Kétszáz hektáron égett a Hortobágy, a raktárait vesztett bánki IL-PE Kft. most a talpra állással foglalkozik

Egy nap alatt két jelentős tűz is volt Hajdú-Bihar megyében.

Ahogy arról tegnap, május 23-án beszámoltunk, előbb egy debrecen-bánki műanyagraktár, majd egy hortobágyi nádas kapott lángra. Bánkon az IL-PE Kft . 500 és 400 négyzetméteres csarnokai égtek le, a tüzet, amely az erdőt is veszélyeztette, 16 óra körül sikerült megfékezni. Az oltásban összesen 61 tűzoltó vett részt, köztük a megye minden részéről érkezett hivatásosok, valamint debreceni önkéntesek is.

Tűz Bánkon (olvasónk felvétele)
Szilágyi Renáta

Petis László, az IL-PE Kft. ügyvezetője a Debrecinernek ma elmondta, még fel kell mérniük, mekkora káruk keletkezett a tűz miatt. „Rengeteg minden eltűnt, ami itt volt. Nekünk most arra kell törekednünk, hogy dolgozzunk és újra talpra álljunk, ki tudjuk szolgálni a vevőket” – fogalmazott. Arra a kérdésünkre, hogy van-e már információjuk a tűz okáról, nem kívánt válaszolni. Az IL-PE Kft. bánki üzemében sokféle műanyag háztartási terméket gyártanak, Petis László elmondása szerint a virágcserepektől a felmosóvödrökön keresztül az ételszállító dobozokig – ezek a termékek semmisültek meg a tűzben.

Tűz Bánkon (olvasónk felvétele)
Josey Joe Tatár

Estig égett a Hortobágy

Ugyanezen a napon a hortobágyi Faluvéghalma major közelében a nádas és az aljnövényzet gyulladt ki. Az Időkép mátai kamerájának felvétele alapján délelőtt keletkezett tüzet csak nem sokkal 21 óra előtt tudták eloltani a hajdúnánási, tiszafüredi, karcagi, tiszaújvárosi és mezőkövesdi hivatásos, valamint balmazújvárosi önkormányzati tűzoltók. A katasztrófavédelem beszámolója szerint 200 hektáron égett a terület.

A Hortobágyi nádastűz füstje is messzire ellátszott (olvasónk felvétele)
Sinyi Erik

Mivel a leégett nádas vélhetően legalább részben a Hortobágyi Nemzeti Park kezelésében áll, ezért elküldtük nekik a természetvédelmi károkkal kapcsolatos kérdéseinket. Amint válaszolnak, jelentkezünk a részletekkel.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) éppen tegnap jelezte honlapján, hogy az ország nagyrészén 80-140 milliméter a csapadékhiány, a különösen az Alföldet sújtó aszály pedig az előrejelzéseik szerint a következő napokban sem fog enyhülni.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.