Elszaporodhattak a patkányok Debrecen óvárosában

Olvasónk jelzése nyomán sétáltunk egyet az érintett városrészben, és találtunk is egy patkánytetemet.

Egy olvasónktól értesültünk arról, hogy tapasztalatai szerint megsokasodtak a patkányok Debrecen óvárosában. Mint írta, az elmúlt napokban Szentlászlófalva városrészben több épületből látott rágcsálókat kiszaladni. A jelenséggel az Eötvös utca és a Kút utca elején, tehát a Péterfia utca és a Bem tér felőli végükön találkozott. „Az elbontott házak után, nyomán is maradhatott hasonló rágcsálótelep a Kút utcában” – írta forrásunk.

Debrecen, Ajtó utca, 2022. május 9.
Polgár Tóth Tamás

A jelzését követően sétáltunk egyet az óvárosban, és találtunk is arra utaló jelet, hogy megalapozottak olvasónk panaszai: az Eötvös és a Kút utcák között található Ajtó utca elején egy elgázolt patkány tetemére lettünk figyelmesek. Az állapota alapján valószínűleg ottjártunk előtt nem sokkal ütötték el.

Az üggyel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a debreceni városházának és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatója szerint a patkányok és az egerek egészségügyi kártevőnek minősülnek. Számos kórokozót hordozhatnak és terjeszthetnek, amelyek az embereket is megbetegíthetik.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.