Akik nem kötöttek kompromisszumot

Sikertörténetek a mai magyar médiában. (Például a Debreciner.)
mertek.eu

A független újságírók sikeres médiumokat is tudtak indítani az elmúlt években, és egyre inkább támaszkodhatnak a közönségtől érkező anyagi támogatásokra – olvasható a 10 éves Mérték Médiaelemző Műhely napokban publikált visszatekintésében.

Az Átlátszó volt az első, 2011-ben alapított oknyomozó portál, amely kezdettől épített az olvasók adományaira.

A 2013-ban indult 444.hu alapító újságírói jelentős részben az Index újságírói voltak a 2010-es évekig.

A Direkt36 oknyomozó csapat alapítói 2015-ben az Origótól érkeztek.

2018-ban indult el a konzervatív világképet képviselő Magyar Hang, a Magyar Nemzet korábbi újságíróival. Ugyanebben az évben indították a Válasz Online-t a Heti Válasz korábbi újságírói.

A Telex.hu az Index teljes fideszes megszállása után, az Index korábbi újságíróival indult 2020-ban.

A Jelen hetilap a 168 óra korábbi újságíróival indult el. Ezek a sikertörténetek minden esetben úgy indultak, hogy egy-egy korábbi szerkesztőség a politika és a Fidesz-oligarchák áldozatául esett. Így jöttek létre olyan független helyi portálok is, mint a Szabad Pécs és a Debreciner.

Ilyen előzmények nélkül működik sikeresen a markánsan baloldali Mérce is, és az elmúlt két év egyik legnagyobb hatású médiuma, a Partizán.

A 24.hu a független médiumok között az egyetlen, amelyet egy széles portfóliójú, magyar tulajdonban lévő médiavállalat, a Centrál Média működtet.

Túlélték a Fidesz médiapolitikai pusztítását az olyan hagyományos médiumok, mint a HVG, a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom.

A Klubrádió és a Civil Rádió elvesztette ugyan a frekvenciáját, de a hallgatók támogatásával ma is fontos szigetek a Fidesz uralta rádiós piacon. A Tilos Rádió továbbra is elérhető a budapesti frekvenciáján

Az RTL Klub üzleti szempontból messze a legstabilabb szereplő a médiapiacon, amit szerencsére arra is használ, hogy mindenki másnál szélesebb körben terjessze a valódi híreket.

A Szabad Európa online hírportálként tért vissza a magyar hírpiacra 2020-ban, újabb fontos független szerkesztőséggel járulva hozzá a szabad tájékozódáshoz.

mertek.eu

Médiatájkép egy hosszú vihar után – Médiapolitika 2010 után című tanulmány a Mérték Füzetek 24. számaként jelent meg, s áttekintést ad arról, hogy a 2010 óta eltelt időszakban miként alakult át a magyarországi médiarendszer.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.