ARCOK DEBRECENBŐL

Mohácsi Rebeka

Engem leginkább az foglalkoztat Debrecenben, illetve itt Magyarországon is, hogy az emberek mennyire negatívak – a keleti régióra ez pedig fokozottan igaz.
Mohácsi Rebeka

Mindent a dolgok rossz oldaláról szemlélnek, nem a megoldásokat keresik, hanem belemerülnek a problémáikba, így sokkal nehezebb megoldást találniuk…

Ezért néhány ismerősünkkel úgy döntöttünk, hogy szeretnénk ezen változtatni. Tavaly év végén ültünk össze néhányan, és gondoltuk végig ezt az egészet, hogy hogyan lehetne jobbá tenni a magyarok életét. Ez az álmunk idén március környékén vált valósággá, ugyanis létrehoztunk egy oldalt: a Megoldásközpont Magazint, ahol különféle segítséget adunk az embereknek. Három főbb témakör van: családdal, karrierrel és önmegvalósítással kapcsolatos kérdésekre keressük a válaszokat. Szeretnénk elérni, hogy minél többen koncentráljanak a megoldásokra, és ne csak rosszat lássák – már Facebook-oldalunk is van, ahol bárki követheti a küldetésünket. Valamint a későbbiekben szeretnénk bővíteni a most még 12 fős szerkesztőségünket, akár egyetemi hallgatókkal. Mindent teljesen finanszírozás-mentesen csinálunk, önzetlenül. Természetesen szeretnénk a későbbiekben majd növekedni. Alapvetően viszont az a célunk, hogy önzetlenül segítsünk az embereken. Szeretnénk feldobni az életüket, arra ösztönözni őket, hogy tegyenek magukért.

Az ARCOK DEBRECENBŐL sorozatunkban arról érdeklődünk, hogy éppen kit mi foglalkoztat.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.