetetlen és kemény külső. Nos, ez valahol tényleg így van. Ez részben köszönhető az itteni élettapasztalatoknak, meg az eltelt éveknek is. De mindezektől függetlenül, ez nem minden esetben van így. Mondhatnám, csak hogy felvonultassak némi klisét is, ha már így szóba került a fentebb említett filmklasszikus: nem csupán élő szövet van a fémvázon, jelen esetben sem, hanem igenis érző belsőt takar a zord réteg. Valamint, ahogyan említettem, távozásomkor nem egy családtagot és barátot hagytam itt. Csupán reménykedni merek az önzőség tömjénjébe burkolódzva, hogy még itt lesznek, amikor visszatérek. Hogy még várnak rám, és nem felejtettelek el úgy, ahogyan elmentem: nyomtalanul.

VILÁGGÁ MENTEM című sorozatunkban olyanokat mutatunk be, akik hosszabb-rövidebb időre elhagyták Magyarországot, illetve olyanokat, akik külföldről érkezvén Magyarországon próbálnak szerencsét.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.