Off-shore hátterű debreceni cég és a volt balatoni gyermeküdülő, amit már bontanak, lakásokat építenek a helyébe – Nyugat.hu

Az üdülőt tavaly vette meg egy debreceni alapkezelő, érdemi versenyeztetés nélkül. Egykor a Vas megyei gyerekek nyaraltak itt.
nyugat.hu

A volt gyermeküdülőt májusban vette meg a debreceni Aranypart Ingatlanfejlesztő Alap, amelynek kezelője az off-shore hátterű Divinius Befektetési ZRt. A 16 ezer négyzetméteres ingatlanért 527 millió 760 ezer forintot fizettek, ami azt jelenti, hogy a kikiáltási áron szerezték meg – írja a Nyugat.hu.

Maga az árverés érdekes körülmények között zajlott, hiszen a meghirdetés után két nappal lehetett megnézni az ingatlant, erre a pályázóknak összesen fél órát adtak. Egy helyszíni beszámoló szerint a NER emberei köröztek a volt gyermeküdülő felett, akik sofőrös Audival érkeztek, a kötelező regisztrációt is kihagyták és gyorsan távoztak.

Az e-árverés egy hétig tartott, hat napon át senki sem jelentkezett, majd az utolsó nap este egyetlen ajánlat futott be, majd a licitet 15 perc múlva lezárták.

A volt berényi üdülőt háromszor próbálta megszerezni a szombathelyi önkormányzat, hiába. Az állami tulajdont kezelő MNV válaszaiból kiderült, hogy az állam végig az értékesítésben gondolkodott.

További részletek a Nyugat.hu cikkében olvashatók.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.