Rég el kellett volna készülnie, de még mindig építik a Sziget-kék játszóteret Debrecenben az Európai Unió támogatásából

Az Ötholdas Pagony felújítása, átépítése 2016 óta húzódik. Korábban úgy számoltak, hogy 2019-re elkészül, méghozzá állami forrásból. Ehhez képest az építkezés csak 2021 őszén kezdődött, és 1,5 milliárd forint európai uniós pénzből valósul meg. Széles Diána alpolgármester januárban még azt írta, hogy tavasszal birtokba vehetik a gyerekek a területet, a játszótér Facebook-oldalán azonban már nyári nyitást említenek.
Sziget-kék – Debrecen, Nagyerdő – 2022. május 11.
Polgár Tóth Tamás

Habár a legutóbbi, már kivitelezői szerződésbe foglalt határidő szerint április 20-ig el kellett volna készülnie, jelenleg is zajlik a debreceni Sziget-kék játszótér építése – erről május 11-én személyesen győződtünk meg. Ottjártunkkor is javában dolgoztak a kivitelező Társ-95 Kft. munkásai.

Ahogy arról szeptemberben beszámoltunk, a korábban Ötholdas Pagony, még régebben Jubileumi játszótér néven ismert létesítmény felújítása 2016 óta húzódik, az év májusában nyújtott be Papp László (Fidesz) polgármester közgyűlési előterjesztést, amely alapján a város pályázik az Öthöldas Pagony területén egy tematikus mesepark kialakítására. A határozati javaslatot a testület egyhangúlag el is fogadta.

4 és fél hónap után ismét megmutatták a sajtójuknak a látványterveket Debrecen vezetői

Kósa Lajos országgyűlési képviselő tavaly kétszer is ismertette a terveket
Facebook

Debrecen 2018-ban megalkotott kulturális stratégiájában pedig az olvasható, hogy 2019-re, állami forrásból fog megvalósulni az Ötholdas Pagony teljes felújítása, valamint interaktív játszótér létrehozása. Érdekes egybeesés, hogy ugyanebben a dokumentumban 2021-re jósolták a Csokonai Színház felújítását és a Latinovits Színház (újabb nevén Csokonai Fórum) megépítését is, ám ezen beruházások egyike sem teljesült még.

Galéria: Sziget-kék – Debrecen, Nagyerdő – 2022. május 11. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Polgár Tóth Tamás

Papp László aztán 2020-ban azt nyilatkozta, hogy a tervek szerint abban az évben kezdik a játszótér felújítását. A beruházás közbeszerzését mégis csak 2021 áprilisában írták ki. A terveket ekkor és szeptemberben is prezentálták a helyi Fidesz-közeli médiának. A város fejlesztési honlapján olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. által megítélt, európai uniós forrásból származó 1,495 milliárd forint támogatásról szóló tájékoztató. Ebben azt írják, a tervezett befejezés 2021. december 31.

Kattints a képre!
debreciner.hu

A közbeszerzésen nyertes Társ-95 Kft.-vel 2021. szeptember 20-án kötött szerződésben ehhez képest 2022. április 20. szerepel a teljesítés határidejeként – a jelek szerint azonban ezt sem sikerült tartani.

Nyitni-kék

Széles Diána (Fidesz) alpolgármester és Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő január 19-én járt játszótér területén. „Ha minden ilyen ütemben halad, akkor tavasszal birtokba tudják venni a gyerekek a város egyik legizgalmasabb játszóterét, ahol a fejlesztés során a család minden tagjára gondoltunk” – írta bejegyzésében az alpolgármester.

Széles Diána és Pósán László szemlét tartott idén januárban
facebook.com/drszelesdiana

A Sziget-kék Facebook-oldalán április 24-én már azt írták, nyáron nyílik meg a játszótér. Egy nappal később pedig már megvalósult fejlesztésként posztolták ugyanott: „Az Ötholdas Pagony játszótér helyén létrehozott, ingyenesen látogatható Sziget-kék tematikus park a régió egyik legizgalmasabb „játszó városa”, amely igazi kikapcsolódást nyújt minden generáció számára.”

Sziget-kék – Debrecen, Nagyerdő – 2022. május 11.
Polgár Tóth Tamás

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.