Módosították a költségvetést, nincs hatástanulmány a Bethlen utca kétszer kétsávosításáról – Üléseztek a debreceni képviselők

Kiderült az is, hogy Komolay Szabolcs egy igazgatói kinevezés miatt mondott le a tanácsnoki tisztségéről.
Rajtad múlik! Kattints a képre!
Debreciner

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Debrecen közgyűlése november 25-én megszavazta Papp László sürgősségi indítványát, benne a tócóvölgyi extrémsport parkkal kapcsolatos határozati javaslattal, amiből megtudtuk, hogy a pálya a 2020-ban tervezett 213,4 millió forinthoz képest majdnem háromszor annyiba, 620,6 millió forintba fog kerülni, aminek a nagy részét a városvezetés uniós forrásból kívánja finanszírozni.

Mi lesz a 2022-es költségvetéssel?

A testületi ülésen később két komolyabb vita bontakozott ki. A 2021-es költségvetés módosítása kapcsán Vaszkó Imre (DK) azt kérdezte Papp László (Fidesz) polgármestertől, szüksége lesz-e a városnak hitelfelvételre, ha nem sikerül eladni az Agóra Tudományos Élményközpont és a pallagi Balásházy János Technikum és Gimnázium épületeit. Papp a válaszában arról beszélt, hogy idén már nem lesz szükség hitelre.

Galéria: Debreceni közgyűlés - 2021. november 25. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Polgár Tóth Tamás

Madarasi István (MSZP) a napirendi ponthoz tartozó azon javaslattal kapcsolatban, amely szerint a közgyűlés helyett a Debreceni Nemzetközi Iskolát fenntartó DENOK Kft. ügyvezetője döntene az indítható csoportok, osztályok számáról, valamint a maximális létszámtól való eltérésekről, azt mondta, érzelmi kérdés számára, hogy ezek a hatáskörök a városnál maradjanak, ugyanis szerinte az önkormányzatnak nagyon jó oktatási szakbizottsága van. Papp László befogadta Madarasi István javaslatát.

Vaszkó Imre szerint a kormányzati elvonások nehéz helyzetbe hozták Debrecent, úgy fogalmazott, attól tart, a nehézkesen zajló ingatlaneladások és a kötelezettségvállalások miatt lyukak keletkezhetnek az amúgy is nehéz helyzetben lévő költségvetésen. A képviselő szerint az ingatlanok eladására a kormány elvonásai miatt van szükség, ezzel pedig a jövőnket éljük fel. Papp a válaszában elmondta, ez szerinte nem ilyen egyszerű, a kormány jelentős összegekkel támogatta a város működését. Közölte továbbá, felkészültek arra a helyzetre, ha a két nagy értékű ingatlanból csak az egyiket sikerülne értékesíteniük.

Polgár Tóth Tamás

Barcsa Lajos (Fidesz) alpolgármester az ingatlanokkal kapcsolatban kifejtette: a városvezetés álláspontja szerint nincs stratégiai jelentősége az eladásuknak, ugyanis továbbra is ugyanaz a tevékenység folyik majd az épületekben, mint eddig.

Varga Zoltán (DK) országgyűlési képviselő állampolgári jogán szólt hozzá az előterjesztéshez. A politikus szerint az, hogy a városnak nem kell hitelt felvennie, csak annak köszönhető, hogy minden költséget, amit csak lehet, áttolnak 2022-re. Varga a rossz anyagi helyzetre példaként a DKV-t hozta fel, mint mondta, a cég hosszú évek óta a csőd szélén áll, információi szerint pedig a cég vezérigazgatója „elmenekül a süllyedő hajóról”. A Nemzetközi Iskoláról azt mondta, minden ott tanuló diák tanulási költségei évente 3-3,5 millió forint kiadást jelentenek Debrecennek. Varga sérelmezte, hogy miközben az iskola indulásakor még arról volt szó, hogy az intézmény előbb-utóbb a saját lábára áll, mégis folyamatosan nagy összegeket költ rá az önkormányzat.

Polgár Tóth Tamás

Papp László a válaszában arról beszélt, hogy a városnak jó az anyagi helyzete, ez abból is látszik, hogy egyszerre zajlik a Csokonai Színház és a Csokonai Fórummá átkeresztelt Latinovits Színház építése. A polgármester szerint az önkormányzat nem enged el fejlesztéseket, csak „átütemez”, Varga azonban nem akarja meghallani, amiket mond.

Komolay iskolaigazgató lett

Korábban már írtunk arról, hogy Komolay Szabolcs (Fidesz) oktatási intézmények közötti kapcsolatokért felelős tanácsos lemond erről a szerepköréről, méghozzá indoklás nélkül. A képviselőt akkor hiába kerestük, nem reagált az okokról érdeklődő levelünkre. Papp László azonban most elárulta: Komolayt kinevezték az Árpád Vezér Általános Iskola igazgatójává, ezért nem akarja tovább betölteni a tanácsnoki tisztséget. Ilyen funkciója egyébként rajta kívül senkinek nem volt Debrecenben.

LMP-s ámokfutásról beszélt a polgármester

A napirendi pontok tárgyalását követően a képviselők kérdéseket tehettek fel Papp László polgármesternek. Jánki József (DK) a Bethlen utca lakóinak érdeklődését tolmácsolva arról kérdezte Pappot, hogy készült-e hatástanulmány az út kétszer kétsávossá fejlesztésével kapcsolatban, illetve ha igen, az miért nem nyilvános. Másrészt arról érdeklődött Jánki, Papp szerint nem kellene-e az önkormányzatnak elgondolkodnia azon, hogy a pandémia miatt idén ne tartsák meg a karácsonyi vásárt.

Polgár Tóth Tamás
Papp László a Bethlen utcával kapcsolatban először Pacza Gergely városfejlesztési főosztályvezetőnek adta át a szót, aki azt mondta, az önkormányzatot semmilyen hatóság és a törvény sem kötelezte hatástanulmány elkészítésére, valamint Papp kérdésére kijelentette: nem jutott el hozzájuk lakossági érdeklődés a beruházással kapcsolatban.

„Nyilván nem kerülte el az én figyelmem sem az LMP ebbéli ámokfutása, amikor azt kérték rajtunk számon, hogy miért nem csillapítjuk a forgalmat ezen az útszakaszon” – mondta Papp. A polgármester érvelése szerint minden normális városban közlekedésfejlesztésekkel segítik a körutak elérését, az Egyetem sugárút és a Bethlen utca pedig két körutat is keresztülmetsz. Papp hozzátette, szerinte a következő években nem fog csökkenni Debrecenben a forgalom. „Mindenki látja, mindenki tudja, hogy a város fejlődésével párhuzamosan a közlekedési helyzet fokozódik. Nagyobb lesz a forgalom, ezért most arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a meglévő útvonalak esetében növeljük meg az áteresztőképességet, a kapacitásokat ott, ahol neuralgikusnak, nehéznek érezzük, és számoljunk azzal, hogy a jövőt illetően milyen változások, forgalmi növekedések fognak bekövetkezni. A Bethlen utca esetében erről van szó” – fogalmazott. A polgármester továbbá kifejtette: a kiskörúton belül lehetségesnek tartja a forgalom csökkentését. Példaként a Bethlen utca Mester és Hatvan utca közötti szakaszát hozta fel.

A karácsonyi vásár meg nem tartására vonatkozó felvetésre Papp azt mondta, nem gondolkodnak az adventi programok törlésében.

Polgár Tóth Tamás
Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.