ZACC

Bolond, aki aludni akar

Lófarkas lassan fél órája könyörög. Ma sincs pénze. Muszáj innia, mert nem fog tudni aludni. Vagy rossz éjszakája lesz. Rémálmokkal teli, nem pihentető.

Negyvenhárom éve úgy hajtja le a fejét, hogy megteszi az előkészületeket. Erre katonakora óta ügyel. Ha jól csinálja, egyetlen féldecit kell kiharcolnia Erától, a vékonyka pultoslánytól. A többit már a vendégek állják. Ez egy játék. Era cicázik vele, Lófarkas színészkedik. A lényeg, hogy szórakozzon a közönség.

Nem bolond ő, bár annak tartják. Igaz, nehéz tagadni, van a megjelenésében valami szokatlan. Nem az elhordott göncök, hanem az arca miatt. A szája folyton vicsorog, mint a sokat csibészeltetett kutyáknak, de copfba fogott hosszú hajának zsíros gubancai sem sokat javítanak a látszaton. A mozdulatai is furcsák, hirtelenek, óvatlanok. Néha a szeme elé kapja a kezeit. Aztán meg a nyaka ráng, ide-oda mozog a feje. Évente párszor az egész testére átterjed a remegés. Ilyenkor habzik a szája.

Most lánykérést ad elő. Megígéri Erának, hogy a jövő hónapban elveszi, ha kap egy szilvát. Era röhög, kérdezi, miért menne hozzá egy félnótáshoz, aki ráadásul nyomorog. Lófarkas meglazítja a derékszíját, azt feleli, van itt valami, ami mellett elbújhat az a 80 fokos rum is, ami a pult alatt rejtőzik, mert szétpattan a forróságtól az a menyecske, aki ezt beveszi. A hatás nem marad el. Era végre önt, Lóri pedig, a nyugdíjas kamionsofőr, aki a nemzetközi pihenőhelyeken elkövetett rablógyilkosságok áldozataivá vált kollégáira koccint esténként, már rendeli is a következő kört Lófarkasnak.

Lófarkas mosolyog, pironkodik. Érzi, szeretik. Fizet neki még az is, aki holnap hozzá hasonlóan hitelért fog rimánkodni. De velük ellentétben ő tényleg nem tehet róla, hogy ilyen. Oszi, a beszédhibás hentes, egyik érzékeny pillanatában átöleli, és suttogva kínlódja a fülébe, hogy basszák meg a bajtársaid, amiért tönkretettek. Lófarkas is könnyezik, már nagyon részeg. Könnyűek a végtagjai, bizsereg a feje. A legjobb, hogy már nem tudja, miért sír.

Persze, tisztában van azzal, mire gondolt a hentes. Csak ez most nem tűnik olyan fontosnak. Hogyan is felejthetné el a délutánt, amikor félrementek a dolgok. Amikor a laktanyában leitatták, aztán kivitték a sínekhez. Megkötötték a kezét és a lábát. Vonat elé rakták. Szerencse, hogy a férfi felébredt a közelgő szerelvény zajára. Ki tudja, hogyan vergődött le a sínekről. A bajtársai röhögtek. Azon is, hogy ijedtében beszart. Lófarkas azóta ilyen. A rettegés egy dolog. De az, hogy egy életre megaláztak, szipogja Oszi, baszod, az nagyon kemény. Ölelik egymást. Milyen szerencsétlenek vagyunk, ismételgetik.

Aztán szétválnak. Az egyikük hugyozni megy. A másikuk is, csak ő az udvarra, ott dohányozni is lehet. Odacsapódnak valakihez, másokkal ölelkeznek. Isznak. A megfelelő pillanat akkor jön el Lófarkas számára, amikor Lóri az orosz maffiáról és a fegyveres erőkkel védett leállóhelyeken korzózó kurvákról beszél. Akkor eltűnik, hazasiet.

Hamarosan záróra. Oszi segít Erának. Összeszedik a poharakat, eltüntetik a szemetet. A hentes részeg, de bírja magát. Nem siet, nem várja otthon senki. Kiviszik a magába roskadt Lórit a kapun kívülre. Oszi mondani próbál valamit. A lány mosolyog, mintha értené. Amikor a hentes elhallgat, indulnak. Együtt mennek egy darabon. Mire Lófarkas elalszik, hazaérnek.

Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban. Költő, a KULTer.hu szépirodalmi rovatának szerkesztője, a Kortárs Online irodalmi rovatvezetője. Első verseskötete Ez nem az a környék (2015), első prózakötete pedig Salgó blues (2018) címmel jelent meg.

Juhász Tibor tárcasorozata a Debrecineren itt olvasható: ZACC .

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.