Bakó, Bényei, Magyari – egy beszélgetőkönyv Debrecenből

Újságírók a művészetek vonzásában címmel jelent meg Tatár Ilona Éva interjúkötete. Május 25-én délután lesz a bemutatója.

„Kezdetben csak tudat alatt foglalkoztam a gondolattal, hogy írjak róluk, hogy láthatóvá tegyem azt a három embert, akiknek újságírói voltomat köszönhetem. Amikor tudatossá vált a gondolat, szinte magától fogalmazódott meg a cél: megmutatni őket, megmutatni azt az emberi, erkölcsi tartást, amit tőlük kaptam. Azt tanították, lehet, hogy nincs hatalmam, pénzem, és nem tudok semmit tenni a szenvedő világért, de le tudom írni a kínját és az örömét. Mert az újságírónak ez a dolga, egyben a kötelessége is.”

Debreciner

Tatár Ilona Éva a mondatokkal vezeti be interjúkötetét, amiben három beszélgetése olvasható: Bakó Endrével, Bényei Józseffel és Magyari Vilmossal, a Hajdú-bihari Napló című megyei napilap egykori szerkesztőivel.

A nyilvános esemény május 25-én, szerdán 16:30 órától lesz az MTA DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49.), a szerzővel Bakó Endre irodalomtörténész és Erdei Sándor író, költő beszélget.

NASS – a Debreciner ajánlórovata.

Ezt tartalmat minden olvasónk elérheti. Ha összes írásunkat olvasni szeretné, legyen előfizetőnk! Előfizetéshez kérjük kattintson ide.