MÁSIK FŐVÁROS

Kérdezz, (nem) felelek...

Történt, hogy Trump elnök egyik (éppen) szóvivő munkatársát Amerika nyilvánossága előtt, élő közvetítésben megkérdezte egy enyhén pikírt, provokatív (?) médiamunkás, hogy vajon az elnökük hisz-e az UFÓ-kban.

Nos, a nehéz szót láthatóan könnyedén cipelő hölgy nem fenyegette meg a kérdezőt azzal, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy beengedték az elnöki (aki egyébiránt egyben a miniszterelnökük is) sajttájra. Mondván, hogy az ilyen, első pillantásra nem éppen aktuálpolitikai érdeklődéssel csupán cikizni akarja intellektuális elmélyültségéről közismert főnökét. Mindenesetre a szóvivő vette a lapot, s enyhe mosollyal az ajkán azt felelte, hogy ez a téma nem igazán került szóba köztük, de az első adandó alkalommal megkérdi tőle. Eddig tartott az Egyesült Államok.

kephatas.blog.hu

Ami ezután következett, illetve nem következett, sokkal ismerősebb lehet, hiszen a szituáció valamilyen hasonló formában az ország, Debrecen vagy akár a legkisebb megyei település mindennapjaiból visszaköszön. Az idézett amerikai illetékes ugyanis hozzátette, hogy a válaszról természetesen tájékoztatja az érdeklődőt. Az idézett dokumentumfilm-sorozat készítői szerint a kérdező sosem kapott semmiféle reagálást a Fehér Ház urától. Mint ahogyan a sok, kisebb-nagyobb magyar „fehérház” ura és más lakói szintén nem tartják hivatali kötelességük fontos elemének, hogy megválasztóik képviselőinek, adott esetben a média munkatársainak, bizonyos előírt, szabályozott ügyekben pontos és kimerítő választ adjanak.

kephatas.blog.hu

Trumpot ez esetben mentheti, hogy tréfának fogta fel a dolgot, ha egyáltalán eljutott hozzá. Magyarországon azonban nem a földönkívüliekben vetett hitükről szokták a kormány vagy az önkormányzatok illetékeseit faggatni. Hanem olyan hétköznapi dolgokról, hogy például miként áll (olykor tényleg áll) egy beruházás menete, miért került egy másik projekt olyan sokba, mint sehol másutt a világon és hasonlókat. Olykor még arra az érintettektől kevés fogalmazási nehézséget, paragrafusok kikeresését, idézését, s egyéb szellemi erőfeszítést egyáltalán nem kívánó érdeklődésére sem kap a köz egyenes (vagy akár görbécske) választ, hogy valamilyen esemény megtörtént-e. Avagy sem. Például egy oklevél, elismerés, dicséret átadása. Pedig a kérdező egy gyanúsan hasonló eseményt ábrázoló friss fotóval hitelesítette érdeklődése helyénvalóságát.

Kár lenne tovább ragozni, a média számban, de nem elérhetőségben kimutatható része kormányzati, önkormányzati, párttámogatás nélkül (legtöbbjük jelen politikai szituációban el sem fogadná) legfeljebb az interneten képes fenntartani magát, egyenként néhány tízezer rendszeres látogatóval. Nos, leggyakrabban ezekben olvasható a mára szinte obligáttá vált utolsó mondat: „Lapzártánkig az illetékesek, ígéretük ellenére, nem hívták vissza szerkesztőségünket, s írásban sem válaszoltak elküldött kérdéseinkre.” Érdekes, bár ritka kivétel, hogy az elvileg és szervezetileg a mai politikai kurzus iránt lojális médiumoknál dolgozó kollégák szintén ezzel a „nesze semmi” fordulattal kénytelenek zárni adott esetben közlendőjüket.

kephatas.blog.hu

Nyilván nem ma kezdődött, hogy az elvileg a közérdekű kérdések megválaszolására kötelezett illetések fokozatosan, majd durva egyértelműséggel kezdték kivonni magukat ezen hivatali feladatuk alól. Én még emlékszem arra a naiv, s egyben képmutató időkre, amikor a közérdekű panaszokra, bejelentésekre, sajtó észrevételekre 30 napon belül köteles volt az illetékes szerv választ adni. Nyilván a puha diktatúrában a válasz is hasonlóan puhány volt. A panaszos nemigen keménykedhetett vele. Aztán - „indokolt esetben” - kitolták a fenti határidőt további harminc napra, mára pedig leginkább sohanapjára. Vagy amennyiben születik is válasz, az ugyanannyira, csak más szóhasználattal, semmitmondóan lekezelő, a kérdezőt hülyére vevő ma is, mint mondjuk negyven évvel ezelőtt.

Ugyanakkor tény, a mai magyar média érintett és olvasóikkal együtt rendszerint hoppon maradó munkatársai lehetnének kicsit rafináltabbak. Nem azzal kellene szekálni a vélhető felelősöket, hogy egészen véletlenül nem környezetükben veszett-e nyoma néhány tízmilliónak. Avagy azt firtatni, milyen jogcímen költöttek el (vagy le) felújítási pályázati pénzt arra az épületre, amelyet még el sem kezdtek alapozni és így tovább. Szerintem, ha csupán azt kérdeznék a mai „néma” leventéktől és leventenőktől, hogy vajon hisznek-e földönkívüli kicsi zöld emberkékben, gyorsabban kapnának választ. Akár még őszintét is.

T. Szűcs József jegyzetsorozata itt olvasható: MÁSIK FŐVÁROS.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.