PROMO

A Vitesco Technologies munkatársakat toboroz – attraktív környezetet és sokrétű vállalati gondoskodást kínálnak a kollégáknak

Debreceni üzemében a Vitesco Technologies számára kiemelten fontos, hogy versenyelőnyét, amely elsősorban a technológiai fejlettségből származik, hosszú távon megtartsa. Ehhez olyan munkatársakra van szüksége, akik megbízhatóak, kiemelkedő szaktudással rendelkeznek, és átlátják a tervezési és gyártási folyamatokat. A leendő kollégák megtalálása nagy kihívás elé állítja a cég HR-szakembereit, mivel számukra nemcsak a végzettség és a korábbi tapasztalatok számítanak – az interjúk során igyekeznek felmérni a betöltendő munkához szükséges képességeket is.

A Vitesco Technologies nemrég toborzást segítő kampányt indított a vállalat további bővítése érdekében. Debrecen több pontján láthatóak azok a plakátok, amelyek a nemzetközi cég által nyújtott sokszínű, kreatív feladatokra és speciális munkakörökre hívja fel a figyelmet. Elsősorban a műszaki érdeklődésű, a fenntartható jövő és a tiszta mobilitás iránt elkötelezett fiatalokat és mérnököket szeretnék ezekkel megszólítani. Az elektronikai vagy mechatronikai szaktudást igénylő termelési feladatok mellett betanított munkára, irodai és vezetői állásokra is keresnek jelentkezőket.

Vitesco Technologies

A vállalat a kampányával a legalkalmasabb szakembereket szeretné megtalálni a különböző pozíciókra. Az állásra jelentkezőknek viszont nem elég megfelelően képzettnek és tapasztaltnak lenniük – a kiválasztási folyamat során bizonyítaniuk kell, hogy képesek rugalmasan és azonnal alkalmazni az újonnan tanult ismereteket. Az interjúk során azt is figyelik, hogy a leendő munkatársak milyen stratégiával igyekeznek leküzdeni az esetleges akadályokat, illetve, hogy mennyire tudnak csapatban dolgozni. Emellett fontos az is, hogy pontosan értsék és kövessék az eljárási rendeket.

Az interjúk során a HR-szakemberek előre megírt, és szabad, feltáró kérdéseket is használnak, hogy megállapítsák, megvannak-e azok a tulajdonságok a jelentkezőnél, amelyek az adott munkakörhöz szükségesek. Ezenkívül online és fizikai tesztek kitöltésével mérik fel a jelöltek képességeit. Vannak olyan munkakörök, ahol valós helyzetekhez hasonló gyakorlatokon nézik meg, mit várhatnak a jelentkezőtől egy-egy nehezebb szituációban.

Vitesco Technologies

Sikeres felvételt követően rendkívül sokrétű vállalati gondoskodásban részesül a munkavállaló. A cég juttatási rendszere széles körű egészségügyi programokat kínál: a dolgozók többek között foglalkozás-orvoslást, munkahelyi egészségfejlesztést és mentálhigiénés támogatást vehetnek igénybe, amelyek elősegítik az egészséges munka és magánélet egyensúlyát. Mindemellett a Vitesco Technologies-nál rendszeresek a sportnapok és -hetek, amelyekkel az egészséges életmódra szeretnék ösztönözni a munkavállalókat.

A cég számára kiemelten fontos, hogy a kollégák a mindennapok során jól érezzék magukat, ezért gyakran szerveznek olyan belső akciókat, amelyekkel elősegítik a dolgozók jóllétét. Minden hónap első péntekén happy Friday tematikus napot tartanak – ilyenkor a vállalati étteremben mindenféle finomsággal várják a kollégákat, természetesen ingyen. Havonta egyszer gyümölcsnapot rendeznek, de a fenntarthatóság jegyében zöld hetet is szoktak szervezni. A koronavírus-járvány legnagyobb hullámai alatt pedig minden munkatársnak osztottak D-vitamint.

Vitesco Technologies

A Vitesco Technologies-nál erős a csapatszellem, és a közösség ereje is jól érzékelhető a vállalaton belül. Többször indítottak már közös adományozási akciókat, csapatépítőket is rendszeresen tartanak, karácsonykor pedig egyhetes programsorozattal hangolódnak az ünnepekre. Az Ambassador csapat, ahova bármely területről csatlakozhat kolléga, különböző rendezvényeken képviseli a céget.

A vállalat nagy hangsúlyt fektet a munkavállalók továbbképzésére is. Ahhoz, hogy mindenki megszerezze a céggel kapcsolatos alaptudást, az első munkanapok onboarding programmal telnek. A mindennapokat színesíti az is, hogy a munkavégzés attraktív környezetben, modern épületben történik, ahol a gyár előtt sportpálya terül el.

A Vitesco Technologies számára lényeges a jó teljesítményt díjazó javadalmazási rendszer. Ennek érdekében többféle bónuszlehetőséget biztosít munkavállalói részére: a helyszíntől és a regionális standardoktól függően, a versenyképes alapbérezés mellett vonzó juttatásokat kínálnak, amelyek a korábban elfogadott célokon alapulnak. A szellemi munkakörben dolgozóknak továbbá biztosított a rugalmas munkavégzés, illetve a home office lehetősége.

Vitesco Technologies

A debreceni üzemben nemcsak az autóiparra jellemző precizitást és komplexitást kedvelők érezhetik magukat jól, hanem azok is, akik igazi csapatmunkában és szakmailag kiváló kollégákkal együttműködve szeretnek dolgozni. Azok számára is kiváló választás a Vitesco Technologies, akiknek fontos a fenntarthatóság, a cég üzleti modelljében ugyanis nagy hangsúlyt kapnak a károsanyag-mentes megoldások. A vállalat arra törekszik, hogy termékein túl az üzleti tevékenységét is fenntarthatóvá tegye – gazdaságilag, környezetvédelemileg és társadalmilag egyaránt, a teljes értéklánc mentén.

(x)

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.