800

Szeretet

Jól csak akkor tudsz szeretni, ha néha lelassítod a világot!

Mottó: Mi a szeretet? Egy csillag a szemétdombon. Heinrich Heine

Közeleg a karácsony. Jönnek a közhelyek a szeretetről, az egyszerű gondolatok a békességről, a célszerűségről, csilingel a száncsengő és a postás is csenget néha egy picit, mint ahogy a villamos is szokott. Felemelt fejű, „ki ha nem én” vásárlók a bevásárlóközpontokban, rohangálás, forgatag, többezer forintos sült kolbász a standokon, tömött utak és metrók. Próbálunk jó képet vágni hozzá. Az idő lassul, a gondolat szalad és a Télapó is majd eljő. Szóval ünnep. Ünnepe egy modern és felgyorsult világnak, ahol az ösztönösen cselekvők azt hiszik, hogy csak a drága ajándék fejezi ki a szeretet. (Mondjuk, ez is közhely, a szegények közhelye.)

Volt egy beszélgetésem az ösztön és a tudatos cselekvés kettősségéről és keveredéséről. Messziről indultunk. A homo sapienstől - a modern emberig -, aki vagy 350 ezer éve létezik „csak”. Azóta ugyanúgy néz ki alkatilag, mégis valami változik... Beszéltünk arról, hogy a homo sapiens gondolatvilága merőben más volt, mint a felgyorsult világ emberének bonyolult és szinte folyamatos gondolatalkotási folyamatai. Az ösztön evolúciós fejlődéséről beszéltünk, ahol először az állatoktól lopták elődeink a társadalom alapjait.

Aztán következett egy kis Buddhizmus az elérendő vágyak természetéről, az olyan kívánalmakról, amelyeknek értéke van, és az olyanokról is, amiknek valójában semmi értelme sincs. „Szüntesd meg a vágyaidat” – persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek vágyaid. Vagy a védikusság, hogy egy „vágykörfogásban élsz”, amikor a vágy újabb és újabb manifesztációja tart szüntelen nyomás alatt. És, hogy ki kell lépni ebből a körforgásból, mert nem lesz időd „élni”.

Ösztönös, pillanatnyi szeretet = kb. rövid távú memória. Tudatos szeretet = kb. hosszú távú memória. És én csak hallgatom a lányom letisztult előadásmódját, rajongok érte, és közben rosszul vagyok, hogy nem vehetem fel a tanításait a telefonommal, és bosszankodom, hogy nem vagyok képes hiánytalanul memorizálni, amit mond. Szókratészt szidom magamban!
Hát ilyen volt ma egy kávézás nálunk, miközben az én drága feleségem még az igazak álmát aludta. Ő dolgozik, a hétköznapok reggeleit pedig ki kell pihennie. Megegyeztünk abban, hogy végtelenül szeretjük őt, aki képes minket elviselni. Le is írtam, amit éreztem. Most akkor én a mának élek?

Hogyan jön ide a szeretet?

Miközben komoly gondolkodók bölcseleteit és filozófiáját hallom vissza, az agyam szelektál, és a beszéd közben praktikus kapaszkodókat gyárt, sematikus gondolkodásra késztetve engem. Ebből pedig lefeleződik számomra az, hogy a szeretet végső soron a hosszú együttlét „valósága” és egymás megismerésének eltelt „idejűsége” kapcsán fejlődik ki. Jól csak az tud szeretni, aki meg is akarja ismerni a másik embert, ami önzetlenséget, figyelmet és időt igényel. Jól csak az tud szeretni, aki felül tud emelkedni önmagán, ha a másik vágyairól van szó. Jól csak az tud szeretni, aki képes eldobni a saját vágyai nagy részét. Jól csak az tud szeretni, aki hosszú távon képes erre. Jól csak azt tud szeretni, aki időt ad neked. Jól csak azt tud szeretni, aki elismeri a vágyaidat, de képes olykor nemet is mondani. Jól csak azt tudod szeretni, akit akkor is szeretsz, amikor ő nem ismeri el a vágyaidat. Jól csak akkor tudsz szeretni, ha néha lelassítod a világot!

Egy shakespeare-i félre: Jól csak az tud szeretni, aki a Ferenc napja ünneplése közben a sógora szavára (aki a szerelőmester) elbúcsúzik a Ferenc nevű apjától, miután felköszöntötte, elmegy konyhaszekrényt összerakni a fiának, aki szintén Feri, hogy az unokája Ferike, egy szép konyhaszekrényre önthesse a kakaót. És szeretik, tisztelik egymást, és úgy is lehet sörözni… (mondjuk, ez tegnap történt velem.)

Tudom, hogy személyes, de én csak egy jegyzetíró vagyok, akik szabadkezet kapott
Horváth Ferenc archívumából
A pillanatnyi szeretet ezzel szemben tulajdonképpen csak annyi, mint amikor látsz egy embert az ajtódban, akik mondott valami szépet, és ezért szimpatikus, de amint az ajtó bezárult és ő kilépett az életedből, már nem is annyi lényeges az egész. (Hú, mint mondhatnak erre az igazi filantrópok!)

Ezeket a dolgokat egész évben gyakoroljuk az interakcióink közben. Akaratlanul ösztönösen, vagy akár tudatosan is. Beskatulyázunk embereket jókra és rosszakra, például. Aztán jön a karácsony, ami tulajdonképpen az európai ember hitvilágának és túlcsorduló - egyébiránt beprogramozott - szeretetének a ravasza, amit elhúznak bennünk a hitünk, a vágyaink és a szeretünk okán, és mi hagyjuk magunkat. És bármennyire tudatosan él is egy ember, akit szeret, annak ilyenkor többet akar adni, mint ami járna. Pedig tudja, hogy felesleges. Nem akarok én „közhelyezni”, de higgyék el nekem, nem az ajándék értéke teszik szeretetteljesebé a karácsonyt, hanem annak meghittsége és el nem túlzott gyakorisága. Igen ám, de az értékelvű elvárások…

De hagyjuk is a tudatosságot! Ha egész évben a gyűlölködésben sem tudunk gátat szabni magunknak, miért tennénk ezt a szeretetünkben?! A ravaszt meghúzták, a szeretetköltekezés már beindult. A Mikulás a kertek alatt jár, a betlehemi jászol már javában készül, és apró örömök aranyozzák be egy ideig az életünket, időlegesem feledtetve a gondokat.

Hogy miért szeretjük a karácsonyt? Megmondom: mert bár felpörgetjük magunkat előtte nagyon, Szenteste lelassul az őrület, amiben kénytelenek vagyunk élni. Képletesen szólva a gyorsforgalmiról leléphetünk egy csendes kis falu mellékutcájába. Tulajdonképpen csak az ilyen szereteteufóriában vagyunk természetesek! Egyébként egy nagyon természetellenes világban élünk, igen természetellenes életet, ami betegíti a testet, a lelket és a szellemet.
Végül is egy gyógyterápia számunkra az év vége, amikor meglassúdunk kicsit, és törődünk másokkal is. Ilyen az ember!

No, menjenek vásárolni!
Már aki megteheti, és nem fagy éhen otthon, pénz nélkül.
Messze van még, de kívánom, hogy teljen kellemesen az ünnepük!
Gyerekek! Jön a Mikulás! Nyaggassátok nyugodtan a felnőtteket! December 21-től pedig a Tumenca - Veletek Egyesület Szeretetkaravánján sokatokkal találkozunk!

Horváth Ferenc írásai itt olvashatók: 800 .

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.