Napjaink
2021.07.29. 11:49

„Nem egyszer ütötte már meg a fülem, hogy nem tudták, miért áll ott az üveggúla” – Erdei Nóra debreceni idegenvezetőt kérdeztük

Munkája során nem okoz problémát, hogy a kiállítás zárva tart, de jó ötletnek tartana egy jól látható információs táblát arról, hogy mit rejt a belvárosi üvegpiramis. Több éve tart tematikus sétákat Debrecen turisztikailag kevésbé frekventált helyein, hogy bemutassa a nagyvárosiasodás előtti idők épített örökségét.

2021.07.28. 17:42

„Naivitás azt gondolni, hogy elég négyévente elmenni szavazni” – interjú a Vasas Szakszervezet regionális ügyvivőjével

Csobán János szerint a fiatalok kevés ismerettel rendelkeznek a szakszervezetekről, pedig a kollektív érdekvédelem generációktól függetlenül képes lenne képviselni a dolgozókat. Szerinte nem reális, hogy a nagy cégek Debrecenben történő megtelepedése önmagában növelje a béreket, ezt a munkásoknak kell kiharcolnia. Partneri viszonyra törekednek a város vezetésével, azonban úgy látják, az önkormányzat gazdaságpolitikája inkább kedvez a tőkének, mint a dolgozóknak.