Hajdúböszörményben 170, országosan 1600 dolgozóját küldi el a Tungsram az év végéig

A cég indoklása szerint a versenyképességük megőrzése miatt van szükség a lépésre. Gulyás Gergely a mai kormányinfón arról beszélt, hogy nyitottak a kormányzati segítségadásra, de remélik, hogy a környékbeli beruházások megoldást jelentenek a problémára. Az esetleges önkormányzati intézkedésekről kérdeztük az ügyben Kiss Attilát, Hajdúböszörmény polgármesterét is.
Ha a kormányszimpatikus médián kívül szeretnél máshonnan is tájékozódni, azt kérjük Tőled, hogy támogasd a Debreciner szerkesztőségének munkáját! - Adószámunk: 18554676-1-09
debreciner.hu
Április 27-én az MTI-nek küldött közleményében jelentette be a Tungsram, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért 1600 dolgozóját bocsátja el év végéig. A közlésük szerint a versenyképességük megőrzése érdekében elkerülhetetlen a technológiai váltás, a leépítés pedig elsősorban a gyári dolgozókat érinti mind az öt gyáregységükben. Ezek az elbocsátások ellenére továbbra is működni fognak. A cég három üzletágra koncentrál a jövőben: az energiatakarékos világításkorszerűsítésre, az alkatrész- és komponensgyártásra, valamint a kültéri, ipari létesítményekbe és alagutakba tervezett LED-megoldásokra.
A hajdúböszörményi gyáregység
hajduboszormeny.hu

A kisvárdai és hajdúböszörményi gyárakban kezdik a leépítést, az első ütemben érintett dolgozókat 2 hónap múlva bocsátják el. A cég hangsúlyozza, hogy az elküldött dolgozóinak igyekeznek segíteni a máshol történő elhelyezkedésben.

Az MTI kitér arra, hogy a Tungsramnál április 11. és 22. között részleges gyárleállások voltak, a dolgozókat szabadságra küldték, az indoklás szerint azért, hogy a cég a vevői igényekhez igazíthassa a kapacitásait, és eladhassa a meglévő készleteit. Emlékeztetnek arra is, hogy a Tungsram 2018-ban magyarországi központú, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával. A cég jelenleg 4000 alkalmazottat foglalkoztat.

Korábban felmondták a kollektív szerződés három pontját

A történtekkel kapcsolatban tegnap, április 27-én este telefonon beszéltünk Elek Zoltánnal, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének hajdúböszörményi elnökével, aki a Debrecinert arról tájékoztatta, egyelőre nem tudják, pontosan hány böszörményi dolgozót érint a tömeges elbocsátás. Mint mondta, sejtették, hogy leépítésre készül a cég, mert korábban felmondták a kollektív szerződés három pontját, amelyek a végkielégítésről és a családok védelméről szóltak. „A mai napon tartott nekünk tájékoztatót a vállalat vezetője arról, hogy milyen döntést hozott” – informált minket Elek Zoltán.

Segítsen szemén…
Wikipédia

A Telex a szakszervezettől ma délelőtt arról értesült, hogy Hajdúböszörményben 170 dolgozót érint a leépítés.

Újpest polgármestere tárgyalásokat szeretne

Április 28-án egy közleményt juttatott el hozzánk a Momentum, amelyben közölték, Déri Tibor (Momentum), Újpest polgármestere bejelentette, a kerület mai képviselő-testületi ülésén napirendre veszik a Tungsram elbocsátásait, információi szerint ugyanis Újpesten 400 dolgozótól válik meg a cég. „Van még némi idő az elbocsátásokig, amennyire lehet, meg kell próbálni gyorsan megoldásokat találni” – fogalmazott Déri, aki a képviselő-testület támogatásával tárgyalásokat kezdeményezne az illetékes minisztériummal, a munkaügyi központtal, a Tungsram Csoporttal és a cégnél működő szakszervezetekkel az Újpesten elbocsátandó dolgozók jövőjével kapcsolatban, valamint tárgyalna a kerület más cégeivel is a kirúgott emberek elhelyezkedéséről.

Az Egyesült Izzó dolgozói megérkeznek a Hősök terére a május elsejei felvonuláson
MTI/Magyar Képszolgálat: Ráth László, 1948

Kiss Attilától (Fidesz), Hajdúböszörmény polgármesterétől egyelőre nem találtunk az ügyben semmilyen megszólalást sem a város hivatalos honlapján, sem a település közösségi oldalán. A városvezetőtől levélben érdeklődtünk arról, hogy az önkormányzatot tájékoztatta-e a Tungsram az elbocsátások mértékéről, illetve, hogy terveznek-e bármilyen lépést az elküldött dolgozók érdekében. Amint válaszol, cikkünket frissítjük.

A kormány bízik abban, hogy a környékbeli befektetések maguktól megoldják a problémát

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az április 28-i kormányinfón újságírói kérdésre arról beszélt, a kormány azt reméli, hogy a Tungsram-gyárak környékén folyamatban lévő befektetések maguktól állást kínálnak majd az elbocsátott munkavállalóknak, ha pedig a dolgozóknak kormányzati segítségre lesz szüksége, erre is nyitottak. „A cél az, hogy senki ne maradjon munka nélkül, és úgy látjuk, hogy a munkaerőpiaci helyzet a környéken lehetővé teszi, hogy ezt a célt elérjük” – fogalmazott a miniszter. Arra a kérdésre, hogy tárgyalnak-e a szakszervezetekkel arról, milyen lépéseket kellene megtenni a munkavállalók érdekében, Gulyás Gergely azt válaszolta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkozik a kérdéssel, erről be is számoltak a kormányülésen.

Hirdetés 1953-ból
nemzetikonyvtar.blog.hu

A Külgazdasági és Külügyminisztérium április 28-án közölte az MTI-vel, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) mindent megtesz azért, hogy mielőbb befektetőket vigyen az érintett településekre. Közleményük szerint a HIPA gyakorlattal rendelkezik a hasonló ügyek kezelésében, és ezúttal is azért dolgoznak, hogy mielőbb új munkahelyeket találjanak az elbocsátott munkavállalóknak.

A Tungsram és a magyar kormány 2019-ben kötött stratégiai partnerségi megállapodást.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.