17 milliárdos közbeszerzést nyert el Mészáros Lőrinc cége Hajdúnánáson – A polgármester imádkozik Hadházy Ákos lelki békéjéért

A városban éppen közbeszerzéssel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. Szólláth Tibor bibliai idézettel kéri számon a képviselőn az ártatlanság vélelmét, aki a Debrecinernek arról beszélt: a közbeszerzési dokumentumokat a polgármesternek kellett aláírnia.
Facebook

Zajlik az élet Hajdúnánáson az elmúlt napokban. Előbb december 9-én írt az Átlátszó arról, hogy az érintettek egy része továbbra is nehezményezi a tájékoztatás hiányát a MotoGP-pálya építéséhez szükséges földkisajátítások során, majd december 13-án Hadházy Ákos (független) országgyűlési képviselő közölte, hogy a Polt Péter legfőbb ügyésztől kapott tájékoztatás szerint már hat gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség egy közbeszerzési eljárás során történt versenyt korlátozó megállapodás gyanúja miatt, december 14-én pedig egy Facebook-posztban jelentette be az önkormányzat, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel elhalasztják a város közmeghallgatását.

Rajtad múlik! Kattints a képre!
Debreciner

Szintén december 14-én vette észre a Portfolio, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global bejelentette, a részvénytársaság tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Zrt. elnyerte a Nemzeti Fejlesztési Programiroda (NFP) által kiírt „Hajdúnánás távvezeték, KFCS. ivóvíztisztító mű kiv.” című, 16,98 milliárd forint értékű közbeszerzést. A közbeszerzési felhívásban olvasható információk szerint a kivitelezőnek egy vízvezetékpárt kell kiépítenie a Keleti Főcsatorna Felszíni Ivóvíztisztítótól Hajdúnánásig, valamint ezeket okosfunkciókkal kell ellátnia. A szöveg szerint bizonyos légszelepekbe infokommunikációs eszközöket telepítenek majd, amelyek adatokat gyűjtenek és továbbítanak az üzemeltetőnek.

Elcsendesülést kíván a polgármester

Szólláth Tibor (Fidesz), Hajdúnánás polgármestere szintén december 14-én délután a közösségi oldalán tette közzé a Hadházy Ákos országgyűlési képviselőnek küldött, a városban zajló rendőrségi nyomozással kapcsolatban írt válaszlevelét. A hivatalos dokumentumot bibliai sorokkal indítja: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?” idézi Máté Evangéliumából.

Szólláth a levélben megnevezi, hogy tudomása szerint a rendőrségi nyomozás az „Infrastrukturális fejlesztés Hajdúnánáson” című, útépítési beruházással kapcsolatos közbeszerzést érinti. A Közbeszerzési Hatóság honlapján olvasható információk szerint ez egy 222,4 millió forintos közbeszerzés volt, amelyet a MÉN-ÉP 2003 Kft. nevű, hajdúnánási székhelyű cég nyert el.

A polgármester továbbá arról tájékoztatta Hadházy Ákost, hogy a város képviselő-testülete október 12-én határozatot hozott a 2017 és 2021 közötti időszak közbeszerzéseinek külső szakértő bevonásával történő szabályszerűségi ellenőrzéséről. (Az önkormányzat honlapján található jegyzőkönyv szerint az előterjesztést Szólláth Tibor javaslatára zárt ülésen tárgyalták.)

Szólláth Tibor

A városvezető elismerte, hogy az önkormányzat egyik köztisztviselőjét meghallgatták a nyomozás során. Hadházy Ákos figyelmét azonban felhívta arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Alaptörvény deklarálja az ártatlanság vélelmét, ez alapján pedig arra kérte a képviselőt, hogy korrigálja azt a bejegyzésében tett állítását, miszerint „Hajdúnánás önkormányzata is csalt”. Szólláth végezetül a karácsony közeledtével „elcsendesülést” kívánt Hadházynak, és kijelentette, hogy imádkozik a lelki békéjéért.

Az is baj, ha tudott róla a polgármester, de az is, ha nem

Telefonon beszéltünk az országgyűlési képviselővel, aki köszönetet mondott Szólláth Tibornak az általa közölt részletekért. „Ez mindenképpen méltánylandó, mert a hatóságok nem szoktak ilyet csinálni” – mondta. Hadházy Ákos arról is beszélt, úgy látja, az általa közzétett bejegyzésben minden állítás megállta a helyét. Az ártatlanság vélelmével kapcsolatban elmondta, tapasztalatai szerint a magyar ügyészség csak egészen konkrét gyanú esetén hajlandó nyomozást engedni. A képviselő szerint ezért arra lehet következtetni, hogy súlyos ügyről van szó. Hadházy kijelentette: az is nagy baj, ha a polgármester tudott erről az ügyről, de az is, ha nem. „El tudom képzelni, hogy nem tudott róla, de akkor valamit nagyon nem jól csinált, nem foglalkozik az önkormányzat ügyeivel. Ráadásul ezeket a közbeszerzési kiírásokat és eredményeket neki kell aláírnia. Azt javaslom neki, hogy máskor jobban nézze át ezeket az ügyeket” – fogalmazott.

Hadházy Ákos

Hadházy Ákos a polgármester által citált bibliai idézet kapcsán azt mondta: ha Polt Péter ügyészsége engedi a nyomozást, ott már nem „szálka” szokott lenni, másrészt Szólláth Tibor nem fejtette ki, milyen „gerendára” gondolt, de az biztos, hogy ő – mármint a képviselő – nem manipulált közbeszerzést.

Szólláth Tibornak és Kiss Imre jegyzőnek még december 13-án küldtük el a kérdéseinket, de megkeresésünkre egyikük sem válaszolt a Debrecinernek.

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.